Képviselőházi napló, 1906. XVI. kötet • 1908. február 21–márczius 14.

Ülésnapok - 1906-290

402 290. országos ülés 1908 márczius 13-án, pénteken. utasítja. (Ugy van! bálfelöl.) Annak a vétó-jognak egy korrektivuma volna, a mint azt nagyon helyesen, bölcsen fejtette Id annak idején, nem ugyan az elnöki székből, hanem az ellenzék padjaiból, épen a házszabály-reviziós indítvány tárgyalásakor Rakovszky István mostani képviselőházi elnök ur, nem akarom ismételni azt a fejtegetést. . Mezőfi Vilmos: Nagyon gyönyörű volt! Elnök: Mezőfi Vilmos t. képviselő ur már hivatkozott erre a beszédre. Ne méltóztassék ismételten beszédet tartani, mert ezt különben sem engedi meg a házszabály, de parallel szónoklatot egyáltalában nem tarthat itt a képviselő ur. Benedek János: Épen arra akartam hivatkozni, hogy Mezőfi Vilmos t. képviselőtársam igen helyesen idézte Rakovszky István házelnök ur fejére azt, a mit Rakovszky István nem házelnök korában mondott, mert tökéletesen igaza volt, ismétlem, Rakovszky István házelnök urnak. Nem akarom ismételni a beszédet, előttem áll, de a ház becses idejét ilyenekre elpazarolni, elpocsékolni nem akarom, mert nekem nem obstruálás a szándékom, hanem csak érveim felsorolása és az ország közvéleménye előtt való feltárása abból a szemjíontból, hogy okuljon belőle és az, hogy a magam álláspontját ezzel a revíziós inditványnyal szemben indokoljam. (Helyeslés balfelől.) Én tehát hosszú ismétlésekbe nem is akarok bocsátkozni, csupán rámutatok Rakovszky István képviselő urnak arra a nagyon helyes álláspontjára, hogy a majdnem korlátlannak feltűnő, királyi vétójogot a nemzet egyedüli korrektivuma gyanánt csak a kisebbségnek a parlament házszabályaiban gyökerező hatalma, az ellenzéknek a népjogokat és a nemzeti jogokat védő és épen ezért a nép és a nemzet rokonszenvére mindig joggal számító kisebbségi hatalma ellensúlyozhatja. Nem fogadom tehát el ezt az ellenvetést, ezt az érvet sem azért, mert — mondom — nincs garancziám arra, hogy egyáltalában elő fog terjesztetni az általános szavazati jogról szóló törvény, de nincs garancziám arra sem, hogy a házszabályrevíziónak ilyen blindre való elfogadása esetén a t. kormány helyén marad-e vagy sem, ott maradnak-e ezen országszerte tisztelt nagynevű férfiak, a kiket én következetlenséggel, adott szavuk meg nem tartásával vádolni egyáltalában nem szeretnék, a polczon vagy sem. Egyik leghatalmasabb érv, a mivel a mostani házszabályrevizió szükségét hangoztatják, a nemzetiségi mumus. (Halljuk! Halljuk!) Remélem, rövid multam, a melyet a magyar közéletben eltöltöttem, de a magánéletben véghez vitt szereplésem is, a miről hozzám közelebb álló barátaim ismernek, felment engem attól, hogy nekem a hazafiatlanságnak vádja vagy csak látszata ellen tiltakoznom, vagy akárcsak védekeznem kellene. Én hazámat, nemzetemet jobban szeretem, mint minden más nemzetet a világon, bár az emberiség nagy és szent ügyéért hevülök és át vagyok hatva attól a gondolattól, attól a tudattól, hogy nemcsak egy nemzetnek, a magyar nemzetnek vagyok tagja, nemcsak egy államnak, a magyar államnak, a független és szabad magyar államnak — legalább annak szeretném látni — vagyok a polgára, hanem egy atomja, egy porszeme, egy cseppje vagyok a népek, a nemzetek, az egész egyetemes emberiség azon homoktengerének, a mely egyetemes emberiség alá van vetve a fejlődés, az evoluczió fokozatainak és a mely emberiséget a maga fejlődésében, szabad intézményeinek lépcsőfokozataiban megállítani semmiféle földi hatalom nem képes. Hát, t. képviselőház, mondhatom, akár ugy tekintem magamat mint világpolgárt, akár mint nemzetemnek hű fiát, mint államomnak hű polgárát, fáj az én lelkemnek annak a szemlélete, a mikor ugy akarják odaállítani elibénk a mi testvéreinket, a kikkel ezer éven keresztül együtt szenvedtünk, együtt küzdöttünk sok csalódás között, mert a testvérek között is gyakran fordul elő a csalódás — de jó testvérek között a vége a csalódásnak mégis csak a kibékülés, (Helyeslés a középen.) fáj nekem, hogyha ezeket a mi nemzetiségeinket ugy állítják velünk szemben, mint ellenségeket, és abban a modorban beszélnek róluk, a mely modor ő velük szemben azon parlamentáris, magas színvonalú beszédek után, a melyet épen e tárgyban tartottak, reájuk nézve egyáltalában meg nem állhat. Én, t. képviselőház, nem hízelegni akarok a nemzetiségeknek. Nem vagyok most sem velük szolidaritásban e küzdelemben, mert én szolidaritásban voltam és szolidaritásban vagyok a nemzeti küzdelemben azokkal, a kik a függetlenségi és 48-as párt programmját vallják a magukénak, én csak azokkal haladok együtt. (Helyeslés.) De, tisztelt képviselőház, nem zárkózhatom el, hogy ha a magam jogait ki akarom vívni, soha azon jogoknak méltánylása elől sem, a mely jogoknak a méltánylása nélkül, a mely jogoknak kellő figyelembevétele nélkül, magam sem remélhetem, hogy jogczimet találhassak a magam jogainak respektál tatására. (Helyeslés a középen.) Ha mi, t. képviselőház, azt akarjuk, hogy közös édes anyánknak, a magyar hazának egyformán szerető gyermekei legyünk, akkor nem mumusként kell itt a nemzetiségekre hivatkozni. Akkor a nemzetiségeknek is, természetesen, mint ezen hon lakóinak, mint ezen ország velünk egyenrangú polgárainak, a jogokból való részesedésből ki kell venni az őket megillető mértéket. (Helyeslés és taps a középen.) Az én lelkem előtt, t. képviselőház, ugy tűnik fel a hazaszeretet képe, mint az a tisztes matróna, a melynek ragyogó homlokán a multak keserűsége, a multak gyásza mellett ott lobog az a büszke öntudat, a mely eltölti az ő anyai szivét azon szeretetnek a tudatában, a melyet gyermekei egyformán éreznek irányában.(Tetszés a baloldalon.) Mily felemelő látni a mi imádott édes anyánk szeplőtelen tiszta arczulatát, és szemlélni rajta a szeretet sugárzását, a melyet egyformán érez minden gyermeke iránt egyaránt. (Éljenzés a középen.) Milyen sötét volna az a derült homlok,