Képviselőházi napló, 1906. XVI. kötet • 1908. február 21–márczius 14.

Ülésnapok - 1906-284

250 2S4. országos Ülés 1908 kodnak arról is, mint pl. Svájcéban, Belgiumban, a finn parlamentben, hogy a más nyelven elmondott beszédek tolmácsoltassanak és ennek természetszerű folyományaként a tolmácsolt beszédek a báz naplójába is bevétetnek. Itt azonban, Magyarországon, az 1868 : XXX. t.-czikkel szemben nem ez a jogállapot áll fenn. Magyarország nem föderatív állam, semmiféle vonatkozásban nem az, hanem egy és ugyanazon egységes magyar állam, a melynek tanácskozási nyelve kizárólagosan a magyar, (Igaz! Ugy van!) a horvátországi képviselőknek csak a nyilatkozás! jog van. megengedve. (Igaz! Ugy van!) Az a kérdés, hogy mily terjedelemben érvényesíthető e jog és mi az oka annak, hogy 39 évi hosszú gyakorlat által szankczionáltatott az a tétel, a melyet mondani fogok, hogy a magyar országgyűlés tolmácsról nem gondoskodott. Harminczkilencz álló esztendeig a magyar parlament a magyar képviselők számára adott ezen strikte magyarázandó kivételes kedvezmény ugy applikáltatott, hogy a horvát képviselők felszólaltak horvát nyelven, de sem tolmács nem alkalmaztatott, sem a felszólalások a naplóba be nem kerültek, hanem tisztán az a megjegyzés foglaltatott a naplóba, hogy X. Y. horvátul beszélt. Nem ok nélkül történt az, hogy a magyar törvényhozás sem az 1868 : XXX. t.-czikkben, sem a házszabályokban a tolmácsi intézményről nem gondoskodott. (Igaz! Ugy van!) Maga Supiló Ferencz t. képviselő ur tegnap felemiitette, hogy a törvény tolmácsot nem ismer. (Igaz! Ugy van!) Nagyon helyesen, nem isiner. (Igaz! Ugy van!) Miért ? Mert az én meggyőződésem szerint az 1868 : XXX. t.-czikk 59. §-ában foglalt az a kedvezmény, hogy a horvátok a horvát nyelvet is használhatják, egy megadott konczesszió, — de csak mint jus dormiens adatott meg. — vagyis ugy, hogy ők jogfentartás czóljából az országgyűlésen egyegy időszakban beszéltek horvátul rövid felszólalásokban, de soha az meg nem történt, hogy állandóan a horvát nyelv, mint tanácskozási nyelv a magyar parlamentbe bevonulhatott volna. Supiló Ferencz: Ez közös parlament, most magyar-horvát országgyűlés! (Zaj.) Melczer Géza: Nem magyar-horvát, hanem magyar országgyűlés! Supiló Ferencz: Most nem, a mig itt vagyunk! Polónyi Géza: Ezen megállapodásra nézve, hogy horvátul is beszélhetnek, minden anteakta és minden megfelelő magyarázó jogforrás nélkül állunk, ugy hogy nem fordulhatunk máshoz, mint csak ahhoz a tényhez, hogy 1868 óta a horvátországi képviselőkkel szemben teljes egyetértés mellett is állandó gyakorlatként miként értelmeztetett ez a törvény. (Igaz! Ugy van!) Ez az állandó gyakorlat pedig az volt, hogy márczius 6-án, pénteken. tolmács nem alkalmaztatott, minek természetes folyománya volt az is, hogy a ház naplójába a horvát nyelvű beszédek be nem kerültek. De a tolmács alkalmazásának az a módja, a mely most történik, még a más parlamentekben elfogadott elvek szerint is teljesen tarthatatlan dolog. Ha tolmács alkalmazásának helye van, az a tolmács nem az elnök tolmácsa, hanem csak a képviselőháznak tolmácsa lehet, ós akkor nem az áll, hogy a tolmács az elnök urnak — nem tudom én — elsugja, hogy mit beszél egy képviselő, hanem akkor azt a beszédet a ház előtt kellene tolmácsolni; mert annak, hogy a házszabályok helyesen alkalmaztatnak-e egyes képviselőkkel szemben vagy sem, bár elsősorban ura és diskréczionális jogkörben kezelője az elnök, de a házszabályok helyes alkalmazásának a kérdése mindenekfelett a ház szuverenitását és egységét illeti meg. Ha már most egy horvát nyelvű beszéd elmondatik, és esetleg az elnök megvonja a szót, vagy rendreutasitást mond ki, én mint képviselő nem is tudom, mi történt, mert a t. képviselő urak beszédét csak az elnök ur számára tolmácsolják, mi teljesen tájékozatlanok vagyunk arról, hogy mi történik. En szívesen előlegezem, hogy az elnök ur mindig helyesen alkalmazta velük szemben a házszabályokat, de nekem magamnak is jogom, sőt kötelességem erről meggyőződést szerezni. (Helyeslés.) Miért szólalok ón fel? Nem szándékozom most felgörditeni az egész nagy horvát kérdést, melynek okaira talán máskor visszatérek, és a melyre nézve óhajtom, hogy békés megoldás létesüljön. A tolmács alkalmazásának a kérdése egy uj stádium ebben a dologban. Meggyőződésem szerint, ennek a kivételes, konczesszionált jognak, hogy kivételesen horvátul is beszélhetnek, azzal, ha tolmács alkalmaztatik, olyan kiterjesztése jár együtt, hogy a tolmácsnak a ház szine előtt kellene a beszédet tolmácsolnia, és a naplóba is be kellene jönni a beszédnek. A kérdés tehát az, hogy akar-e a képviselőház szakítani a 39 esztendős tradiczióval, igen vagy nem? (Felkiáltások halfelül: Nem!) Nekem az a meggyőződésem, hogy miután egy paktum konventumban létesített jogról van szó, ezen változtatni nekünk magunknak talán hatáskörünkben sincs, ezt csak í-egnikoláris utón lehet tágítani vagy szűkíteni. Ha a t. horvátországi képviselő urak az eddigi gyakorlattal szemben beszédeiknek tolmács alkalmazása mellett a báz naplójába való bevételét követelik, ezt csak regnikoláris utón érhetik el, hogy az ő országgyűlésük utján egy ilyen regnikoláris tanácskozást provokáltak. Talán az országgyűlés nem fog vonakodni ebbe a regnikoláris tanácskozásba belemenni, de ón óva intem a képviselőházat, hogy ilyen preczedensek alkotásával, egy kivételes kedvezményes I jogot kiterjeszszünk.