Képviselőházi napló, 1906. XIX. kötet • 1908. május 20–junius 4.
Ülésnapok - 1906-330
122 330. országos ülés 1908 májas 22-én, pénteken. Mélyen t. képviselőház ! Az igazságügyi reformokkal ma egészen uj világban vagyunk ; még ha csak a 10"—15 év előtti viszonyokkal mérjük is össze. Akkor bizonyos nagy vonásokban tárgyaltuk az igazságügyi politikát, elő kellett késziteni a jövendő modern fejlődést; azonban, hála Istennek, ezek az eszmék a nagyközönségbe és a törvényhozó testületbe is olyan mélyen behatoltak, hogy ezeket hangoztatni ma már teljesen felesleges, ma a részletkérdések azok, a melyekben az általánosságban elfogadott modern igazságszolgáltatás alapelveinek gyakorlati megvalósításáról van szó. Ennek előrebocsátása után bátor leszek egy kis szemlét tartani az igazságügy terén. Legelsősorban is a kodifikáczióról volna egy pár megjegyzésem. A magánjogi törvénykönyv kodifikácziója az igazságügyi kormány legrégibb munkája ; nagyon jól tudjuk, hogy az alkotmányos éra beköszöntésével ebben a tekintetben a munkálatok megkezdődtek és még mindig azt mondhatjuk, hogy igen messze vagyunk azoknak tulaj donképeni befejezésétől, Nagy kérdés, hogy ezt a magánjogi kodifikácziót szükséges és helyes volna-e preczipitálni, vagy jobb a természetes és törvényes fejlődésnek időt adni, hogy az kellő módon meggondolva és különösen az ujabb modern eszmékkel felfrissítve kerüljön a képviselőház elé. Bizonyos, hogy ma az egész társadalmi élet, a gazdasági viszonyok minden terén és az állami élet egyes megnyilvánulásaiban is valami forrongás észlelhető. Épen azért a magánjogi kodifikácziót, mert a magánjogi viszonyok terén is nagy a forrongás, épen ebben a pillanatban időszerűnek nem is igen tartom. Nem tartanám azért sem, mert ma a judikatura a magánjog terén meglehetősen fejlődött. A mi kodifikálatlan állapotunk egy u. n. birói jogot szült, a mely hosszas birói gyakorlat nyomán keletkezett. Ez az állapot nem egyedül álló, nem csupán csak magyar tulajdonság, mert hiszen ilyen állapotok voltak Németországban is, egészen a legújabb időkig, a mig csak a német polgári törvénykönyv megalkottatott, és ilyen állapot van pl. Angilában is, a hol a természetes jogfejlődés nyomon kiséri és kodifikálja a biróság judikatura jávai a magánjogot. Ha mi ma egy kodifikácziót forszíroznánk ezen a téren, igen könnyen abba a furcsa helyzetbe kerülhetnénk, hogy akkorára, a mikorra megkodifikálnánk ezen jogunkat, a régebbi elvek alapján, ismét egy uj világban találnánk magunkat, és azt kellene tapasztalnunk, hogy ez a kodifikált magánjog olyan, a mely elavult és igy czéljának meg nem felel. Ezen a téren tehát még várhatunk, annyival is inkább, mert szükségesnek tartom, hogy a polgári törvénykönyv kodifikácziója a lehető legnagyobb gondossággal és körültekintéssel készíttessék elő. Ugy tudom, hogy e tekintetben az igazságügyminiszteriumban működő kodifikáló bizottság meg is teszi kötelességét és én kérem az igazságügyminiszter urat, hogy méltóztassék működését ezen irányban folytatni. (Helyeslés.) A bűnvádi törvénykezés terén ujabban a büntetőtörvénykönyvnek egy részleges reformja van a képviselőház előtt, a melyet már az igazságügyi bizottságban is tárgyaltunk. A büntetőtörvénykönyv reformjának szüksége úgyszólván megszületésével együtt érezhetővé vált. Ettől az időtől kezdve folytonosan sürgetjük, mert a büntetőtörvénykönyvnek már életbelépése alkalmával számos hiánya derült ki, és csodálatos dolog, hogy körülbelül 30 esztendő alatt ezt a novelláris módosítást keresztül nem vitték, a minek okát még abban kell tán találnunk, hogy a folytonos kormány változásoknál az a sajátságos dolog lépett előtérbe, hogy nem tudtak megállapodni arra nézve, hogy vájjon ez a novelláris módosítása a büntetőtörvénykönyvnek mennyire terjedjen ki: hol rendkívül szűkre szabták, hol pedig túlságosan ki akarták tágítani, ugy hogy a novelláris tervezeteknek egész sorozata látott napvilágot. Végre az igazságügyminiszter ur ide beterjesztette a büntetőtörvénykönyv novelláris módosítását. Azt hiszem, t. ház, helyesen fogta meg a dolgot, azért, mert egy szűkebb térre szorította, és csak azokat a legkiáltóbb hiányokat kívánja orvosolni, a melyek tekintetében az állapotok ma csakugyan teljesen tarthatatlanok. Dicsérette kell kiemelnem a novelláris módosításnak azt a részletét, a mely a modern büntető jogszolgáltatásnak a n} r omán haladva, nem annyira a dogmatikus részére a büntetőtörvénykönyvnek fekteti a súlyt, hanem fekteti azokra a praeventiv intézkedésekre, a melyek egyáltalában a bűnözést csökkenteni vannak hivatva : értem alatta a fiatal koruakra vonatkozó intézkedéseket. Ezek ma a büntetőjogban a legfontosabb és a legkiemelkedőbb részek, és hogy miképen fog beválni az az intézkedés, a melyet a novellába felvettek, azt csak a gyakolta fogja bebizonyítani. Azonban egygyel már tisztában kell lennünk, azzal nevezetesen, hogy az az irány, a mely a novellában megnyilatkozik, mindenesetre olyan, a mely a modern követelményeknek minden tekintetben megfelel. Természetes dolog, hogy ennek a végrehajtása tekintetében még egy csomó törvényhozási intézkedésre lesz szükség, de az is bizonyos, hogy ez nagy financziális áldozatokkal fog járni. Azonban azt hiszem, hogy ezen a téren az áldozatoktól visszariadni nem szabad, mert végre is nem az a czél, hogy a büntetőtörvénykönyv dogmaticze van-e jól megszerkesztve, hogy a büntetési tételek hogyan méretnek és mennyiben méretnek ki, hanem igenis, az a czélja egy helyes büntetőtörvénykönyvnek, hogy a bűnözési hajlam és a bűnözés egyáltalában, a mennyire csak lehet, csökkentessék. Mindenesetre szükséges, hogy kövesse ezt a büntetőtörvénykönyvnek tágabbkörü revíziója; azt hiszem, hogy ez nem is fog elmaradni. (Helyeslés.) A bűnvádi perrendtartás revíziója bizony szintén nagyon lávánatos volna. A bűnvádi perrendtartás, bár bizonyos tekintetben modern alkotás,
