Képviselőházi napló, 1906. XVIII. kötet • 1908. április 29–május 19.

Ülésnapok - 1906-323

240 323. országos ülés 1908 május 14-én, csütörtökön. ségvetést ennek a kormánynak? Ha a miniszterelnök ur személyét illetőleg kellene beszélnem, azt kellene mondanom, hogy a miniszterelnök ur rendkívül kedves ember és mosolyogva szokta sújtani az embereket. Annál őszintébb azonban a belügyminiszter ur, a ki soha, semmi körülmények között nem türtőzteti azt a nagy ellenszenvét, a melyet e párttal szemben, melynek én is szerény tagja vagyok, erez. Nem pro domo beszélek, hiszen ki vagyunk adva, de ha egy miniszter a soproni ügyben olyképen nyilatkozik, hogy a milyenek az emberek, ugy kell bánni velük, ha az egyik hazafias, hát ott a törvényt másképen kell magyarázni, ott pedig, a hol — nem tudom — veszély van, ott vannak a törvények, — a ki igy beszél, az a belügyminiszter, a ki felállítja azt a tételt, hogy léteznek hazafias és nem hazafias eleinek, az nem jó belügyminiszter. (Derültség.) Mert szerintem itt nem léteznek, csak állampolgárok, és ha az állampolgárok valamelyike vét a tételes törvény ellen, ott van a biróság, teljesítse kötelességét és azt hiszem, e tekintetben a királyi ügyészek igen serények és buzgók. Mikor különösen politikai izü bűncselekmények követtetnek el, gyorsan megy az igazságszolgáltatás és az ügyészek teljesitik kötelességüket. Ezért követelem nemcsak én, de követeli a törvény iránti tisztelet is, hogy egy miniszter ilyen disztinkeziót a parlamentben miniszteri székből ne tegyen. Megteheti választói előtt, megteheti a pártklubban saját pártja előtt, de itt a házban az a miniszter valamennyiünk minisztere. T. képviselőház! Itt van azután az önök állásj)ontja velünk szemben. Kénytelen vagyok némileg tisztázni ezt a dolgot, mert közbekiáltások miatt mindig homályban marad. Mi egyes bizottságokban helyet foglalunk. Nagy György: Elég baj; minket, a nemzeti ellenzéket pedig nem fogadnak be! Pop Cs. István: Minket a még mindig függetlenségi és 48-as párt alelnöke felszólított, hogy nevezzük meg a tagokat a bizottságokba. Akkor mi azt kérdeztük, hogy mint párthoz jön-e hozzánk és azt mondotta, hogy igen, sőt mi több, kijelentette egy alkalommal, hogyha idején jelentkeztünk volna, még delegácziőban is kaptunk volna helyet. Másrészről pedig midőn azt mondjuk, bogy az országgyűlési nemzetiségi párt — minden oldalról azt halljuk, hogy olyan nem létezik, olyan nincs. Hát legyenek már egyszer tisztában ezzel a kérdéssel, Egyszer egzisztálunk, egyszer nem. A mélyen t. miniszterelnök ur azt mondja itt nyilt ülésben : önöket nem akarják elismerni. De én azt mondom: cogito, ergo sum, vagyis a ki itt van azt nem lehet letagadni. Nagy György: Ahhoz mit szól, hogy a leghazafiasabb pártnak, a balpártnak nem adtak helyet! Pop Cs. István: Árról nem beszélek. Hogyan járhassunk mi el ily körülmények között odaadással, hogyan legyünk mi azzal a köteles bizalommal egymás között, a mely kellene, hogy létezzék egy olyan parlamentben, a hol mint le nem tagadható tény áll, hogy bizony itt vagyunk mi 25-en, mind nemzetiségiek ? T. képviselő ur, volt idő, mikor egy sem volt itt, azért nem pusztult el a világ és egyetlen egy román sem jajdult fel, hogy nem viselhette a nagyságos képviselői czimet. Mi, ha idejövünk, jövünk nehéz kötelességet teljesíteni és igen örvendenénk, ha t. képviselőtársaink méltányolnák igazi, őszinte törekvéseinket, hogy itt a ház előtt csak valódi, csak igaz sérelmeket tárunk fel és azoknak orvoslására törekednének és nem mondanák azt, hogy rágalmakkal állunk elő. T. képviselőház! Az, hogy . . . (A szónok szünetet tart.) Elnök: Kéi>em, méltóztassék folytatni. Pop Cs. István: Én olyan helyzetben látom a mai parlamentet, hogy az nem kajsaczitálható. Maguk a pártok, maga a guvernementális párt összetétele is egy ellenmondás. Ha ilyen viszonyok között önök még tetézik a nehéz helyzetet azzal, hogy unos-untalan mindig azt kiáltják, hogy nem létezünk, hogy a mi ittlétünk nem alapszik törvényen, akkor önök iránt, t, többség, bizalommal nem lehetünk. Egyen csodálkozom, hogy gróf Andrássy Gyula honnan merítette azt a kijelentését, hogy nem létezik román párt vagy oláh párt. Hiszen boldogult atyja meg a nagy Deák Ferencz, a kihez annyira vonzódik és a kiről azt mondja, hogy elveinek a letéteményese, mindig elismerték ennek a pártnak a létezését, sőt t. képviselőtársaim, akkor, a midőn arról volt szó, hogy a románok passzivitásba vonuljanak, ez a nagy államférfiú azt mondotta, hogy ez volna a legnagyobb szerencsétlenség. Az ide kivánt minket. De Tisza Kálmán idejében már örvendtek a passzivitásnak, mert akkor személyes jjolitikát folytattak, és akkor mamelukok kellettek. T. képviselőház! A mint mondottam, nem volt szándékomban a költségvetés általános vitájában résztvenni, de ezek a körülmények késztettek a felszólalásra. És ha már benne vagyok a tánezban, bátor vagyok nyilatkozni magáról a költségvetésről is. (HaVjnk! Halljak .') A balpártnak egy igen eszes, derék tagja, Earkasházy képviselő ur kimutatta azt, hogy ez a költségvetés irreális. Különösen kimutatta azt, hogy főkép a bevételek mindig nagyobbak szoktak lenni, mint a mennyi elő van irányozva valódi bevételként, a mi a költségvetés realitásának óriási kárára van. T. képviselőház! Angolországban a budgetvita az a tengely, a mely körül az egész parlamenti élet forog. Ott Angliában semmiféle misztikus tétel nincsen, mindenki eligazodhatik a költségvetésen. Én azonban azt kérdem, hogy van-e valaki, a ki ennek a mostani költségvetés-