Képviselőházi napló, 1906. XVII. kötet • 1908. márczius–április 10.

Ülésnapok - 1906-307

394 307. országos ülés 1908 április 6-án, hétfőn. továbbá azt, hogy az ezen indítványban foglalt specziflkus elnöki jogok csak a ház elnökét, nem pedig a ház alelnökeit is illetik meg, előre látom, hogy ezen szakasz alkalmazásával minden perczben ki lesz téve a képviselőház a maga egészében és egyes tagjaiban annak, hogy a szólásszabadság és a tárgyalási szabadság megtámadtatik. En nagyon fontosnak tartom az egyéni becsületet ; nagyon fontosnak tartom azt, hogy minden egyes képviselő kijelentése a maga értelmében magyaráztassék és legyen felfogva. De bármily fontosnak is tartom ezt, mégsem bir olyan fontossággal, mint a házszabályok kezelése. Miért ? Mi, a képviselőház tagjai, igen szorgosan kell ugyan, hogy ügyeljünk arra, hogy politikai felfogásunk, politikai gondolataink, politikai magatartásunk a maga valójában legyen odaállítva választóink és az ország közvéleménye elé. Ugyancsak nem kevésbbé szorgos gondoskodás tárgyát kell, hogy képezze, hogy egyéni becsületünk, egyéni integritásunk, politikai teljességünk a lehető legmegtámadhatatlanabbul álljon ugy itt, mint a külső közvélemény előtt. Azonban ezeket én mégsem tartom olyan fontosaknak, sürgőseknek és nagyoknak, mint a milyennek tartom azt a közjogi funkcziót, a melynek teljesítésére itt vagyunk és a minő a háznak a íunkcziója a maga teljességében, a maga egész megnyilatkozásában. Ha én egyéni becsületemben vagyok megtámadva ebben a házban, ha politikai integritásom van megtámadva, akkor legrosszabb esetben egy egyén lesz prédájává bizonyos politikai iránynak, (Ügy van!) szónak, mondatnak, támadásnak. Ha az én politikai felfogásomat, vagy nyilatkozataimat félremagyarázzák, akkor legfeljebb egy egyénnek, egy individiumnak a szellemi képessége, vagy politikai megbízhatósága, vagy politikai tisztánlátása lesz egy-két napra vita tárgyává téve, vagy kétes szinbe állítva. Bármilyen fontosak ezek, reparálni lehet az ülés végén, vagy másnap, mert hisz egy képviselő, egy mandatárius ténykedését illetőleg az, a mit itt mond, itt tesz, csak egy kis rész. Az nem öleli fel az illető politikai egyéniségének egészét, az csak egy megnyilatkozási mód, de a közéletben, a politikai életben, a társadalmi életben sok más módja és alkalma van bebizonyítani, azt, hogy valóban megfelel-e annak a várakozásnak, a melylyel elébe néznek, megfelel-e azon követelményeknek, melyeket elébe állítottak és egyéni integritását illetőleg megfelel-e annak, a mit meg lehet kívánni attól, a kinek mandátumot adnak a kezére. Véleményem szerint, ha egy képviselőnek politikai becse, politikai értéke, egyéni megbízhatósága, egész politikai egyénisége abból biráltatnék csak el, a mit itt tesz és hogy abból itten hogyan, mikép magyarázzák, illetőleg magyarázzák félre az ő szavait, akkor azt hiszem, a nagyvilág, a nagy közvélemény, az ország nagyon, de nagyon téves képet alkothatna magának arról, hogy egy vagy más képviselőnek az egyénisége milyen értékű, milyen terjedelmű és milyen hatású. Ez azonban mellékkérdés. A házszabályok kérdését már nem lehet ebből a szempontból elbírálni. A házszabályok kérdése már nem az egyénnek, nem is a képviselőnek, hanem az ország közjogának a kérdése. Ezért, midőn ebben az indítványban oly élesen megtámadva láttam a házszabályokat, megnyugvással vettem az igyekezetnek azon látszatát, vagy talán magát az igyekezetet, a melylyel az egyes képviselők, pártok, igy Mérey Lajos és Szmrecsányi képviselő urak indítványaikkal igyekeztek ezen eszmemeneten belül lehetőleg megóvni a házszabályok szentségét, illetőleg megóvni azt a lehetőséget, hogy, a mennyiben a házszabályok megsértetnének, az egyes képviselők ez ellen óvást emelhessenek. A hiba, t. képviselőház, csak ott van, hogy én azokat a módosításokat a melyek ezt a czélt elérni akarják, nem tartom elégségeseknek. Nem tartom elégségeseknek a Mérey-félét azért, mert ő is egy bizonyos szűk határhoz köti a házszabályvitát és az ülések végére illeszti; és nem tartom megfelelőnek a Szmrecsányi-félét sem, különösen azért, mert beviszi a gillotint a parlament életébe, és mert csak egy egyénre kívánja szorítani a házszabályhoz való felszóihatás jogát. :Már pedig, t. ház, kimutattam az imént, — nem akarok erre ismét visszatérni — hogy nagyon könnyen megtörténhetik, hogy az a jog, a mit mi a házszabályok szentségének megőrzése czéljából meg akarunk óvni, tulaj donképen csak egy ujabb eszköz lesz a visszaélésre. Mert ha mi csak egy egyénnek adjuk meg a jogot, hogy a házszabályok alkalmazásának kérdésében felszólaljon, — és akkor is csak öt perczig — akkor, a mint már előadtam, a politikai szenvedélyek azon előrelátható nagy tusájában, a mely felszínre fog kerülni, midőn sürgősségi, éjjeli tárgyalások lesznek, bizony könynyen feltehető, hogy épen pártpolitikai, többségi taktikából azon házszabálysértéshez a többség soraiból fog felszólalni egy egyén, egyenesen abból a czélból, hogy a képviselőház elnökének eljárását jusztifikálja. Vagyis a helyett, hogy mi alkalmat adnánk ezen intézkedés által arra, hogy a házszabályok megtámadhatatlanságát védjük és azok érvényben maradását fenntartsuk, a helyett még alkalmat adunk arra, hogy a házszabálysértés ujabb igazolásban részesüljön; alkalmat adunk arra, hogy az amúgy is nagy pártpolitikai szenvedélyek egy ilyen visszaélő eszköz alkalmazásával még nagyobb fokra hághassanak. T. ház ! Én feltétlenül vészesnek tartom azt, hogy a házszabályok kérdésében a ház maga csak egy tapodtat is engedjen a tekintetben, hogy azokat minden körülmények között megmentse. En ebből a szempontból teljesen hatálytalannak és czélszerűtlennek tartom a Szmrecsányi-féle javaslatot, ámbár jó intenczióját elismerem és nyugtázom. Ez a jóakarat és igyekezet azonban, a mi ebben a javaslatban megnyilvánul, eredményében nem alkalmas annak a czélnak elérésére, a melyért benyuj tátott. Ha önök, t. ház, a mi véleményünkkel szembehelyezkednek és a házszabályokhoz