Képviselőházi napló, 1906. XVIII. kötet • 1908. április 29–május 19.

Ülésnapok - 1906-320

32u. országos ülés 1908 május ll-én, hétfőn. 165 leszállítás és a progresszió elvének alkalmazása itt volna a legszükségesebb. Engem nem lehet azzal vádolni, hogy a földadó tekintetében elfogult lennék, mert hiszen egyik előző beszédemben kijelentettem, hogy bizo­nyos feltételek mellett hajlandó volnék hozzá­járulni, hogy a földadó progresszivitásától el­tekintsünk, különösen akkor, hogyha ezzel szem­ben a legszegényebb néposztályoknak más elő­nyöket biztosítunk. Azóta azonban meggyő­ződtem róla, hogy ragaszkodnom kell a pénz­ügyminiszter ur álláspontjával szemben ugyan­akkor kifejtett azon nézetemhez, hogy a földadó behozatalának elvi akadálya nincs, sőt ma már belátom, hogy a progresszív földadó behozatala elkerülhetetlen, mert a földadó progresszivitásá­hoz az ország népe annyira ragaszkodik, hogy e nélkül ez az adóreform, a melyet a t. minisz­terelnök ur előterjesztett, nem hogy alkalmas volna az ország lakosságának megnyugtatására, de a legnagyobb felzúdulást és a legnagyobb ellenállást fogja előidézni. Azt mondottam — és ezt kétkedéssel fo­gadták — hogy a földadó felemeltetett ebben az adóreformban. Batthyány Tivadar t. képvi­selőtársam is azt vitatta tegnapelőtt, hogy ez az adó nem hogy felemeltetett volna, de leszál­littatott. (Zaj.) Bocsánatot kérek, de méltóztassék meg­nézni a törvényt és az annak végrehajtására ki­adott rendeletet, a melynek értelmében a föld­adó a mai napig 17'1% és azonkívül kontin­gentálva is van. A reform szerint pedig a földadó 20% lesz. Igaz, hogy a 17'l°/o-nyi földadóhoz ma hozzájárul a 8'4%-nyi földtehermentesités is. Ez a földtehermentesités azonban, a mint min­denki tudja, bizonyos számú év eltelte után — pár évtized múlva — automaticze megszűnik és akkor maradna a földadó 17'l°/o. Már most a t. miniszterelnök ur állandósítja a földtcher­mentesitésí járulékot és azután abból, a mit állandósít, a mivel tehát megterheli az adózó­kat, elenged egy részt. Bocsánatot kérek, én ezt adóemelésnek tekintem: adóemelésnek a mely­nek terminusa talán nem most kezdődik, ha­nem akkor, a mikor a földtehermentesités meg­szűnik. Egy hang (balfelöl): Ötven év múlva! Farkasházy Zsigmond: Mindegy; de tény az, hogy ma a földadó 17'l°/o és ezután 20°/ 0 lesz. Ha ezzel sem elégszik meg a t. képviselő­társam, azt is konstatálhatom, hogy ez a föld­adó a legmagasabb adó, a mely az egész adó­reformban foglaltatik és hogy majdnem a dup­láját teszi a többi kereseti ágakra kivetett­bármiféle adóknak. (Mozgás.) Midőn tudjuk, hogy az ország lakosságának háromnegyed része ma is a föld után él, és pedig nem a nagybirtok után, hanem a legkisebb parczellák után, akkor ezen adók kérdésének ilyen elintézése meg­nyugtatást nem fog kelteni és merem állítani és bejelentem, hogy mi a magunk részéről mindent elfogunk arra követni, hogy a földadó progressziója nélkül ezen adóreform érvényre ne emeltessék. (Mozgás.) Midőn a miniszterelnök ur az adóreformot benyújtotta, akkor büszkén említette, hogy ez az adóreform az egyenes adókból való bevéte­leknek 20 millióval való csökkentését jelenti. Ezzel azt akarta bebizonyítani a miniszterelnök ur, hogy az adóreformban nem hogy adóemelés, hanem adóleszállitás foglaltatik. Valójában azonban ez csak megerősíti azon állításomat, hogy ezen adóreform bátortalan és maradi, mert a- terheket, a melyeket le kellene venni a gyengébb néposztályok vállairól, nem meri áthárítani a gazdagabb osztályokra és így ez az adóreform nem hogy könnyebbítést jelen­tene, hanem az ország legszegényebb lakossá­gának újból való megterhelését fogja maga után vonni. Mert hiszen kérdem, mi lesz azzal a 20 millió bevétellel, a mely az adóreformnak ilyen alakulása után elmarad a költségvetésből ? Vájjon ott a költségvetésben egy nagy lyukat fognak hagyni, vagy le fogják szállítani a kiadá­sokat? Ugy-e bár, erről szó sem lehet! Ellen­kezőleg, a katonatiszti fizetések rendezése megint 3'4 millióval fogja az évi költségvetésben a kiadásokat emelni. Azonkívül a nagy katonai reform minimálisan évi 100 millióval fogja emelni az ország kiadását. Egy hang (balfelöl): Több mint száz mil­lióval ! Farkasházy Zsigmond: A honvédelmi mi­niszter 104 millióban vélte a többkiadásokat megállapithatóknak, igaz, hogy 1902-ben. Mon­dom tehát, t. ház, hogy ezt a 20 milliót nem fogja elengedni az országnak a pénzügyminisz­ter ur, hanem pótolni fogja, a mint azt már be is jelentette — a fogyasztási adók emelésével. A ki a j^énzügyi politikának legelemibb elmé­letében jártas, az tudja, hogy a progresszív adó tulajdonképen nem szolgál másra, mint annak a nagy igazságtalanságnak kiegyenlítésére, a mely abból származik, hogy a fogyasztási adók a legszegényebb néposztályokat sújtják a leg­nagyobb mértékben. A t. miniszterelnök ur a progressziót a jövedelmi adó terén behozza és — nem 07°/ 0-ról, a mint állítja, hanem — 0"8°/o-ról felviszi a progressziót 4'86°; 0-ig. És ezen csekély és nagyon jelentéktelen progresz­sziónak ellenértéke gyanánt a fogyasztási adó­kat akarja emelni, vagyis újra a legszegényebb néposztályokat fogja sújtani. Azt a 20 milliót, a melyet az egyenes adók reformja utján el akar engedni az országnak, a helyett, hogy a leggazdagabb társadalmi osztályokon vasalná be, a legszegényebb emberekre rójja. Meggyőződésem szerint az ország ezzel a tervezett adóreformmal megbarátkozni nem fog és nem fog beleegyezni abba, hogy ez az adó-

Next

/
Thumbnails
Contents