Képviselőházi napló, 1906. XV. kötet • 1907. deczember 28–1908 február 20.
Ülésnapok - 1906-265
274 265. országos ülés Í908 január 25-én, szombaton. semmiféle hathatós voltát nem látom a törvényjavaslatnak. Indítványom a következőkép fog hangzani (olvassa): »A jelen törvény hatályba lépte előtt folyamatba tett tagositási ügyekben az eljárás megszüntethető az 1892: XXIV. t.-cz., XVI. ezikk 28. a) §-ának utolsó bekezdésében körülirt végrehajtási eljárásnak a birtokba való birói bevezetésig történt befejezése előtt: 1. ha a tagosítás alá vont terület birtokosainak felerósze ezt az illetékes kir. törvényszékhez beadott kérvényben kéri és a megszüntetés iránt folyamatba teendő eljárás költségeit előlegezi, egyszersmind a kérelmezők az eljárás megszüntetéséig felmerült tagositási költségek felének kifizetését elvállalják; 2. ha a tagositási kérelem nyomán a helyszínére kitűzött tárgyaláson (1880: XLV t.-cz. 9. §.) történt megállapítás szerint a tagosítást kívánók birtoka az 1880 : XLV. t.-cz. 6. §-ában hozzászámittatni rendelt birtokon kívül, továbbá a tárgyalásra megidézett, de meg nem jelent felek birtokán kivül a tagositandó terület egy negyed részénél kevesebbet tesz ki. Az 1. pont esetében a tagositási költségek felét a kir. kincstár viseli, valamint a kir. kincstár viseli azon birtokosokra eső összes költséget, kik 10 kat. holdnál nem nagyobb birtok után vannak földadóval megróva. Az 1. pont esetében a kérvény a község összes birtokosai ellen intézendő és négy példányban adandó be, a melyek közül az első példány a bíróságnál marad, a másodpéldány a helység elöljáróságának adatik ki, a harmadpéldány a kérelmező felek közül az első helyen megnevezettnek kézbesittetik, a negyedik példány az illetékes árvaszéknek oly felhívással kézbesittetik, hogy a gyámoltak ós gondnokoltak képviseletében a szükséges nyilatkozatok megtételére a vármegyei tiszti ügyész küldendő ki. A kir. törvényszék a kérvények kézbesítésével egyidejűleg haladéktalanul intézkedni köteles a folyamatban lévő tagositási eljárás felfüggesztése iránt mindaddig, mig a megszüntetés felett jogerős határozat hozatik ós a kérés tárgyalására egy birói tagját küldi ki.« Hogy csak pár községre mutassak rá, a melyek egymásután fordultak az igazságügyminiszterhez tagosítás-megszüntetési kérésekkel, felemlítem Csikszentmártont, Osikszentgyörgyöt, Tusnádat, Bánfalvát, Kőröspatakot, Bágyont, Bikfalvát. Ezek egymásután sürgették ennek a kérdésnek rendezését, de ennek daczára sem foglaltatik a törvényjavaslatban ez iránt intézkedés. Bírom az előadó ur igéretét is, hogy e kérdés rendezése elől maga sem fog elzárkózni és ha mindenben nem is ugy fogadja el az indítványomat, a mint én azt előterjesztettem, a maga részéről is gondolkodni fog arról, hogy ez a kérdés valamiképen rendeztessék. Én magam, a ki nagyon sokat foglalkoztam ezekkel a kérdésekkel, én mindig egyforma véleményen voltam. Azt irtam volt, hogy ha egy idegen hatalom leigázta volna a székelységet és ellenséges indulatot hirdetett volna a leigázott nemzet anyagi lerontására, abból bizonyára az erdőtörvény és a tagositási törvény került volna ki győzelmesen. Most is azt vallom, hogy annak az erdőtörvénynek, a mely a székely közbirtokosságtól jogtalanul elvette az erdőket és jogtalanul költséges állami kezelésbe vette azokat, csak a kárát látja a birtokosság és hogy a kényszertagositási törvény a legkárosabb a Székelyföldre nézve. Hivatalos köröktől mindig csak ellenvetéseket hallok e tekintetben, pedig ezek hivatalos szobájukban ülnek és nem ismerve a népéletet, alkotnak maguknak ítéletet és a mi panaszainkkal szemben mindig azzal állnak elő, hogy a jogállam fogalma szenvedne sérelmet. Egyebet, okosabbat nem lehet tőlük hallani. Hát ki sértette meg a jogállam fogalmát, a mikor az 1898: XIX. t.-cz. 57. §-a álapján jogtalanul elvették a székelyföldi birtokosság erdőit és a mikor daczára annak, hogy szerződések állottak fenn a birtokosság és az állam között, az állam azokat nem respektálta, hanem egyszerűen kényszer utján állami kezelésbe vette az erdőterületeket? Ha ekkép tudnak eljárni a birtokosság kárára, akkor tudniok kell eljárni a birtokosság üdvére, javára is. Az én javaslatom nem valami izgató, nem valami népgyűlések határozatából összeállított hangulatos javaslat, mint azt valamelyik t. a dologhoz nem értő képviselőtársam mondhatná, hanem majdnem szórói-szóra az igazságüg} r miniszternek a tervezetéből vettem ki, abból a tervezetből, a melyet megbirálás végett 1906. november 12-én terjesztett elő és a melyet épen a hivatalos szobák emberei szavaztak le, épen azok hivatkoztak a jogállam fogalmára, a kik zárt ajtók mögött a kisbirtokos-osztály és a kisgazdák érdekében cselekedni soha nem tudtak semmit. Ezeknek véleménye előttem nem irányadó. Én a magam egyenes utján járok. A népért küzdök. Itt van előttem, t. képviselőház, Tusnád községnek a kérése. At fogom adni az igazságügyminiszter urnak. Az összes tusnádi birtokosok ebben a tagosítás megszüntetését kérik. Senki sem ragaszkodik hozzá, hát igazságos lenne akkor kényszer utján keresztülvinni ? Hogy lehet most állami hatalommal, csendőrszuronynyal, katonai kiséret mellett folytatni a tagosítást? Hogyha ez a jogállamnak nevében történik, akkor nagyon szomorú fogalma lesz ennek a szegény népnek az alkotmányról és a jogállam eszméjéről. Ezt a kérésemet szíveskedjék a t. ház teljesíteni. Én nem bánom, hogy ha még nagyobb biztosítékokhoz köti is a t. miniszter ur a tagosítás megszüntetését, de okvetlenül alkalmat és módot kell nyújtani arra, hogy az olyan
