Képviselőházi napló, 1906. XVIII. kötet • 1908. április 29–május 19.

Ülésnapok - 1906-319

138 319. országos ülés Í90H május 9-én, szombaton. Slipilo Ferencz . . . levonja a konzekvencziákat. De tovább még azt állitotta, hogy távozása arról a helyről nem függ pusztán csak az ő elhatározásától, hanem más tényezőktől is, minisztertársaitól, a közös országgyűlés többségétől és a koronától, hogy ő már többször tett kisérletet erre, de — szószerint idézem szavait — »hogy még eddig nem tudták eltávolítani, nem rajta mult.« Elnök: Bocsánatot kérek, ez nem személyes megtámadtatás és hogyha ily irányban fog haladni felszólalásában a képviselő ur, meg fogom vonni a szót. Ez polémia és ehhez nincsen joga a képviselő urnak. (Helyeslés.) Molnár János: A miniszter szavait czitálja. (Zaj.) Elnök (csenget) : Személyes megtámadtatás czimén csak akkor szabad szólni, hogyha a képviselő ur személyesen lett megtámadva, de ez polémia. (Helyeslés és zaj.) Zlinszky István : Ezt Polit is tudja ! (Zaj.) Slipilo Ferencz : Igaz, senki sem tagadta azt, hogy Josipovich igen t. miniszter ur, klubunk konferencziáján e többi tényekre is hivatkozott, különösen ezen országgyűlés többségérc. De már azután, hogy ezen tényezőkre hivatkozott, társaim kategorikus követelésére, hogy nyilatkozzék, mit fog tenni akkor, ha ő maga keveredik konfliktusba Horvátországnak ezen az országgyűlésen levő képviselőjével . . . Elnök : Megvonom a szót a képviselő úrtól. (Zaj a jobbközépen.) Szólásra ki következik ? Gr. Thorotzkai Miklós jegyző: Eakovszky Béla! Rakovszky Béla: T. képviselőház ! Előre bocsátom, hogy a ház asztalán lévő törvényjavaslatot ugy a magam saját, mint azon párt nevében, (Folytonos zaj. Elnök csenget.) a melyhez tartozni szerencsém van, általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Helyeslés.) A költségvetés részleteivel, a melyek már amúgy is ismeretesek, foglalkozni nem fogok. Azonban feltűnt nekem az a körülmény, hogy midőn a t. előadó ur rámutatott arra a szükségletemelkedésre, a mely a közös kiadásokból folyik, a szélbali padokról gúnyos éljenzések hallatszottak. (Zaj balfelöl.) A költségek évenkénti emelkedésével nemcsak nálunk, de minden kulturállamban találkozunk, mert ez velejár a haladással és a kultúra előremenetelével. Általában lehet mondani, hogy ugyanabban az arányban, a melyben a kultúrában előrehaladunk, az állam, mely politikai és hatalmi tényező, kénytelen fokozatosan kulturintézménynyé is átalakulni; ezen minőségében pedig a közszükségleteket szolgáló bizonyos intézményeket kénytelen a közérdekben jelentékeny áldozatok árán saját hatáskörébe vonni. A költségek emelkedésével azért is kell, hogy találkozzunk, mert mentől előrehaladottabb egy nemzet a kultúrában, annál nagyobb mértékben követeli meg az államtól ezen intézményeket és annál nagyobb igényeket emel vele szemben. (Ugy van !) Tény az, hogy a fokozatosan emelkedő államszükségletekkel szemben sokkal előnyösebb helyzetben vannak azon államok, a melyek mint pl. Németország az állami szükségleteknek körülbelül 53%-át az áuami vagyon hozadékából fedezhetik és ezért az adóforrások egész sorát meg nem nyitják, mint az olyan államok, mint pl. Magyarország, a melyekben az államvagyon-hbzadéki rendszer nem alkalmazható, a hol már az összes adóforrásokat megnyitották és meglehetősen kimerítették. Ilyen áUamok kormánya a fokozatosan emelkedő államháztartási szükségleteket csak akkor elégítheti ki, ha egyrészt egy üdvös adóreformot terjeszt be, másrészt ujabb adóalanyokat állit elő. Ismert tény, hogy az adóviselők száma annál nagyobb, mentől magasabb az illető nemzet kultúrája. Ezért látjuk, hogy Németországban a közterhek viseléséhez a lakosságnak sokkal nagyobb százaléka járul hozzá mint nálunk Magyarországon, mert Németország a kultúra magasabb fokára emelkedett, ellenben konstatálható, hogy Oroszországban az adóterhek viseléséhez a lakosságnak körülbelül csak 12%-a járul azért, mert a lakosság zöme a kultúra legalacsonyabb fokán áll, szegény és ennek következtében nem viselheti a közterheket. Épen erre való hivatkozással sokkal jobb szerettem volna, ha a költségvetésbe kulturális czélokra nagyobb összegek vétettek volna fel. (Helyeslés a középen.) Noha a néppárt is arra az álláspontra helyezkedik, hogy Magyarország jövője csak abban az esetben biztositható, ha idővel agrár-államból ipari állammá alakul át és épen ebből a tekintetből megszavazta az ipartámogatásra követelt 200 milliót, mégis sokkal jobban szerette volna, ha ezekre a czélokra kevesebbet követeltek volna, de annál többet igényeltek volna a földmivelő- és a kisgazda-osztály számára, (Helyeslés a középen.) mert bármennyire üdvösnek tekintjük is az ipar támogatását, felfogásunk szerint ipart mesterségesen, ilyen nagy támogatások árán, mintegy erőszakosan, természetellenes utón fejleszteni talán még is oly vállalkozás, a mely az országot és a nemzetet nagyon könnyen gazdasági válságba sodorhatja. Éber Antal : Éljen az önálló vámterület! Rakovszky Béla : E mellett mi nem látjuk az ipar támogatását abban, hogyha a kormány támogatásban részesít már régóta fennálló és virágzó iparvállalatokat, mert hiszen ez által az olyan iparvállalatoknak részvényesei, a melyek a nemzetközi ingó tőkének képviselői, a nemzeti vagyon révén nagyobb jutalékban, nagyobb osztalékban részesülnek. (Ügy van ! a középen.) Továbbá nem lehet figyelmen kivül hagyni azt a körülményt, hogy a földmivelő és a kisgazda osztály, a mely a haza rögéhez ragaszkodik, mely az állam támogatásában nem igen részesül, vagy ha részesül is csekélyebb mérvben részesül, (Ugy van! a középén .) sokkal jobban érdemű meg ezt a támogatást, a melyben részesítjük a nemzet-