Képviselőházi napló, 1906. XIX. kötet • 1908. május 20–junius 4.

Ülésnapok - 1906-331

331. országos ülés 190 városi tisztviselők is megkapják az őket régóta megillető magasabb javadalmazást. Tehettem volna e tekintetben határozati javaslatot, mert hiszen tudom, hogy a városoknak lelkiismeretes képviselői általában azon a véleményen vannak, hogy a városok tisztviselőinek anyagi felsegitése legalább is olyan égető, de még sokkal égetőbb, mint a katonatisztek javadalmazásának emelése ; tehát tehettem volna a sikernek némi kilátásával határozati javaslatot, a mely ennek a junktimnak megállapítását követeli a t. kormánytól. De eltekintek ettől, mert teljesen bizom a miniszterelnök urnak és a belügyminiszter urnak abban az Ígéretében, hogy a városi tisztviselők fizetésrendezésére szükséges állami segitség lehetőleg még ezen év folyamán utalványoztatni fog. Annak az arányos egyenlőségnek, a melynek fenn kell állani katonatiszt és polgári tisztviselő javadalmazása között, szintén honorálását látom még a kormánynak egy másik nyilatkozatában is. Ez legújabban történt, a képviselőháznak, hamarosan nem tudom, melyik bizottságában került szóba, a hol a miniszterelnök ur megígérte, hogy a pénzügyi számvevőségi és királyi adóhivatali tisztviselőknek hallatlanul nyomorúságos előléptetési viszonyain segíteni kivan, még pedig sürgősen. A pénzügyi tisztviselőknek ezen két kategóriájában valósággal képtelen előléptetési viszonyok uralkodnak, a státus-rendezés tehát ezekre a tisztviselőkre nézve valóban a legégetőbb kenyérkérdés. Hogyha tehát eleget tesz a t. miniszterelnök ur mint pénzügyminiszter e tekintetben is az osztó igazságnak, — a hogy ezt gróf Batthyány Tivadar t. képviselőtársam ki szokta fejezni — akkor már bizonyos mértékben közelebb jutunk ahhoz az állapothoz, a mely áüapot csakugyan az első, elemi követelménye az igazságnak, hogy a polgári tisztviselők és a katonai tisztviselők egy és ugyanazon államban egyforma mértékkel méressenek. A t. kormánynak ezekkel a tényeivel tehát a legnagyobb mértékben meg lehetünk elégedve, mert, a mint ismételhetem, a kormány ezekkel a tényekkel igenis azt a szempontot honorálta, hogy a katonai és polgári állami köztisztviselők között teljes egyformaságnak kell uralkodnia a javadalmazás tekintetében. Ennyit a katonatiszti fizetésemelésről;mint u. n. szocziális kérdésről. Már most egynehány szempontot leszek bátor érinteni ezen kérdés, mint politikai kérdés, mint politikai jelentőséggel biró kérdés tekintetében is. (Halljuk l Halljuk !) Először is azt kérdem, hogy ki adott ennek a kérdésnek igazán politikai jelentőséget % Vájjon gyarország-e vagy Ausztria % Én azt hiszem, hogy a mikor az osztrákokjrűndenáron azt forszírozták, hogy a császár jubileum esztendejében történjék meg a katonatisztek fizetésemelése, akkor ők már ezzel a törekvésükkel, legalább Magyarországra nézve, politikai jelentőséget kölcsönöztek ennek a kérdésnek. E tekintetben teljesen egyetértek Barabás Béla t. képviselőtársammal, a ki ! május 25-én, hétfőn. 1?5 ennek a felfogásának több helyen a nyilvánosság előtt — azért hivatkozom rá — kifejezést is adott. En ebben igenis azt látom, hogy az osztrákoknak ezen ragaszkodásában az 1908-ik évhez egy olyan politikai tendenczia rejlik, a mely Magyarországon kell, hogy kellemetlen visszahatást szüljön. Az osztrákok voltak tehák azok, a kik daczára annak, hogy folytonosan azt hangoztatj ák, hogy a kérdésnek semmi más jelentősége nincs, csak gazdasági jelentősége, hogy szocziális kérdés az egész, és nagy botlás e kérdésnek valami politikai jelentőséget tulajdonítani : mégis e kérdésnek előttünk bizonyos nem kellemes poHtikai jelentőséget kölcsöneztek. A mi már most illeti e kérdés politikai jelentőségének másik részét, én ugy tudom, — lehet, hogy csalódom, de ugy tudom — hogy nem volt nagy nézetkülönbség a tekintetben a függetlenségi párt kebelében, legalább még néhány hónappal ezelőtt, hogy a katonatiszti fizetésemelés kérdése nem könnyen egyeztethető össze ezzel a bizonyos paktummal. Nagy György : Egyáltalán nem egyeztethető össze ! Kmety Károly: Legalább aüg találtam e pártban képviselőtársamra, a ki más nézetet hangoztatott volna, mint azt, hogy igenis, ugy tekintjük a függetlenségi pártban ezt a kérdést, mint a mely a paktum erejénél fogva Id van kapcsolva, mert katonai tehertöbbletet jelent. Nem állítom, hogy a párt többsége, de állítom azt, hogy annak igen tetemes része — pedig sokakkal érintkeztem e kérdésben — egyenesen abban a felfogásban volt, a melyet kifejezni bátorkodtam. Most azonban az u. n. paktum egy másik magyarázatával találkozunk, a melyet, ugy látom, tekintettel a kormány iránt való bizalomra, a függetlenségi párt túlnyomó nagy része máris magáévá tett, találkozunk ugyanis azzal a magyarázattal, hogy nem minden katonai tehertöbblet kikapcsolt kérdés, a mely a paktumba ütközik, hanem beleütközik a paktumba csupán a hadsereg, a haderő extenzív fejlesztése. Nem tudom, mit jelent tulajdonkép az extenzív fejlesztés, de tán nem csalódom, ha azt hiszem, azt jelenti, hogy a paktumba csupán az ütközik, ha a hadsereg létszámát, tehát az ujonczlétszámot akarnók emelni, vagyis semmiféle intenzív fejlesztése — mert az extenzívvel szemben az intenzív fejlesztést állithatom csupán — semmiféle intenzív fejlesztése a haderőnek nem olyan természetű, a mely ellentétben volna a paktummal. Már pedig, ám áüjon meg az a magyarázat, de az intenzív fejlesztés is óriási teheremelkedéssel járhat. Az intenzív fejlesztés is azt jelentheti, hogy a jelenlegi hadseregbeli állapotoknak nagymérvű javításra van szükségük, a mint hogy van is szükségük ; az ily intenzív fejlesztés, a hiányok pótlása is esetleg rendkívül nagy áldozatokkal járhat Magyarországra nézve. Igenis, t. képviselőház, az volt a felfogás itt, de különösen az volt a felfogás