Képviselőházi napló, 1906. XVIII. kötet • 1908. április 29–május 19.

Ülésnapok - 1906-318

106 318. országos ülés 1908. májas 8-án, pénteken. állást kiderítve, a kérdéses egyes esetekben igazságot szolgáltassanak. Ebben a tekintetben a nemzetiségi sérelmek egész sorozata forog fenn különösen belügyi téren. Őszintén megvallva, mi a belügyminiszter ur elj árasából azt a meggyőződést meritettük, hogy vagy nem ismeri a nemzetiségi kérdést, vagy nem akarja ismerni. Mert ha ismerné, vagy akarná ismerni, egészen máskép viselkednék és más álláspontot foglalna el ebben a fontos kérdésben. Már magában véve az a mód, a melylyel kezeli a kérdést, mutatja, hogy nehezére esik az is, ha az ember felhozza a sérelmeket és azokat nehezen is hallgatja meg és általában kitér előlük. Ebből azt következtettük, hogy nem akarja ezeket a kérdéseket megoldani, hanem hagyja a maguk rendjén, és erőszakosan ugy lesz az elintézve, hogy a nemzetiségek az országban tovább mennek azon az utón, a melyen eddig mentek. De nagyon csalatkozik és ha visszatekintene a múltba és ha egyebet nem tanulmányozna, hanem csak édes atyjának politikai működését, meggyőződhetnék arról, hogy a mostani magyar politikusok elődei egészen máskép tárgyaltak ezekről az ügyekről, egészen máskép bántak ezekkel a kérdésekkel formai szempontból is, a mennyiben a 60-as és 70-es években itt volt nemzetiségi párti kéjDviselőkkel egészen máskép bántak, mint velünk. Akármilyen emberek is voltak ezek, lehettek tudomány és képzettség tekintetében kiválóbbak, de az ügy, a melyet képviseltek, ugyanaz, mint a melyet mi képviselünk, az irány és módozat, a hogyan mi fellépünk, ugyanaz, a melyet ők követtek. Mert mi konzekvens politikát követünk, mi összefüggésbe hozzuk a multat a jelennel és a jövővel és meg akarjuk mutatni, hogy volt itt egy kitartó nemzetiségi politikai működés, a mely nem tántorodott el akkor sem, mikor a legnagyobb erőszakosságoknak, a legnagyobb üldözéseknek volt kitéve. (Ugy van! a nemzetiségiek padjain.) A belügyminiszter ur a tegnapelőtti képviselőházi ülésen, midőn Oncu Miklós és társai mentelmi jogának felfüggesztéséről volt szó, ezen fontos politikai kérdésben, — mert ez nem egyszerű mentelmi kérdés, hanem fontos politikai kérdés — oly nyilatkozatot tett, a mely reánk nézve nagyon sérelmes és igazságtalan, a mennyiben a t. belügyminiszter ur oda nyilatkozott, hogy bármikép fogjuk fel a kérdéses esetet, a képviselőket ki kell adni és mig egyfelől hangoztatja, hogy az illető biróság Ítéletét nem akarja befolyásolni, beszédének további részében igenis bofolyásolja azt, a mennyiben már előzetesen minősiti a tényállást és pedig a következőképen (olvassa) : »En mint miniszter pláne nem tartanám megengedhetőnek , hogy a biróság előtt levő tárgyban egyéni nézetemet kifejtsem.« Ez eddig helyes. »Egyáltalában itt az nem is mérvadó, hogy a tényállásnak teljesen megfelel-e az a kihágási szakasz, a melyet alkalmazni akartak, hanem a mérvadó az, hogy zaklatás forog-e fenn, igen vagy nem. Zaklatás forog fenn akkor, hogyha nem volna jogi alapja az egész eljárásnak ; hogyha itt csakugyan egy szekatúra látszatával állanánk szemben. Ez azonban nem történt itten. A jogi alap, a melyre hivatkoznak, tényleg megvan, mert az a szervezkedés két czélra irányulhatott: vagy egyesületi élet kifejezését akarta megindítani, akart alapszabályok nélkül egyesületet alapítani, vagy pedig akarta az oláh pártot ott megalapítani. Mind a két esetben van jogszabály, a mely ezt tiltja. Az egyik jogszabály, a melyet mindnyájan ismerünk, ugy szól, hogy egyesületi működést jóváhagyott alapszabályok nélkül folytatni nem szabad. A másik pedig az, a melyet Hieronymi t. elődöm annak idején kibocsátott és a mely azt mondja, hogy oláh pártot (Felkiáltások a középen : Román! jelkiáltások hálfelöl: Oláh.! folytonos zaj.) — román pártot alapítani nem lehet.« A belügyminiszter urnak ez a kijelentése elég arra, hogy tisztában legyünk az ő állásfoglalásával a nemzetiségi kérdésben. De mégis el lehetne várni egy belügyminisztertől, hogy legalább azt a terminológiát használja, a mely pozitív törvényekben van letéve, és ne beszéljen oláh pártról, hanem beszéljen román nemzetiségi pártról. Minket, képviselőket ugyan ez nem alterál, de alterálja azt a három millió románt, a kik, ha a műveltség alacsony fokán állanak is, de tudják, hogy ők román, római származásúak. (Zaj. EUenmondások balfelőí. Felkiáltások: Kecskepásztorok voltak!) Nem követem az urakat ezen a téren, csak konstatálom azt a tényt, hogy egyrészről tudósok, historikusok voltak, a kik ezt megállapították, másrészről a nép önt adatában is benne van, hogy ő román és római származású. Különben, azt hiszem, ez az urak tájékoztatására czélszerűségi szempontból is szükséges, mert ha egyéb hasznát nem veszik is, legalább ha román kerületben óhajtják magukat kandidáltatni, akkor ezt a kifejezést biztosan használni fogják. (Zaj.) De ettől eltekintve, a belügyminiszter ur nyilatkozatának első részében azt mondja, hogy nem akar elébe vágni a bírósági határozatnak, a második részében azonban már minősiti az esetet, és nemcsak a képviselőházat nyeri meg Ítéletének, hanem bizonyára az illető hatóságot is, a mely ebben a szellemben fog és kell, hogy ítélkezzen, mert a belügyminiszter ur volt szives előzetesen jogi szempontból nyilatkozni. Tehát a belügyminiszter ur, ha egyébben nem, ebben az egyben t. barátjának, Hieronyminek álláspontjára helyezkedik, — mert más esetben nem igen volt a szabadelvűpártban barátja, csak akkor, a mikor olyan rendelkezéseket talál a szabadelvűpárt irattárában, a melyek ellenünk szólnak — és kimondja, hogy Magyarországon az alkotmány értelmében nem exisztálhat román nemzetiségipárt. De, hogyha ekként betiltja a szervezkedést, a mi egyjelentőségű avval, hogy nincs és nem exis? tálhat és ha hivatkozik a Hieronymi-féle rendeletre, a mely egyenesen kimondja : akkor kérdem, vájjon ki szolgáltatja a külföld részére azokat az adatokat,