Képviselőházi napló, 1906. XVIII. kötet • 1908. április 29–május 19.

Ülésnapok - 1906-323

323. országos ülés 1908 májas íh-én, csütörtökön. 259 Horvátország között a béke nem lehet meg, ebben a tekintetben is nagyon téves és hamis állásponton vannak. A vasutak kérdésében a két álláspont annyira ellentétes volt, hogy itt egy középutat kellett keresni, még pedig a törvényszakaszok alapján, hogy egyik fél érdeke se szenvedjen sérelmet, s azért kellett az 1868: XXX. t.-czikknek megfelőleg, a melynek három szakasza a nyelvkérdésről beszél, a mely azt mondja, hogy a törvényhozás, a törvénykezés és a közigazgatás nyelve a horvát, a kérdést megoldani. Nem eldöntött az, vájjon a vasúti üzem, a mely lehet magánüzem, bármiféle üzem, hogy vájjon ez az állami funkczió körébe tartozik-e vagy nem és igy rá vonatkoztatható-e a horvát nyelv alkalmazása. Miután ez eldöntetlen kérdés, a magyar kormány és a magyar országgyűlés nem tehetett jobban és nem mutathatta meg jobban az 1868. évi XXX. t.-cz. iránti tiszteletet, mint mikor a nyelvi kvaliflkáczió szempontjából a közszolgálat érdekében megkívánta azoktól, a kik Horvátországban hivatvák a közönséggel és a hivatalos személyzettel is érintkezni, hogy horvátul tudjanak, nehogy az történjék meg, hogy magyar államvasuti tisztviselő horvátországi hatóságnak vagy bárkinek magyarul Írhasson. Es ezt nevezik önök annak, hogynem respektálta a közös törvényhozás a horvát nyelv jogait. A mikor ki lett mondva, és a bán programmjában is benne van, hogy a főkérdés az, hogy vájjon a vasút, államvasút s egyáltalában a vasúti üzem a guvernementális szférába tartozik-e vagy nem, hogy azt az 1868. évi XXX. t.-cz. 70. §-a alapján a regnikoláris bizottságok vannak hivatva eldönteni: azt hiszem, az egész magyar törvényhozás olyan álláspontra helyezkedett, a mely nem ócsárlást, hanem egyenesen elismerést érdemel. (Elénk helyeslés és taps.) Méltóztassanak megengedni, hogy hosszasabban szólok, (Halljuk ! Halljuk !) de egészen tisztázni szeretném a helyzetemet, hogy a t. képviselő urak lássák, melyek azok az intencziók, a melyeket én itt képviselek. (Halljuk!) A képviselő urak jónak látták a bán személyével is foglalkozni és mindenféle, hogy ugy mondjam, talán kávéházi diskurzusokból összeállított bűnlajstromban ideállítani a bán tevékenységét, hogy ő miképpen viselkedett egy és más esetben, hogy az ő összes működése a horvát politika terén nem volt egyéb, mint csak utazás arra, hogy a báni székbe ülhessen bele és megemlítették a képviselő urak többek közt azt is, hogy csak azért lett bán és csak azért arrogálta ezt, mert azon családok körébe tartozik, a melyek predesztinálva vannak a báni székre. A mélyen t. képviselő urak engem rossz horvátnak tartanak ; de mondhatom, én szégyeltem volna itt kimondani, hogy, sajnos, Horvátországban abban a helyzetben vagyunk, hogy csak egyes predesztinált családokról lehet szó, a melyek a közéletben szerepelnek . . . Hódy Gyula: Supiló nem is lehet báni (Derültség.) Josipovich Géza horvát-szlavon-dalmát miniszter : Ezt nem mondtam volna, mert ez csak Horvátországot alacsonyítja le az egész vüág előtt. (Igaz ! Ugy van!) A politikai téren és minden téren a műveltség azon fokát kell elérni, hogy ne predesztinált családok legyenek, a melyek gyermekeiket arra nevelik, kötelességszerűen, hogy a közéletben helyet foglaljanak, hanem legyen meg Horvátország legutolsó fiában is az ambiczió arra, hogy elérje a legmagasabb polczot, hogy itt is szerepelhessen az állami közösségben, ezen a porondon is. (Élénk helyeslés a baloldalon.) De ennek egyik feltétele, t. képviselő ur, s ezt a t. képviselő ur maga is be fogja jól látni, mert ha arról volt szó, hogy megértsék mit mond, magyarul mondta el beszédét, — ennek egyik feltétele, hogy Horvátországban mi lássuk be a szükségét annak, hogy ha érvényesülni akarunk, ha el akarjuk érni azt, a mire törekednie kell a nemzet minden fiának, hogy akkor legalább is azon követelménynek tegyünk eleget a magunk szempontjából, a magunk érdekében, hogy azt a nyelvet tanuljuk meg, a melyen mi megértethetjük magunkat. (Hosszantartó élénk éljenzés és taps a baloldalon.) Ez nem magyarosítás, hanem ez az, a mivel el tudjuk érni azt, hogy a horvát nemzet ezen a világon azt a helyet foglalj a el, a mely őt megilleti. A t. képviselő ur szememre hányta, hogy azért nem viseltetik bizalommal irántam és azért tagadj a meg a költségvetésben a horvát minisztérium számára előirányzott összegeket, mert a bánnak, illetőleg a horvát kormánynak bizonyos felterjesztéseit nem kötelességszerűleg rögtön terjesztettem Ö felsége elé, hanem hivatalos fiókokban elrejtettem. A t. képviselő urnak legkevésbbé van oka eziránt panaszkodni. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) A t. képviselő ur legjobban tudja, mik voltak azok az okok, a melyek miatt én merészkedtem ezt megcselekedni. Én semmiféle más okból nem tettem ezt, csak azért, mivel bizonyos fölterjesztésekben és azoknak intenczióiban és a horvát viszonyokkal és a horvát koaliczióban történtekről hiven értesült politikustól hallottam azokat az okokat, hogy bizonyos felterjesztések miért tétetnek meg és kik által lett a bán oda szorítva, hogy ezeket a felterjesztéseket megtegye, s mivel én ezen felterjesztések indokaiból azt láttam, hogy ezek az 1868: XXX. t.-czikkben megszabott állami közösség érdekei ellen vannak, kötelességszerűleg az 1874. évi törvényczikk alaj> ján, a mely a horvát miniszter hatáskörét is szabályozza, azokat nem terjesztettem fel, hanem a bánnal eziránt tárgyalásokat folytattam. (Elénk helyeslés a baloldalon.) A másik szemrehányás pedig az, hogy nem terjesztettem fel ö felségéhez szentesítés végett a törvényeket. Erre nézve is kénytelen vagyok megmondani, hogy ez nem áll. Az a törvényczikk, a melyre a t. képviselő ur nem is hivatkozik, hanem csak alludál — ugy a mint azt sem mondta meg, hogy milyen felterjesztésről van szó, mert ha 33*