Képviselőházi napló, 1906. XVIII. kötet • 1908. április 29–május 19.
Ülésnapok - 1906-318
318. országos ülés 1908 májas 8-án, pénteken. 113 vonal, a mely a vármegyéket kedvezőbb hely- • zetbe hozza a városokkal szemben, a városok hátrányára, holott ugyanazon állami funkcziók teljesítéséért a méltányosság elvei szerint legalább egyenlő rekompenzáczió járna. (Igaz! ügy van !) Ha az igazságszolgáltatás terére átnézünk, ott is a teendőknek egész nagy sora hárul a városokra. Az 1869 : IV. t.-cz. a községi bíráskodást a városok feladatává tette és egész közigazgatási személyzetet foglalkoztat. Az 1901. évi IX. t.-cz. 30. §-a egy tollvonással az összes bírói határozatok kézbesítését városi és községi feladattá tette. A büntető perrendtartás behozatala az összes nyomozást, a mely addig a bíróságot, a vizsgálóbírót, az ügyészséget foglalkoztatta, a városok feladatává tette, a nélkül, hogy ezért a teendőért, a melynek ellátása a városokban személyzetszaporitást és pedig jelentékeny mértékben idézett elő, csak egy krajczár rekompenzáczióban is részesültek volna az állam részéről. A nevelés terén nogy állunk ? A nevelés állami feladat. (Igaz ! ügy van !) Az én felfogásom szerint az iskolák állomositása nélkül Magyarországon a magyar állam kiépítéséről beszélni nem lehet. (Elénk helyeslés balfelől.) Elismerem, hogy ezt kimondani könnyű, megvalósítani nehéz pénzügyi okoknál fogva; azt is tudom, hogy a kálvinisták, protestánsok makacsul ragaszkodnak autonómiájukhoz, de a nemzeti állam nagy érdeke fontosabb, magasabb szempont, a melynek a mi protestánsainknak is annak idején deferálni kell. A kié az iskola, azé az ország. De ezúttal nem az iskolák államosításáról kívánok szólni, csak rá akarok mutatni arra, hogy a városok budgetjében jelentékeny összeget igényel az iskoláztatás ; pl. Nagyvárad városának budgetjében évi 305.000 korona szerepel iskoláztatás czimén. És itt egy óriási anomáliára kívánom a t. ház figyelmét felhívni, mert minden indokolás nélkül mondhatnám, egyes városokban községi iskolák, felekezeti iskolák, másutt állami iskolák vannak, a szerint, a mint azoknak a városoknak jó szerencséje, ügyessége folytán sikerült az állam hozzájárulását, jóindulatát maguknak biztosítani, megkaparitani, s a míg némely városban a kiadások 20—-25%-a szerepel iskolai teherként, addig más városok saját ügyességük folytán mentesítve vannak ettől a kultuszadótól. Ha már az állam nem veszi teljesen magára az iskoláztatás összes terheit, legalább iparkodjék a terheknek egy részét magára vállalni vagy csökkenteni és méltányos és egyenlő elvek szerint eljárni az összes városokkal szemben. Hogy állunk a rendészet kérdésével ? A közbiztonság, az egyéni, személyi és vagyoni jólét biztosítása minden erőszakkal szemben ismét par exeellence állami feladat. És az állam ezen feladat közvetítését a legteljesebb mértékben a községek és városok nyakába zúdítja. (Az elnöki széket Návay Lajos foglalja el.) A községekben ennek ellátása könnyen megy, de a városokban óriási teherként jelentkezik azokKÉPVH. NAPLÓ. 1906 1911. XVIII. KÖTET, ' nak kiadási rovatában. Statisztikai adatok igazolják és a belügyminisztérium előtt fekvő memorandumok egész légiójában felsorolt adatok mutatják, hogy a városok budgetjéből körülbelül 20—25%-ot igényel a rendészet ellátása. De nemcsak ennek a budgetnek csökkentése szempontjából tartanám helyesnek a rendőrség államosítását, hanem sokkal magasabb szempontból, sokkal mélyebben fekvő okokból. T. ház ! A rendőrség rendidvül rosszul van dotálva a vidéki városokban. Ha már most hozzájárul ehhez az is, hogy az a vidéki rendőri tisztviselő az autonómia folytán ki van téve az autonómiát kezelő városi korifeusok befolyásának, akkor nagyon nehéz azokkal szemben, a kiktől jövendője függ, teljes függetlenségét biztosítania. Ez különösen fontos nemzetiségi vidékeken, főleg most, a mikor olyan nagy reform előtt állunk, mint az általános választói jog, a melyet ha kellően akarnak a nemzet érdekében végrehajtani, szükséges, hogy az állam tekintélye felett őrködő rendőrség erős állami és központi vezetés alatt álljon. T. ház ! Hogy milyen súlyosan érzik egyes városok azokat a terheket, a melyeket a rendőrség ellátása czimén viselni kénytelenek, mutatja az, hogy egy csomó város már kikönyörögte magának, hogy a municzipális rendőrség helyett csendőrség lássa el a közbiztonsági szolgálatot: Hódmezővásárhely, Szabadka, Zenta, Nagybecskerek, Félegyháza, Mezőtúr, Debreczen, Máramarossziget, Szatmár, Beregszász, Munkács. Az a körülmény, hogy más városok is memorandumokat intéznek ebben az irányban a kormányhoz, igazolja azt, hogy elérkezettnek látják az időt, arra, hogy az egész rendőrség államosittassék. T. ház ! A rendőrség államosítása ellen felhozták azt, hogy olyan nemzeti küzdelem idején, a milyen a múlt esztendőkben lejátszódott, a rendőrség a középponti hatalom érdekeit képviselné, a mint a csendőrség tette. Ettől én nem félek, különösen ha a rendőrség államosítását a jelenlegi belügyminiszter ur végzi el, a ki erős municzipálista és a szolgálati pragmatikában vagy tételes törvényekben találni fog garancziát arra, hogy a rendőrséget karhatalmi czélokra csak azok használ, hassák, a kiknek a törvény erre jogot ad. Az államosítás részleteivel nem foglalkozom ; a kérdést csak azért vontam be felszólalásom keretébe, hogy ráutaljak arra, hogy ez is milyen jelentékeny összeget igényel a városok költségvetésében. Nagyvárad városa személyi kiadások czimén fizet 524.000 koronát, ebből a rendőrség ellátására 138.000 korona esik. T. ház ! Ha már most az állam ennyi terhet ruházott a városokra az 1886 : XXI. t.-cz. 2. §-ának b) jjontja alapján az állami közigazgatás közvetítésével, lássuk, miként járt el a pénzügyi kormány a városok anyagi támogatásával. Míg az 1888 : XXXV. t.-cz. életbe nem lépett, az italmérési jogok egyik jelentékeny jövedelmi forrását képezték a városoknak. A megváltás ezt elvonta. Az 1888 : XXXVI. t.-cz. a kártalanítást három 15