Képviselőházi napló, 1906. XV. kötet • 1907. deczember 28–1908 február 20.

Ülésnapok - 1906-265

265. országos ülés Í90H január 25-én, szombaton. 269 szükséges volt ezeknek az állapotoknak tisztázása, akkor ott a lelkeket a Magyarországgal való unió hatalmas eszméje mozgatta, ez a nagy eszmeáramlat a politikai élet kitűnőségeit lekötötte és nem értek rá ennek a gazdasági kérdésnek a rendezésére. így történt az, hogy Erdélyben csak 1868-ban áUitják fel az úrbéri bíróságokat, és csak később, 1871-ben a törvényszékeket, a melyek azután hivatalos hatáskörükben megkezdik e gazdasági kérdésnek is törvényes keretben, törvényes intézkedések által való rendezését. Az 1880-iki törvényjavaslat tárgyalása alkalmával is egy napon tárgyalta le a képviselőház ezt a kérdést, ezt a nagy-, fontosságú és messze kiható törvényjavaslatot. Egy felszólaló volt, a ki a kisgazdák és kisbirtokosok érdekében beszédet tartott: Orbán Balázs volt ez, a ki különben ismeretes volt a kisemberek iránti szeretetéről, nemeslelküségéről és sokkal nagyobb előszerettel viseltetett a kisemberek iránt, mint igen sok mostani képviselő, a kik pedig arra lennének hivatva, hogy igazi, a szó szoros értelmében vett népparlamentet teremtsenek. (Mozgás és zaj a baloldalon.) A mely parlamentben én nem látom a kisemberek iránti szeretetet, a kisgazdák sorsának enyhítésére, javitására való törekvést, a gazdasági kérdések iránti lelkes érdeklődést, azt arra sem tartanám méltónak, hogy népparlamentnek nevezze magát. (Zaj a baloldalon.) Orbán Balázs, a kisgazdák akkori védelmezője a tagosításról és arányosításról nyilatkozva ezeket mondotta beszédében (olvassa) : »Nem szabad megfeledkeznünk népünk legszegényebb osztályairól, a melyek, ha a kellő előintézkedések meg nem tétetnek, e törvény merev végrehajtása által szintén a megsemmisülésnek, vagy ujabb jobbágyi állapotra jutásnak esnek áldozatul.* Tehát már akkor prófétai ajakkal a jövőt jósolta meg Orbán Balázs, mert igaza volt: épen a legszegényebb osztály jutott nyomorba, szenvedésbe a törvénynek helytelen, hibás, vétkes rendelkezése által. Orbán Balázs volt az, a ki a néjj, a kisbirtokosok érdekében rámutatott a legelőhiányra, a mely a tagosításnak épen egyik legfontosabb, legégetőbb kérdését képezte, és a melynek orvoslására minden, a néj) érdekeit lelkén viselő ember figyelmét felhívta. Nagyon szépen rámutatott Orbán Balázs arra, hogy a székelyföldet az ipar fejlesztése által is segíteni kell, mert hiszen kincsekben, ásványokban ez a leggazdagabb része az országnak. Hivatkozott arra is, hogy van ott lent fa, czinóber, vas, márvány, gazdag széntelepek, kitűnő kenderföldek; ezeket kellene felhasználni állami segítséggel, az államnak a maga hathatós erejével a szegény embernek hóna alá kellene nyúlni és ki kellene jelölni az irányt, a melyen egy szebb, egy jobb jövő felé haladhatna a székelység. Hogyha igazán komoly az a czél, hogy a székelyeket, ezt a másfélezeréves dicső történeti múlttal biró önérzetes, munkabíró fajt boldogítsuk, ebben az esetben nem ilyen javaslattal kellene jönni, mint a mostani törvényjavaslat, nem ilyen ad hoc felmerült, szükség szerint innen-onnan kikapott, inczidentaliter összekötött szakaszokból álló törvényjavaslattal kellene a ház elé állani, hanem egy nagy, hatalmas, szerves egészet képező javaslattal, a melynél szükséges, hogy ne csak a tagosításra és arányosításra terjeszkedjék ki, hanem a telepítés és parczellázás kérdésére is. Épen Thoroczkay Viktor báró t. képviselőtársam és barátom adott be egy törvényjavaslatot a telejjitésről és parczellázásról. En ezt a törvényjavaslatot még nem olvastam el, de az eszméje, hogy parczellázni kell, és ezzel a kisbirtokosokon segíteni, határozottan jó. Ha a javaslat nem jó, ám tessék beadni jobbat, de magát az eszmét porba hullani engedni nem szabad, azt meg kell valósítani, és ilyen utón, ilyen gazdasági irány követése által egy hatalmas, nagy gazdasági akcziónak keresztülvitele által kell boldogítani az országnak erdélyi részét. Ha boldogítani és komolyan boldogítani akarjuk azt a székely népet, hát szabad volna-e megtörténni annak, hogy a mikor ásványvíz dolgában az egész világon a leggazdagabb Magyarországnak ez a része, — akár ezen vizeknek jóizü voltát, akár gyógyító hatását tekintjük — a mikor tehát a legkiválóbb, a legkitűnőbb ásványvizek vannak a Székelyföldön : akkor utazva a magyar államvasutak étkező kocsijában, egyetlenegy ilyen természetes ásványvizet sem lehet kapni, hanem idegen, külföldi vízre kell kiadni a magyar pénzt. Kivándorol külföldre a magyar tőke, itt pedig csak a nyomor, csak a szegénység, csak a szerencsétlenség marad, 1880 óta egy évtized telt el, mig az emberek belátták, hogy a 80-as törvény sem segit a fennálló nehéz helyzeten, ez sem alkalmas a gazdasági helyzet javitására, a székely lakosság gazdasági jövője alapjának lerakására. így született meg az 1892 : XXIV. t.-cz.-ben foglalt módosítás eszméje. E törvényjavaslatot a képviselőház 1892. június 24-én tárgyalta, ismét, a múltnak megfelelőleg, rohamosan, gyorsan, hozzáértés nélkül, futólag egy nap alatt végezve vele. Mohai Sándor volt az előadó, a ki maga is mentegetődzött, hogy nem nagyszabású, általános elvekből kiinduló törvényjavaslatot terjesztett elő, hanem a régi törvény foltozását, egyes szakaszainak módosítását. Ekkor, a törvényjavaslat tárgyalásakor, oly kevés felszólaló volt, hogy mindegyikkel külön is lehetett foglalkozni. Ugron Gábor t. képviselőtársam, a ki közjogi téren mindig helyes politikai érzékkel, erős fajösztönnel, megtalálta azt az utat, a melyen a nemzet százezreinek lelkesedését vívhatta ki a függetlenségi és 48-as politika iránt, gazdasági téren csodálatosan destruktív iránynak volt a képviselőházban hirdetője. A mikor ugyanis a gazdálkodás érdeke azt kívánja, hogy a közlegelők visszaállíttassanak, az állattenyésztés erősebb fejlesztése érdekében, mert az állattenyésztéstől remélhetjük csak a