Képviselőházi napló, 1906. XVI. kötet • 1908. február 21–márczius 14.

Ülésnapok - 1906-284

284-. országos ülés 1908 márczias 6-án, pénteken. 261 tositja mindig az általános népakarat érvényesítését. Ebben is lehet tévedni. A franczia példa azt mutatja, hogy III. Napóleon császár idejében is az általános választói jog alapján jött létre a törvényhozás és mégis a választók összeírásáról szóló törvények a Napóleon által az államcsíny után két hónapra kibocsátott szervezési dekrétumon alapultak. Francziaországban bebizonyult azután, . . . Nagy György: Az boldog köztársaság! B. Bánffy Dezső: . . . hogy az általános választói jog alajyján összegyűlt képviselőház nem képviseli feltétlenül annak az osztálynak az érdekeit, a mely osztály az eddigi hatalom letörésével magának az uralmat biztositani véli, hanem leszállítja a parlament nívóját olyan mérvben, a milyen mérvben nem óhajtjuk leszállítani a mi parlamentünket, daczára annak, hogy a mint a meglévő példák is mutatják, a parlamentek nivója folytonosan lejebb száll. Én, t. ház, az általános választói jognak érvényesítését akarom, ha az állam nemzeti jellege teljesen biztosíttatik. Programmomban ezt már akkor is kifejezésre juttattam, a mikor ez a kérdés Krístóffy részéről még olyan erősen előtérbe tolva nem lett. Mégis azt mondom, hogy olyan házat nem óhajtanék, a mely csak egy osztálynak képviselőiből alakulna ki. A példa azt mutatja, hogy a franczia rejjublikában sem éretett ez el, csak az éretett el, hogy a nivó leszállott. Nem engedem magam közbeintések által elragadtatni, de elmondom, hogy Francziaországban a választások eredménye az, hogy nincsen egységes párt. Vannak csoportok, ezek állandóan küzdenek egymással szemben, a kormányok állandóságát lehetetlenné teszik és az ismételt kormányváltozások következtében a nyugodt továbbfejlődést nem biztosítják, Nagy György: Parlamenti váltógazdaság! B. Bánffy Dezső: Bizonyítja továbbá, hogy a kormány nem érvényesiti a maga központi hatalmát a választásoknál, a mint azt Kossuth Ferencz kereskedelemügyi miniszter ur érvényesítette a múlt esztendőben, — a mint tegnap elmondotta — a horvátországi rezoluezionisták javára, hanem a választások teljesen szabadok lévén, a helyi érdekek annyira érvényesülnek, hogy a körorvos, az állatorvos meg a tyukprókátor köréből vétetik ki a képviselőház legnagyobb része, és vájjon nem kellene nekünk is attól félnünk, hogy ily körülmények állanak elő nálunk is, és nem is mondom jogosulatlanul, mert a politikai jogokkal felruházott nép a magához közelebb álló elemekből választja képviselőit, és ha a maga ismert köréből választja a képviselőket, természetszerűen ez fog előállani. Nem akarom tovább fárasztani a t. házat, (Halljuk! Halljuk!) bár néhány érdekes dolgot mondhatnék el Courtenais-Daudeley Francziaországra vonatkozó könyvéből, hogy teljes legyen a kép arról a képviselőházról is, a mely a jövőben nálunk fog összeülni. (Halljuk! Halljuk!) De nem folytatom, t. ház. Hiszen méltóztassék csak elmenni Ausztriába, vagy Németországba — Francziaországról már szólottam — ós Európa minden parlamentjébe, talán, hangsúlyozom, hogy csak talán, Angliát kivéve és láthatják, hogy az abszolút többséggel való kormányzás lehetősége inog. Méltóztatik aztán azt hinni, hogy az a házszabálymódositás, a gróf Andrássy Gyula 150 indítványozójának szem előtt tartásával használható lesz? Azt méltóztatik hinni, hogy lehetséges lesz ennek alapján, ha nem is az elnökre ruházott jogkörrel, do a 150 képviselő kívánságának megfelelően a vitákat bezárni ? Azért én, t. ház, nem a házszabályrevizió ellen vagyok, csak az ellen vagyok, hogy oly házszabályrevizió jöjjön létre, a mely rémkép, a mely reményeket biztosit, igér. és reményeket beváltani nem tud. T. ház! A magyar viszonyok közt a pártok szervezett volta és egy csoportban való, egy irányban való működése sokkal fontosabb és lényegesebb kérdés, mint bárhol másutt. Nálunk, a hol az egységes magyar nemzeti államot kiépíteni akarjuk, — és ha jövőnket biztositani akarjuk, ezt a problémát meg kell oldanunk — a hol azonban ez idő szerint még az egységes nemzeti állam nincs meg, ha nem a pártok szerint csoportosulnak, az a veszedelem kisért, hogy lejtőre jutunk. Ismerem ezt a kérdést. 1894 november havában volt alkalmam egy igen jelentékeny, már ma nem élő osztrák államférfiuval e kérdésről beszélni. Bizonyos irányadó körökben — mondom, az illető már nem él — már akkor szóba hozatott egy bizonyos közeledés a nemzetiségiekhez, a horvátokhoz, hogy ezeknek bizonyos engedmény nyújtásával letöressék a szabadelvű párt uralma. Nagyon kedvező feltételek mellett tétettek nekem ajánlatok és én azokat visszautasítottam, visszautasítottam azért, mert az egyik ár volt az, akkor még nem szentesitett egyházpolitikai törvényjavaslatok függőben tartása, a másik pedig a szervezett többségi párt letörése. Ma is az a nézetem, hogy túl a Lajtán azt az átalakulást, a mely a mi egységes pártszervezetünket és az abszolút többség alakulását lehetetlenné teszi, szívesen üdvözlik, mert azt hiszik, hogy érdekükben van, és a magyar nemzeti állam erősödése nem következik be. Ez lenne a legnagyobb veszedelem, csak tévedésben vannak ott túl a Lajtán, hol az általános választói jog rendjén reményeket táplálnak arra, hogy ez osztrák érdekeket fog szolgálni. Én ezt nem hiszem. En azt hiszem, hogy az a többség, a mely az általános választói jog alapján összeülő országgyűlésben lesz, először nem lesz abszolút és ez szerencsétlenség; de ha abszolút lenne is, nem lesz kapható azokra az érdekekre, melyeket bécsi érdekeknek neveznek és a melyek