Képviselőházi napló, 1906. XVI. kötet • 1908. február 21–márczius 14.

Ülésnapok - 1906-290

290. országos ülés 1908 márczius i3-án, pénteken. 405 politikai szempontból fogjuk fel a házszabályreviziót, akkor milyen politikai és parlamenti eszközök állanak rendelkezésére egy kisebbségnek és vájjon azon parlamenti eszközök, a melyek hasonló esetekben itt a parlamentben szokásosak, voltak, politikailag és erkölcsileg igazolhatók-e. Az obstrukczióról kivánok néhány szót elmondani és fel kivánom vetni a kérdést, hogy vájjon tekintettel arra, hogy most már az általános választói jogról is van szó, vájjon a revizió ellen az obstrukezió meg van-e engedve ? Az obstrukcziót a jogtudósok jogi szempontból szokták elbírálni. Ha jól emlékszem, Magyarország jogtudósainak egyik legkiválóbb]a, Schwarz Gusztáv ugy Ítélte meg az obstrukcziót, hogy az tulajdonképen a törvény kijátszása : in fraudem legis agere. ö gyűlölte az obstrukcziót, mint parlamenti fegyvert, nemcsak politikai okokból. A mikor ő az obstrukcziót elitélni kívánta, akkor ő a jmrlamentet egyenlő színvonalra állította egy részvénytársaság évi közgyűlésével, vagy egy magánj ogi per tárgyalásával, szóval egy színvonalra állította oly testülettel, a melynek csak jogi vonatkozásai vannak, de politikai jogai nincsenek. Hiszen a parlamentarizmusban, a parlamenti tárgyalásban megtestesülése van annak a gondolatnak, hogy a nemzet többsége uralkodjék. A mennyiben pedig egy ily" politikai gondolatot realizálna parlamentarizmus, akkor máris elvesztettük a jogot, hogy tisztán jogi szempontból ítéljük meg az osbtrukcziót, de jogot nyertünk, hogy minden obstrukcziónak megengedhető, vagy meg nem engedhető voltát politikai szempontból tegyük bírálat tárgyává. A politikusok és a parlamentarizmus teoretikusai megegyeznek abban a felfogásban, hogy az obstrukezió még politikai szempontból .sem engedhető meg mindig. Megegyeznek abban, hogy a kisebbség elvégre azért is kisebbség, hogy tűrjön, azért kisebbség, mert nem bírta oly mértékben a nemzet bizalmát, hogy többség lehetett volna. Ha pedig már kisebbség, akkor egyszerűen harczoljon álláspontja mellett, fejtegetésekkel, agitáczióval a parlamenten belül és kívül és így igyekezzék többséget szerezni. Ez a parlament teoretikusainak álláspontja. B teoretikusok azt mondják, politikai szempontból is, hogy minden obstrukezió nem egyéb, mint lázadás, nem egyéb, mint antidemokratikus lázadás a többség ellen, mert elvégre a demokráczia elve, hogy a többség akarata dönt. De a teoretikusok is ismernek egy esetet, a mikor bármeky parlamentben, akármilyen struktúrája is van, egy esetben mégis megengedhető az obstrukezió : abban az esetben, ha a ház többsége vagy a kormány oly kérdést hoz felszínre, a mely a választások alkalmával szerepet nem játszott. (Helyeslés a középen.) Ily esetekben még a legmaradibb parlamenti teoretikusok is egyenesen erkölcsileg jogosultnak, indokoltnak tekintenek minden néven nevezendő obstrukcziót, még a technikai obstrukcziót is. Ily esetben, ha a kisebbségnek sikerül a többséget visszavonulásra birni, vagy pláne, ha sikerül a parlament rendes munkamenetét oly mértékben akadályozni, hogy a kormány kényszerítve van a ház feloszlatására, akkor helyesen oldatott meg a vitás kérdés azzal, hogy a kérdés a nemzet döntésére bizatik. De ez a teória teória marad és megjegyzem, hogy még ez a teória is csak oly parlamentben alkalmazza ezt a tanítást, a mely maga is megfelel a parlamentarizmus követelményeinek. Csak oly parlamenttel szemben alkalmazzák maguk a teoretikusok ezt az elvet, a mely parlament maga is megtestesülése annak az elvnek, hogy a többségnek igazi többségnek kell lennie. Hogy áll azonban a kérdés, ha a többség egy parlamentben nem igazi többség, hanem csak fikezió ? Hogy áll a kérdés akkor, mikor a parlament magában megtagadása az igazi parlamentarizmusnak, ha nem tiszta választások utján, hanem vesztegetések utján jön létre ? Vagy hogy állunk egy olyan jnarlamenttel szemben, a mely már a választási rendszer hibáinál és fogyatékosságánál fogva sem lehet alkalmas arra, hogy a nép igazi akaratának érvényesülést szerezzen ? Az a teória csak olyan parlamentekkel szemben áll meg, a melyek maguk is a demokrácziának ideáljai, a melyek az általános, egyenlő, titkos választói jog alapján ülnek össze, vagy még inkább áll olyan parlamentekre nézve, a melyek kisebbségi képviselettel bírnak és a hol intézményesen és büntetőjogi szankczióval van biztosítva a választók szabadsága és a választók ugyancsak büntetőjogi szankczióval vannak biztosítva az iránt, hogy választói jogukat senki elkobozni nem fogja. Midőn ezeket mondom, abban a helyzetben vagyok, hogy igen kiváló szakférfiura hivatkozhatom, Fayer Gyula tanárra, a ki egy nemrég kiadott füzetben . . . Muzsa Gyula: Ara egy korona, kapható Grillnél! Hodzsa Milán : ... a mely a parlamenti dolgokkal foglalkozik, sorra veszi azon eseteket, melyekben az obstrukezió egy olyan parlamentben, a mely magában véve már inparlamentáris, erkölcsileg lehetséges, politikailag megengedhető; foglalkozik azon kérdéssel, hogy szabad-e és lehetséges-e az olyan obstrukezió olyan parlamentben, a melyben állandóan csak egyfajta irány érvénye-, sül, a hol szinte perpetuálva van bizonyos többségeknek az uralma, a hol ennélfogva az uralkodó nem is jöhet azon helyzetbe, hogy ellenzéki férfiaknak, ellenzéki politikusoknak a véleményét meghallgathassa? Fayer mindezekre azt mondja, hogy az ilyen parlament,a mely ilyen utón jött létre,már magában nem felel meg a parlamentarizmus követelményének, inparlamentáris helyzetet teremt, és azért el kell tűrnie, hogy azok a fegyverek, melyeket a kisebbség ellene használ, szintén inparlamentárisak legyenek. Ugyancsak azt is elismeri Fayer tanár, hogy elsősorban megengedhető, sőt egyenesen politikailag szükséges az obstrukezió olyan parlamentekben, a melyeknek többségei állhatatosan