Képviselőházi napló, 1906. XVIII. kötet • 1908. április 29–május 19.

Ülésnapok - 1906-321

32Í. országos ülés 1908 május tó-én, kedden. 17? a nemzetiségi törvénynek czélja nem a beolvadás, nem is lehetett, ez abszurdum dolog lett volna, hanem a nemzetiségi kérdés fejlődése ugyanazokon az alapokon kell, hogy történjék, a melyek le vannak téve a nemzetiségi törvényben, mert különben a principium juris-szal állanánk szemben, a mely szerint: »favores sünt ampliandi, odia sünt restringenda«. Nem lehetett tehát czélja a nemzetiségi törvénynek az, hogy mi nemzetiségi jogainkról, nyelvünkről, kultúránkról lemondjunk és beolvadjunk. Épen az ellenkezője áll; hogy mindenek fejlesztésére kell a kormányhatalmat, a politikai pártoknak befolyását is felhasználni, mert ez hozza létre azt, a mi mindnyájunknak közös óhaja, édes hazánknak, Magyarországnak felvirágzását. (Mozgás.) T. ház ! Minden nemzetnek meg vannak a maga bölcsei, a kik prófétai ihlettel mintegy mesterek, tanitók kimondják azokat a vezérelveket, a melyeket követniök kell a nemzet fiainak, hogy tovább haladhassanak a fejlődés utján. Ilyen nagymesternek, tanitónak tartom én a magyarság részére báró Eötvös Józsefet, és szivesen meritek az ő tudományforrásából, szivesen engedem, hogy szerény lelkembe világithasson azon szövétneknek lángja, a melyet meggyújtott nemcsak az ő kedves magyar népe részére, hanem az egész művelt emberiség, az egész művelt világ részére. Mit mond báró Eötvös József az önök által annyira forszírozott nemzetiségi kérdésre vonatkozólag ? Azt mondja egy ünnepélyes pillanatban, a mikor Kölcsey Ferencz fölött tartja halhatatlan emlékbeszédét (olvassa) : »Azon nép, a mely más népbe beolvadni képes, az emberiség hasznos tagja soha sem lehet.« (Zaj.) Ebben az ihletett pillanatban a magyar nép számára kiadott vezérelvben bennfoglaltatik az az intelem, a melyet a magyaroknak szem előtt kell tartamok, de egyszersmind kiveszszük belőle a részünket mi is. Hát mi, románok, tótok, szerbek annyira sülyedjünk, az önök tiszteletérzetében, lovagiassági érzetében, politikai felfogásában, hogy ez emberiség hasznos tagjai soha se lehessünk, hogy levetkőzzük nemzetiségi érzületünket és olvadjunk bele a magyarba, németbe, vagy más nemzetbe ? A midőn ezt nem tesszük, az önök nagy mesterének báró Eötvös Józsefnek tanitását követjük ! (Zaj.) Hódy Gyula: Beleolvadtál az oláhok közé. (Zaj. Elnök csenget.) Lukács László: Ilyen indokolatlan nemzeti törekvések Magyarországon különböző világításban jelennek meg. Ifjúkoromban lelkesülve tanultam a magyar iskolában a bécsi testőriskoláról. Akkor nagyon jól betanultam a leczkémet, szépen elmondottam, jeles osztályzatot kaptam, de nem tudtam felfogni, hogy milyen óriási hordereje van ennek a kérdésnek. Csak később, férfinkoromban, a mikor ismét végiglapozgattam diákkori tanulmányaimat, akkor láttam, hogy olyan testőriskoláról van szó, a mely Bécsben alakult, a mely Bécsből gyújtotta meg a tudomány és a nemzeti műveltség lángszövétnekét és áthozta MagyarKÉPTH. NAPLÓ. 1906—1911. XVIII. KÖTET. országra és itt a sziveket lángra lobbantotta, behozta a szent lelkesedés tüzét a magyar szivekbe, a magyar nyelv, a magyar irodalom, a mgyar nemzeti érzület érdekében. T. i. mi volt a törekvés ? A magyarságot be akarták olvasztani és gondolták, hogy ezt a magasabb német kultúra által tehetik meg. Ezért kiválasztották a magyar főnemesség legkiválóbb fiait, meghívták a bécsi udvarhoz, testőrökké avatták őket, bevezették az udvari élet minden titkaiba. Megnyiltak előttük a szalonok ajtai, résztvettek ünnepségekben, de azután fölébredt bennük a magj^ar fiu és észrevették, hogy egészen idegen kultúrkörben vannak, idegen eszmekörben élnek, megtanultak szépen németül, öltözködtek a bécsi divat szerint, udvaroltak a bécsi hölgyeknek, de ezenközben eszükbe jutott, hogy : »Igen t. barátaim, hát miféle kultúrát szolgálunk mi itt ? Hát a mi édes magyar nyelvünk nem kéjies fejlődni i. Nem vagyunk-e mi képesek magyar nemzeti irodalmunkban ugyanezeket a dolgokat fejleszteni, mint a mely dolgok művelésére szép szerével, nem erőszakkal, de az udvari fény és légkör hatásával akarnak bennünket rávenni ? Megtanulták a német nyelvet, a német kultúrát, de azért szivük mélyén nemcsak nem lettek németekké, hanem ellenkezőleg, lelkesedést meritettek mindebből a magyar nemzeti kultúra fejlesztésére és művelésére. Ez a lényege a bécsi magyar testőriskolának. Üdv neked és dicsőség magyar nemzeti szellem, a mely ellenállani tudtál annak a légkörnek, a mely ki akarta irtani a nemzeti műveltség vágyát lelkedből. Abból a légkörbői, a mely téged meg akart fojtani, élő oxigént tudtál bevenni a lelkedbe és ezt terjesztetted Magyarország rónáin és Magyarország lakossága körében. Hasonló eset történt nem régen Hódmezővásárhelyen. Mi akkor a szegedi államfogházban szenvedtünk többen. Förster Ottó: Kissé korán eresztettek ki ! (Derültség.) Lukács László : Nem is emlékszem, hányadik kopuiáczió volt. Akkor történt, hogy az akkori kultuszminiszter ur a délvidéki tanítókat Hódmezővásárhelyre hivta össze, a hol a polgármester és a városi tanács igazi magyar vendégszeretettel fogadták őket. Bankettről bankettre jártak, megismertették velük a magyar irodalom virágait, megszerettették velük a magyar vendégszeretetet és ezen délvidéki román és szerb tanitók nem azt vették zokon, hogy a magyar kultúra termékeit megismerték, hogy a magyar vendégszeretettel megismerkedtek, hanem az fájt nekik, hogy az elválás pillanatában — végén csattan az ostor -— azt mondották nekik : ime a magyar vendégszeretettel, kultúránkkal azt gondoljuk, bog}? átgyúrtuk román lelketeket, meg fogtok szűnni a román nemzetiség iránt ugy érezni, mint eddig és mint átgyúrt nemzetiségi egyének nem tudjuk, mikké lesztek. 23