Képviselőházi napló, 1906. XVI. kötet • 1908. február 21–márczius 14.

Ülésnapok - 1906-278

88 278. országos ülés 1908 február 25-en, kedden. Elnök (csenget) : Csendet kérek! Gr. Andrássy Gyula belügyminiszter: De a 48-as párt sem jutott ellentétbe önmagával. Látszólagosan — és ezzel is érvel — az a külömbség van mostam álláspontja és a régi között, hogy régen mindig azt mondták, hogy a választási jog kiterjesztésével kapcsolatosan junktim történjék meg a dolog; ma a junktim szóban bizonyos látszólagos formai eltérés van, de ez csak látszólagos és nem hozza a pártot ellentétbe múltjával. Mert mit mondott mindig a párt? Addig, a mig ilyen kevés választó van, nem adok a többségnek nagyobb hatalmat, mint a milyennel eddig rendelkezett; a kormány nagyon is könnyen tudná befolyásolni a választásokat. Miből indult ki? Hogy akadhat hazafiatlan, nemzetellenes kormány és többség az idők hosszú során át, és azok kezében veszélyes lesz a módositott házszabály uj fegyvere. Most mit mond ez az indítvány? Azt, hogy az általános választói jog alapján összeülő országgyűlés előtt csak a jelen országgyűlésre alkalmazható a rendkívüli eszköz, tehát csak olyan országgyűlésre, a melynek többsége, — azt mindenki tudhatja — hazaíiatlan dolgokra vállalkozni nem fog. (Helyeslés és tetszés.) Ok tehát ma, mikor kivételesen ezen országgyűlés, ezen többség számára biztosítják ezt az eszközt, nem koczkáztatják Magyarország jövőjét, nem adják ki a fegyvert bizonytalan, esetleg nemzetellenes többségek kezébe. (Mérik helyeslés.) De kérdezem, hogy azon idők óta nem történtek-e olyan események, a melyek még azt is igazolnák, ha megváltoztatta volna álláspontját a függetlenségi párt és pedig tetemesen. Én azt hiszem, hogy történtek olyan események. Elsősorban Lengyel Zoltán t. képviselő ur felolvasván az én nyílt levelemet, felolvasta azt az argumentácziót, a melylyel akkor támogattam a házszabály túlságos szigorítását. Ebben az érvelésben az áll, hogy Magyarországon óvatosan kell kezelni ezeket a dolgokat, mert a kisebbség ki van zárva a hatalomból, a kisebbség kormányra nem juthat, váltógazdaság Magyarországon nincsen, a kisebbség, a mely politikáját érvényesíteni nem tudja, hogyha itt a házban a szó mindig a torkába szorittatik, forradalmi hangulatba fog jönni, és ez veszélyes lesz a parlamentarizmusra. De azóta mi történt? Történt az, a mit még akkor kizártnak tartott mindenki, hogy nemcsak hogy egy kormány meg tudott bukni a választások alatt, hanem egy párt, a mely 40 évig uralkodott Magyarországon, semmivé tudott yálni. Eötvös Károly; Hiszen itt van! (Derültség és mozgás.) Lengyel Zoltán: Szét van osztva több területre! Hencz Károly : Ti köztetek van a legtöbb! Elnök : Csendet kérek! Gr. Andrássy Gyula belügyminiszter: Azok, a kik akkor az ellenzéken voltak, ma a kormány padjain ülnek; annyira megváltozott a helyzet. Eötvös Károly: Csak a padok változtak! Gr. Andrássy Gyula belügyminiszter: Merek Lengyel Zoltán képviselő úrra is hivatkozni, a ki a pártközi konferencziákon azt mondta, hogy ő nem azért támadja ezt a házszabályrevíziót, mert az ellene fog fordíttatni, hiszen ki tudja, nem fogja-e ő kezelni azokat, nem lesz-e ő a többség? (Derültség.) Annyira átment ma már a köztudatba, hogy igenis váltógazdaság képzelhető, ma már kormányok megbukhatnak, sőt merem állítani, hogy azzal a helyzettel szemben, a mikor túlnagy volt a többség hatalma, túlnagy volt a fegyelem, a párturalom ebben az országban, most talán a másik véglet áll szemközt; talán túlkevés a fegyelem, talán túlbizonytalan az, hogy ez az uralom fennmarad, fenntartható-e? Úgyhogy, t. ház, ez a fegyver nem csak a mi kezünkben van, s ez nem azt czélozza, hogy egy párturalomnak állandóan fegyvereket adjon, hanem igenis az egymást felváltó, az egymást felcserélő többségek számára kívánunk fegyvereket adni. Egy másik körülmény volt, a mely szintén teljes mértékben megindokolná az álláspontváltozást, ez a horvát obstrukczió. (Igaz I ügy van! a jobb- és a baloldalon.) Bozóky Árpád : Viseljék a felelősséget azért, a mit csináltak! Gr. Andrássy Gyula belügyminiszter: Érthető és igen szomorú hatást kelthetett Magyarországon, hogy ugy látszott a dolog, mintha az a nagy nemzeti fellendülés, a mely a koaliczió győzelméhez vezetett, a melyet annyi reménynyel üdvözöltek mindenütt, ez a nagy nemzeti fellendülés oda vezetett volna, hogy a magyar parlament megszűnik magyar lenni. (Ugy van! Ugy van! a jobb- és a baloldalon.) A mig azokat a reményeket, a melyeket keltett ez az uj többség, a dolgok természeténél fogva csak részben érhettük el, addig ezen váratlan következmény villámként csapott be ide, hogy Magyarországon, a magyar parlamentben ilyen obstrukczió támadt. !Nem érthető-e, hogy az a párt, a mely — ugy hiszem — joggal nevezi magát nemzetinek, ezt el nem fogadja, nem akar a történelem Ítélőszéke elé azzal odaállani, hogy nemcsak hogy nem tudta megszerezni a mit akart, hanem elvesztette azt, a mit a múltban megszereztek. Ha fellendült benne a magyar vér és ha ennélfogva az álláspontját változtatta volna, azt is, azt hiszem, mindenki megérthetné. Az egész kérdés az, (Halljuk! Halljuk! Zaj. Elnök csenget.) akár megváltoztatta álláspontját, akár nem, vájjon az ország érdeke kivánja-e a házszabályok szigoritását, igen vagy