Képviselőházi napló, 1906. XVI. kötet • 1908. február 21–márczius 14.
Ülésnapok - 1906-290
290. országos ülés 1908 márczius 13-án, pénteken. 387 Következik Nagy Emil képviselő ur indítványa (írom. 723) a házszabályok módosítása tárgyában. Ki következik? Raisz Aladár jegyző: Benedek János! Benedek János: T. képviselőház! Megvallom az igazat, sokáig tűnődtem a felett, vájjon ehhez az indítványhoz hozzászóljak-e? Annyira meglepett engem ezen indítvány, és még jobban meglepett a koaliczióhoz tartozó pártoknak és különösen az országyülési függetlenségi és 48-as pártnak ez indítvány irányában elfoglalt barátságos magatartása, annyira hihetetlennek tartottam azt, hogy a képviselőház ebben az időszakban ily inditványnyal fog foglalkozni, anynyira kizártnak láttam azt, hogy a koaliczióhoz tartozó pártok azok után, amik az elmúlt országgyűlésen épen a házszabályreviziós kísérlet dolgában történtek, elővegyék a házszabályrevízióra vonatkozó indítványt, hogy a magam részéről még csak szavazatommal, még csak fölszőlalásommal sem kívántam hozzájárulni ezen indítvány tárgyalásához, egyáltalában elakartam zárkózni, a passzív rezisztenczia álláspontra kívántam helyezkedni ezen javaslattal szemben. Zakariás János: Helyesebb lett volna! Benedek János: Nem akartam azonban kettős hibába esni. Bővebb megfontolás után nem akartam kitenni magamat azok méltó gúnyjának, kik esetleg azzal a váddal illettek volna, hogy eljárásomban, hallgatag magatartásomban, visszavonultságomban hasonlatos akarok lenni azokhoz a tartózkodó politikusokhoz, kiknek összes politikai bölcsesége abban rejlik, hogy hallgatnak akkor, mikor be-zélniök kellene... Nagy György: A nagyképűek! Benedek János: ... és abban az illúzióban ringatják a világot önmaguk és politikai bölcseségük felől: milyen kár, hogy ez az ember fel nem szólalt, mert ez mondta volna meg csak az igazságot, ez mondta volna meg csak azt, mi ebben a dologban a legbölcsebb, a legokosabb elhatározás. Feltámadt bennem azonkívül választóimnak tett Ígéretemhez való hűségem és feltámadt bennem a programmomhoz, a függetlenségi és 48-as párt programmjához való hűséges ragaszkodásom. (Helyeslés balfelöl.) Fölelevenedtek emlékezetemben a multak azon küzdelmei, melyek a magyar parlamentben, ebben a házban a szólásszabadság megvédése érdekében lefolytak, épen akkor, a mikor a házszabályreviziós inditványnyal a magyar országgyűlésnek ép azt a legeminensebb jogát akarták eliminálni, melylyel a magyar képviselőház évtizedek folyamában mindig képes volt a felülről és kívülről jövő nyomásoknak ellentállani, s minden olyan kísérletet meghiúsítani, mely a magyar alkotmányosság, a magyar nemzeti szabadság sark lé teleivel ellenkezik, és a mellett ezen szólásszabadságban gyökerező jogánál fogva a magyar képviselőház sok olyan hasznos alkotást tudott létrehozni, mely mind nem jött volna létre, ha a kisebbségnek a házszabályokban gyökerező joga érintetlenül megtartva nem maradt volna a jelen kor számára. (ügy van! balfelol.) Előttem szólott mélyen t. képviselőtársaim rámutattak már részint azokra a pozitív alkotásokra, a melyeket a kisebbség ellenállásának, a házszabályok jelenlegi tág körének köszönhetünk, részint azokra a negatív eredményekre, a melyek abban állottak, hogy a nemzetünk ellen intézett támadásokat ebből a parlamentből mindig sikerrel tudtuk visszaverni. Nagy György: Ma elfeledték azt! Benedek János: Ha visszatekintünk a nemrég múlt időkre, csak pár évtizeddel azelőtt arra a kísérletre, a melyet a vármegyék autonómiájának az állami bekebelezéshez való kapcsolásával akart az akkori többség keresztülvinni, a mikor a vármegyei közigazgatást államosítani akarta, kérdezem: min tört meg ez a kísérlet az akkori többség akaratával szemben, mi volt az az ok, a mely azt eredményezte az országnak, azt eredményezte a mi közszabadságainknak javára, hogy ez a kísérlet csakis kísérlet maradt és eredménytelenül hullott vissza oda, a honnan indítványba hozatott? Csakis annak volt ez köszönhető, hogy a házszabályokban meg volt adva a lehetőség a kisebbségnek arra, hogy ilyen uj javaslatokkal szemben, ilyen nemzetünknek létérdekébe, alkotmányunknak igazán kardinális, alapvető tételeibe vágó uj törvényjavaslat előterjesztésénél a kisebbség élt a házszabályokban gyökerező jogával, élt a szólásszabadság jogával, kihasználta ezt annyira, hogy megakadályozhatta ez által ennek a kormánytörekvésnek sikerét. És vájjon volt-e igazsága az akkori kisebbségnek vagy nem ? Hogy mennyire igazsága volt, mutatja a közel múltnak, a pár évvel ezelőtt történt eseményeknek tanulsága, hogy még azok is, a kik abban az időben, mikor ez a törvényjavaslat a házban felszínre került, az állami közigazgatás mellett foglaltak állást, mint gr. Andrássy Gyula belügyminiszter ur, mint gr. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter ur, az akkori nemzeti párt vezére, és azok a hozzájuk tartozók, a kik ma jó részben részint az alkotmánypárt, részint pedig a függetlenségi párt padjain foglalnak helyet, mondom, még azok is, a kik az állami közigazgatás hivei voltak, megtértek arra a tanulságra, hogy a vármegyei közigazgatásban olyan hatalmas ereje rejlik a nemzetnek, a mely kritikus időszakokban az alkotmánynak mindig védelmére szolgálhat, ennélfogva indíttatva érezhették magukat annak idején a kisebbséghez tartozó csoportok a kormány ezen törekvéseivel szemben az u. n. obstrukczió fegyveréhez fordulni, és ez az obstrukczió igazolva van épen azoknak a magatartása által, a kik az utóbbi évek tanúságai következtében csatlakoztak ma 49*
