Képviselőházi napló, 1906. XVI. kötet • 1908. február 21–márczius 14.
Ülésnapok - 1906-279
279. országos ülés 1908 február 26-án, szerdán. 131 Elnök: Az mteipéllácziőkiadatik a miniszterelnök urnak. Ki következik ? Raisz Aladár jegyző: Nagy György! Nagy György: T. képviselőház ! Semmiféle czimnek, kitüntetésnek, vagy rendjelnek a magam részéről hive, barátja nem vagyok. Ha akadnak olyan emberek, a kik ezt szeretik, a kiknek ezen nagy gyerekeknek való játékszerek, csecsebecsék örömet okoznak, nekem az ellen kifogásom nincsen. Az élet úgyis olyan szomorú, annyi keresztet rak a sors az ember vállára, hogy ha lehet ilyen könnyű utón szerezni az illetőknek egy-két kellemes órát vagy vidám napot, én ezen örömüket az illetőknek nem akarom megzavarni. Más a felfogásom azonban t. képviselőház, a mikor országgyűlési képviselő rendjeleiről és kitüntetéseiről van szó. Mert az országgyűlési képviselő egyúttal a törvényhozásnak a tagja, a nemzet tanácsosa, és mint ilyen, más elbírálás alá esik. Én gondolatban, érzésben és cselekedetben mindig Kossuth Lajos tanításának voltam a hive, mindig az ő eszméinek, a demokratikus független Magyarországnak voltam és leszek a katonája. Annak a demokratikus Magyarországnak, a melynek polgárai nem kitüntetésekre vágyódnak, a melyek nem keresnek rendjeleket, hanem a melyek az állampolgári czimmel megelégszenek és ennek a czimnek igyekeznek fényt és dicsőséget szerezni. T. képviselőház ! Én a magam részéről nemcsak szóval, de gondolatban sem tételezem fel a közelmúltban kitüntetett országgyűlési képviselőkről, hogy ezt a kitüntetést olyan jutalomnak tekintenék, a melyért ellenértékként a királynak viszontszolgálatra készek. Laehne Hugó: Akkor minek interpellálsz? (Zaj.) Nagy György: De erre vonatkozólag e parlamentnek, a mely a közélet tisztaságát is felirta lobogójára, a gyanúnak árnyékát sem szabad megtűrnie. Ha egyetlenegy ember akadna csak, a ki azt vitatná, hogy ezért az elnyert kitüntetésért bizonyos viszontszolgálatra is hajlandónak kell lennie, akkor mindannyiunknak azt kellene követelnünk, hogy jövőre ilyen kitüntetések ne adományoztassanak. Azt kérdezi Laehne Hugó t. képviselőtársam, hogy minek interpellálok ? Engedje meg, hogy felhozzam, hogy épen a nemességgel — nem mindenütt, de egyeseknél — bizonyos dotácziókkal van összekötve ; egész sereg stipendium van, a mely a nemességhez van kötve. (Zaj.) Mi, t. ház, demokratikus Magyarországról beszélünk. Markos Gyula: Azokat az alapítványokat nemesek fundálták, joguk van hozzá ! Laehne Hugó: Lipótvárosi üzérek lehetnek nemesek ! Mezőfi Vilmos: Egyáltalában nem kell nemesség ! (Zaj.) Nagy György: Az 1848-iki törvények eltörölték a nemességet. Az embert embertársával egyenlővé tették. Miért kell nekünk egy régi korhadt rendszert feltámasztani 1 Engem senki sem vádolhat azzal, hogy talán irigységből interpellálok. Nem az én érdemem, restellek is rá hivatkozni, de én ősrégi nemes vagyok. (Derültség.) Soha sem szóval, sem Írásban nem használtam nemesi előnevemet és ez az első alkalom, hogy felemlítem, azért, mert Muzsa Gyula t. képviselőtársam azt kiáltotta felém, hogy »savanyu a szőlő.« Tisztázni akartam tehát e részben magamat. Ezért mertem én vállalkozni erre az interpelláczióra. Nekem ugyan a jövőben sem kell se kitüntetés, se rendjel. Megelégszem azzal, ha én mint képviselő, a nemzet tanácsosa lehetek, nem akarok udvari tanácsos lenni. (Zaj.) Azt mondja Markos Gyula, hogy tekintetes képviselő leszek. Igenis, a képviselőnek nincs joga a nagyságos czimhez. (Igaz ! Ugy van ! Zaj.) Markos Gyula: Nem tiltakoztál ellene sohasem ! Nagy György : Mindig tiltakoztam. Itt Pesten ugyan nem lehet tiltakozni, mert itt minden kabátos embert nagyságosnak hívnak és az ember, ha tiltakoznék, reggeltől estig élő tiltakozás volna. De tudakolják meg, hogy az én kerületemben, székely testvéreimnek nem engedtem meg, hogy engem nagyságosnak szólítsanak ! Azt mondtam, én népképviselő vagyok, az az én czimem. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Mikor Magyarország szabad királyválasztási jogát elkobozták, mikor a pragmatika szankcziót meghozták, tessék megnézni az oknyomozó történetet, milyen csőstül hullottak a kitüntetések. Az emberi hiúságra mindig számított a Habsburghatalom, és igen sokakat meg is szédített ez a hiúság. Deák Ferencz maga azt az álláspontot foglalta el, hogy nem szabad kitüntetést, rendjelt elfogadni, és róla föl is jegyezte a történelem, hogy olyan igaz, független ember volt, hogy a király sem tudott neki egyebet adni, mint egy kézszorítást. Halász Lajos : A te ősöd miért kapta a nemességet ? Nagy György: Én ugy tudom, hogy a török elleni hadjáratban tüntette ki magát. Hanem az bizonyos, hogy ha ősöm nem szerezte volna meg a nemességet, nekem sohasem adtak volna, mert oly demokratikusan igyekszem viselkedni a jövőben is, hogy nemességet nekem nem adnak. (Folytonos zaj a baloldalon.) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Nagy György : T. képviselőház ! Azt hiszem, mindnyájunknak egyforma óhaja, kívánsága, sőt a kormánynyal szemben követelésünk is lehet az, hogy a közélet tisztításának nagy munkája ezen a fórumon is keresztülvitessék, hogy a gyanúnak árnyéka se férkőzhessek azon képviselőházhoz, a mely nagy, nemes, ideális czélokat tűzött ki zászlajára. Ennélfogva a kormányhoz intézem interpellácziómat, nem pedig az őfelsége személye körüli miniszterhez, mert ez az adományozás egy rendszer ; mikor már több a kitüntetés, mikor az napi17**
