Képviselőházi napló, 1906. XVI. kötet • 1908. február 21–márczius 14.

Ülésnapok - 1906-276

276. országos ülés Í908 február 22-én, szombaton. 37 a mely 413 önálló, független képviselőből áll — legalább igy kell, hogy legyen — 413 olyan képviselőnél, a kiket a nép bizalma küldött ide, és a kiket akkor fog újra ide küldeni, bogylia a néppel szemben becsülettel, hűségesen és megfelelően eleget tett a kötelességének, ezeknél nem értem, hogy ez a 413 képviselő önmagán akarjon elkövetni harakirit, a mikor azt nem muszáj, és önmaga akarja alkalmazni a selyemzsinórt, mert ha elfogadja ezt a házszabálymódosítást, akkor csakugyan harakirit követett el a magyar parlament tanácskozási szabadságán. Tudjuk, t. képviselőház, hogy 1899-ben, Széll Kálmán miniszterelnökösködése idején a pártok egybehangzó akarata következtében módosittattak a házszabályok. Emlékszünk arra, bogy simán, rázkódtatás nélkül történt meg az a házszabálymódositás. De miért? Az ellenzék azért ment bele abba, mert ezen módosításért, a tanácskozási rend némi szigorításáért megfelelő ellenértéket kapott. Megkapta, t. képviselőház, a kúriai bíráskodásról szóló törvényt. Évtizedek óta követelte az ellenzék, hogy a választások szabadsága ne a pártpolitika befolyása alatt álló mindenkori többség kezébe legyen letéve, hanem egy független, magas, megközelíthetetlen bíróság kezébe. Ez volt az egyik ellenérték. A másik ellenérték az volt, hogy törvénybe iktatták az 1899 : XXX. törvényczikket, a melyről naivan azt hitték, hogy az nemcsak a jogi önálló vámterületet adja meg, hanem a gyakorlati vámterületnek az alapjait ,is lerakja, de követelték, és ezért megkapták. És belementek azok a függetlenségi képviselők a tanácskozási szabadság csorbításába azért, hogy megkapták az imkompatibilitási törvény szigorítását is, megkapták azt, hogy a viczinális lovagok és panamisták ne grasszálhassanak szabadon a magyar képviselőházban, a mit Rakovszky képviselő ur követelt ellenértékként leginkább ós legerősebben. Ugyancsak kiküzdte az akkori ellenzék, hogy megszűnjék az az állapot, mely szerint az adózók, a kik hátralékban maradtak adójukkal, jogtalanul, igazságtalanul megfosztattak szavazati joguktól, annak daczára, hogy később mégis csak behajtották rajtuk az adót. Az akkori ellenzék tehát belement a házszabályok szigorításába, mert a nemzet becsületének javára, a parlament tisztességének javára nagy vívmányokkal állhatott elő. De mit kap most a t. függetlenségi párt? Mit kap a t. többség? Miért adják ellenértékül a nemzet legszentebb jogát, mint a hogy Kossuth Ferencz, gróf Apponyi Albert és Rakovszky t. alelnök ur igen szépen tudták mondani? Mit kapnak érte cserébe? Keresem, kutatom, de nem tudom eltalálni. Hacsak nem a tiszti fizetések emelését? (Zaj.) Hacsak nem azt, hogy rövidesen beterjesztik a közös osztrákmagyar hadsereg létszámának 10—20—30.000 fővel való szaporításáról szóló törvényjavaslatot. Vagy az általános választói jogért cserébe kell adnunk a házszabályreviziót ? Mert ez is egy nagy és különös kérdés, a melyről leszek bátor majd szólni, hogy általános választói jogot kínálnak nekünk Bécsből, de követeljük is, hogy megadják. Talán ezért cserébe kell ez a szájkosár, kell ebbe a gúzsba belemenni a, t. többségnek ? Keresem az ellenértéket, de sehol nem találom. Önök tehát nagylelkűek, t. többség, igazán önzetlen hazafiak! Odaadják utolsó erősségüket is, azt a fegyvert, a melynek erejével felborították a szabadelvű párt 30—40 esztendős líraimat. Hódy Gyula : Rémuralmát! (Zaj.) Mezőfi Vilmos: Rémuralmát; nem dicsőítem. Örülök, hogy felborították. Nagy György: Egy tál lencse nélkül! Mezőfi Vilmos: És most kiszolgáltatják azt a fegyvert. Én, t. képviselőház, bizonyos lélektani magyarázatot találok ebben a jelenségben. Azt a mindennapi magyarázatot, hogy a ki bizonyos hatalomba belecsöppen, annak tisztánlátását elhomályosítja valami csodálatos köd, a mely abba a hitbe ringatja bele, hogy az a hatalom örökkótartó lesz. Ugy látom, hogy ebben az illúzióban ringatja magát a t. függetlenségi és 48-as párt is. Kezében van a hatalom, — igaz, fájlalja, hogy nem egészen van a kezében, fájlalja, hogy egy 67-es belügyminiszter is van a világon ,.. Elnök (csenget): Kérem a képviselő urat, méltóztassék a tárgyhoz szólani. (Helyeslés.) Mezőfi Vilmos: Csak azt óhajtottam ezzel kifejteni, hogy a t. függetlenségi párt nagyon csalódik, ha azt hiszi, hogy hatalma örökké tartó lesz; csalódik, ha azt hiszi, hogy ezekre a most megvetett, felrúgandó házszabályokra nem lesz neki újra szüksége; csalódik, ha azt hiszi, hogy nem szövik és nem szövődik a háló, a mely a függetlenségi és 48-as pártot nemcsak lejáratja, hanem teljesen le fogja taszítani a szereplés teréről és uj, más, talán a régi pártalakulás fog újra ebben a képviselőházban és ebben az országban vezető, döntő szerephez jutni. Akkor önök, t. kéjDviselőtársaim, vissza fogják sírni ezeket a jó, ezeket az édes, ezeket a drága házszabályokat, a melyeknek köszönhetik önök azt, hogy többségben vannak, és hogy az ország kormányzása az önök kezében van. (Zaj.) T. képviselőház ! 1904 november 5-én Kossuth Ferencz t. kereskedelemügyi miniszter ur ugyanezt mondta el, szebb szavakkal, szívhez szólóbban, mint én; szükségesnek tartom, hogy ezt idézzem. Én.mindig szívesen j>lagizálok azoktól, a kikről felteszem, hogy nálam többet tudnak, szívesen plagizálok, ha meg vagyok győződve arról, hogy az a plagizált dolog hasz-