Képviselőházi napló, 1906. XVI. kötet • 1908. február 21–márczius 14.

Ülésnapok - 1906-277

277. országos ülés 1908 február 24-én, hétfőn. 68 felraghatja, de az a veszélyes kisebbség, a~mely ellen ezek egyedül szólnak, a nemzetségi kisebbség nem rúghatja fel. (Helyeslés.) Ez a házszabályrevizió osak azt jelenti, hogy nem óhajtunk egy tetszőleges nemzetellenes vagy nemzetietlen kisebbség akarata előtt feltétlenül meghunyászkodni, (Élénk helyeslés.) hanem a lehetőségét akarjuk fentartani annak, hogy a nemzeti akarat ebben a házban és esetleg azon túl is érvényesülhessen. Mert ha a parlament ugy, a mint az imént vázoltam, egy tetszőleges, kautélák nélküli házszabály mellett és kautélák nélküli választó jog mellett kerül össze, akkor jön az örökös obstrukczió. (Élénk helyeslés.) Mert a számban meggyarapodott és vérszemet kapott nemzetiség nem ezt vagy azt, hanem mindent meg fog obstruálni, egyszerűen azért, hogy kényszerhelyzetet teremtsen, a melynél az örökös obstrukczióba kimerülve, ez a nemzet kénytelen lesz megalkudni a legszélsőbb követelésekkel is. (Élénk helyeslés.) De az indítványnak magának a jóhiszemű ellenzői ha tetszik, szintén könnyen megobstruálhatnák a katonai követeléseket, teljesség kedvéért. És abban a perczben álljanak majd önök a nemzet elé és álljanak a saját lelkiismeretük könyörtelen Ítélőszéke elé, (Élénk helyeslés.) a mikor a nemzetiségi obstrukczió posványába fog belesülyedni a magyar nemzet. (Élénk helyeslés.) Ez éhen nincsen semmiféle arkanum, sem házfeloszlatás, sem semmi egyéb. A nemzet utóvégre is belekerül abba a kényszerhelyzetbe, hogy kénytelen megalkudni a legtúlzóbb követelésekkel is, és ez az obstrukczió lesz a nemzeti törekvéseknek temetési zenéje. Azt mondják, hogy nem valószínűtlen, hogy az osztrák merészkedések ellen van szükség a házszabályoknak ilyen formában való megtartására. Hát én merem állítani, hogy t. képviselőtársaim sem lehetnek Bécscsel szemben bizalmatlanabbak, mint én. De azért ezt az álláspontot három okból nem tudom helyeselni. Kötelességszerűleg meg fogom mondani, hogy melyik az a három ok. Először is az, a mit kimutatni talán már sikerült, hogy a statusquo fentartása feltétlenül halálos lenne, de ezt nem lehet még olyan apodiktikus bizonyságként oda állítani ; nem mintha ezen argumentumnak nagy súlyt tulajdonítanék önökkel szemben, de ez sulylyal bir önmagában. A másik indok, hogy jöhet egy nemzetietlen többség, a melytől a t. jóhiszemű ellenzői az indítványnak a legjobban félnek. Attól félnek, hogy egy Isten tudja ki által és minő eszközökkel összeteremtett többség ebben a házban majd oly dolgokat fog elfogadtatni, azoknak a szigorított házszabályoknak a segélyével, a melyek a nemzetnek a vesztét okozhatnák. Nem térek ki ezen nehézség elől sem, hanem belemegyek annak taglalásába. (Halljuk! Halljuk.') Azt el fogják ismerni t. képviselőtársaim is, hogy abban a parlamentben is föltétlenül lesz egy 150 főből álló — a legrosszabb számot mondom — nemzeti ellenzék. Már pedig tisztán technicze véve a dolgot, szeretném látni azt a többséget, a melynek ha 300 főből áll is, éjjel-nappal 16 órákon át itt kell lennie szemben a 150 főből álló kisebbséggel, a melyből csak húsznak kell itt lenni és szeretném látni azt az elnökséget, a ki ezt a tárgyalást kibírja, addig, a mig ilyen hatalmas ellenzékkel áll szemben. Az obstrukczió azokkal az eszközökkel, a melyekkel ma megy, ép ugy megy akkor is, hogyha az az ellenzék elegendő erős. Arra az esetre pedig, hogy ebben a házban nemcsak többség ne legyen, de még egy hatalmas nemzeti kisebbség se legyen, gondolnunk sem szabad. (Igaz I Ugy van !) És ha mégis bekövetkeznék, ez ellen többé nem véd semmiféle házszabály, mert ez akkor már a nemzet olyan fokú morális elzüllése volna, a mely ellen többé nincsen semminemű védelem és a mely után csak a morális tönk következik. De elvégre is, t. képviselőház, ez a házszabály nem végleges, ez csak provizórius és ezzel a házszabályjavaslattal szemben már honoráltattak is azok az aggodalmak, a melyek ellene jóhiszeműleg felhozhatók voltak. Magam is azok közé tartoztam, a kik az indítványnak első szövegét aggályosnak tartottuk. Elismerem, nem közel fekvő volt godalom, a mely e javaslattal szemben felmerült, de mégis a lehetőség határain belül feküdt. Abban állt t. i., hogy ha megalkotjuk a végleges házszabályt, a mely elfogadtatása esetén a következő parlament kezét is köti, megtörténhetik, hogy a kormány, nem tudjuk, mi okból, távozik, helyébe uj kormány jön és mi az utcza nyomása alatt kénytelenek vagyunk egy rossz választói törvényt is elfogadni. (Zaj.) Ez volt a mi aggodalmunk és ebből kifolyólag bátrak voltunk az igen t. miniszterelnök ur és belügyminiszter ur előtt is megjelenni és ezeket feltárni. így jött létre ez az indítvány, a mely ma a ház asztalán fekszik ; ebben minden aggodalom, a mely ellene jóhiszeműleg felhozható volt, honoráltatott, mert elvégre aggodalmat konstruálni egy jogszabály ellen mindig lehetett és mindig lehetséges lesz. De legyen szabad rátérnem egy súlyos vádra, a melyet az inditvány jóhiszemű ellenzői vetettek fel. Azt mondották, hogy a függetlenségi párt elvben mindenkor ellenzett minden házszabályreviziót, abba soha belemenni nem akart. Legyen szabad egy klasszikus tanura, gróf Andrássy Gyulára hivatkoznom, a ki az országgyűlésen 1904. deczember 28-án a következőket mondotta (olvassa) : »Mivel ugy tudtam, hogy az egész akcziónak czélja a házszabályok revíziója volt és miután magam is nagy fontosságot és súlyt helyezek a házszabályok reformjára, én a tisztelt ellenzék elé terjesztettem egy házszabályrevizió tervezetét. Bizonyos eredményt értem el ezzel, azt az eredményt, hogy a t. ellenzék, azaz ennek vezérférfiai, kinyilatkoztatták, hogy egy ilyen tervezetnek megfelelő házszabályokkal szemben kivételes küzdelmi eszközökhöz nyúlni nem fognak. Ennek a házszabályrevíziónak a czélja az, hogy a technikai