Képviselőházi napló, 1906. XVI. kötet • 1908. február 21–márczius 14.
Ülésnapok - 1906-282
282. országos ülés 1908 február 29-én, szombaton. 195 nyen válik részrehajlóvá. Lamartinenak körülbelül ezen szavakban kifejezett gondolatát mondhatom el, a mikor indokát keresem annak a csodálatos és megdöbbentő körülménynek, hogy ebben a parlamentben, a hol pedig a kisebbségi nemzeti ellenállás történelmi hagyományainak nemrégen még fanatikus katonái ülnek oly vezérek körül, a kiket a házszabályok lényeges rendelkezéseinek megtartásáért megvívott harczban a közbizalom glóriás fénye övezett ebben a parlamentben, most a tárgyalás alatt lévő indítványnak látható ellenzői aránytalanul kevesen vannak és harczmodoruk sokak szemében a siker reménytelenségének külső jelenségeit mutatja. E háznak csaknem valamennyi tagját a politikai rokonszenv oly mély benső ereje forrasztotta össze a kormányzat és a törvényhozói tevékenység jelenlegi irányitóival, hogy e rokonszenv átható erejével még a legdaczosabb ellentétes meggyőződés sem birkózik szivesen és ha szabadul is részben a varázs alól, erkölcsi és szellemi erőkifejtését nagy részben igénybe veszi e rokonszenv hatásának leküzdése. Vonatkozik ez, t. ház, ugy a közvéleményre általában, mint a pártokra és az egyesekre. E jelenség negatívuma adja magyarázatát többek között a Tisza-féle revíziós indítvány bukásának és ezen jelenség lesz a kulcsa főleg ezen indítvány bekövetkezhető sikerének. Nagy György: Nem lesz sikere ! Hoffmann Ottó: Magam is, aki az első revíziós tervezet megjelenése óta— és ez lényegileg nem változott most sem — állandóan és következetesen ellenzéki álláspontot foglalok el, érzem az ezen indítványt támogatók iránt táplált rokonszenvnek meggyőződésemre nehezedő súlyát. De ha ebből kifolyólag érvelésem nehéz lesz is, kötelességemnek tartom elmondani bírálatomat és aggodalmaimat, mert lelkiismeretem parancsa ez és mert felelősségteljes állásomban hivatva vagyok választóim ily irányú kívánságának is eleget tenni. (Ugy van ! Halljuk I) T. képviselőház ! (Halljuk ! Halljuk !) Mivel pedig, a mint ezt később indokolni fogom, a tárgyalás alatt lévő indítványban lényegileg kormányjavaslatot is látok, sehogy sem tudtam beleilleszkedni abba a helyzetbe, hogy mint a kormányt támogató egyik párt tagja, az indítvány elfogadása ellen tőlem telhető erővel küzdjek, tehát a pártkörből kiléptem. (Helyeslés balfélól.) Nagy György: Ez a helyes, a férfias, egyenes eljárás ! Hoffmann Ottó : S mert különben sem igen sok reményem van arra, főképen a legközelebbi múlt eseményei után, hogy a részemről kifogásolt rendelkezések, alapelvek módosittatni fognak, az indítványt nem fogadhatom el. Pedig nem vagyok elvi ellenzője a házszabályok kiigazításának, jóllehet abban a politikai közéleti iskolában nőttem fel, a melynek jelszava a házszabályok sérthetetlen szentsége volt. Igaz ugyan, hogy ez a jelszó a jogfolytonosság jelszavává minősült a kisebbségi koaliezió és a szabadelvű párt élet-halál harczában, de a nemzet tulaj donképen mégis csak a szólásszabadság védelmezőit jutalmazta az 1905-iki parlamenti többség megválasztásával, mert a függetlenségi párt verhetetlen obstrukczióját kényszerült Tisza István, a választást megelőzőleg, a házszabályok megsértésével kivégezni. De még ha nem volna is igaz ez a magyarázat, és a mint gr. Andrássy Gyula belügyminiszter ur mondja, falláczia volna az, maga a függetlenségi párt ama küzdelem tartalmi súlypontját a november 18-át megelőző eseményekben kell hogy lássa, mert november 18-a nélkül győzhetetlenül állotta volna obstrukcziós küzdelmét. (Ugy van! balfelől.) Annak az árnak határáig pedig, a melyért a függetlenségi párt annak idején leszerelt volna, elmegyünk mi is, talán valamennyien. (Ugy van! balfelől.) T. ház ! Nem a következetlenség jelentéktelen megállapítása miatt hozom ezt fel, hanem annak bizonyítására, hogy a házszabályok sérthetetlen szentségére támaszkodó kisebbségi szabadság, sőt e szabadság időnkénti erőszakos érvényesülésének elismerése is, a nemzet lelkében él, a mely intézményes biztosíték eltörlésére a felhatalmazást már egyszer'_ oly energikusan megtagadta. Vagy ha ennek ellenkezője áll, miért nem hirdettük állandóan és szünet nélkül, hogy egy kemény házszabály-szigorítás nemcsak általában a parlamentarizmusnak, hanem az egészséges magyar parlamentarizmusnak is, s közelebbről a választói reform alapján megalkotandó népképviseletnek nélkülözhetetlen feltétele ? (Igaz ! Ugy van ! balfelől.) Molnár Jenő : Miért nem mondták ezt előbb ? Hoffmann Ottó : T. képviselőház ! Ha valaki nyilatkozott is közülünk ilyen irányban, nyilatkozata bizonyára oly mérsékelt és óvatos volt, hogy abból erre az indítványra következtetni alig merészelt volna valaki. (Ugy van ! balfelől. Halljuk ! Halljuk I) De ha, t. képviselőház, csakugyan szükséges betetőzése a házszabályok szigorítása az uj választási rendszernek, vájjon elkészíthetjük-e ezt a tetőt, még mielőtt magát az épületet létesítettük volna, de még mielőtt annak csak tervrajzát is láttuk volna ? Én nem tudom elképzelni, hogy e törvényhozó testületnek egyetlenegy tagja is akadna, a ki a szó legteljesebb értelmében át ne érezné azt a súlyos felelősséget és magasztos hivatást, a mely a jövő népképviselet alapozásában, vagyis a választói reform korszakalkotó intézményének elkészítésében kell, hogy áthassa egész lényét. Nem tudom feltételezni az ilyen hivatással ide jött törvényhozóról azt a hitványságot, (Halljuk ! Halljuk /) hogy abban a kérdésben pl. kerülete növelését vagy beosztását, egyszóval, mandátuma veszélyeztetésének silány egyéni érdekét látva, keresni és meg fogja találhatni e reformjavaslatok azon rendelkezéseit, a melyekkel szemben a tetszetős elvi ellen25*
