Képviselőházi napló, 1906. XV. kötet • 1907. deczember 28–1908 február 20.

Ülésnapok - 1906-265

260 "265. országos ülés 1908 január 25-én, szombaton. fognak ülni, a kik nem fogják a nagybirtokosoknak érdekében olyankor is a tagosítás gazdasági szükségét kimondani, a mikor annak helye nincs és ki biztosit arról, hogyha egy nagyobb községben sok a választó és ezek a tagositást ellenzik, a mikor pedig a tagosításnak helye volna, a mikor az gazdasági szempontból czélszerű és kívánatos volna, mondom, ki biztosit, hogy a miniszter politikai szempontból nem fogja-e azt mondani : ne bolygassuk a község nyugalmát ? (Mozgás.) Azt hiszem, hogy az ily kérdés nem tartozhatik egy kizárólag politikai testület, illetőleg politikai hatóság hatalmába. (Mozgás és ellenmondások.) Sümegi Vilmos : Az is, de nem kizárólag ! Vlád Aurél : Az is ! Es ha az, akkor én oly esetben, midőn magántulajdonról van szó, oly intézkedés tételétől, a mely ezrek és ezrek magánjogi ügyeit a legjobban érinti, nem vagyok abban a helyzetben, hogy nyugodtan ilyen hatóságokra bízzam ezeket a fontos kérdéseket. En a tagosítás megengedhetősége előtt előzetes eljárás lefolytatását tartom szükségesnek az összes felek meghallgatásával ; nem bánom, ha a földmivelésügyi minisztérium is kiküldi a maga emberét, és szakértők meghallgatásával a biróságok mondják ki, vájjon közgazdasági szempontból kivánatos-e, jó-e a tagosítás vagy nem? (Zaj. Felkiáltások: Hát bizik a bíróságokban ?) Mégis nagyobb garanczia nekem a bíróság és az olyan eljárás, a mely kontradiktórius, a mely mindkét félnek, az összes érdekelteknek meghallgatásával történik, mint a földmivel ésügyi minisztérium egyoldalulag kirendelt szaktanácsának a véleménye. Sokkal nagyobb garanczia az érdekelt felekre nézve, ha ezt a határozatot a felső bírósághoz is megfelebbezhetik, mintha a földmivelésügyi miniszter inappelabilis módon mondja ki, hogy czélszerűnek tartja a tagosítás megengedését. Egy ilyen földmivelésügyi miniszteri határozattal meg van pecsételve a tagosítás sorsa és ha a jelen törvény értelmében ilyen földmivelésügyi miniszteri határozatunk van, akkor holt bizonyos, hogy a tagosítás megengedne tőségének az esete fenforog. T. képviselőház ! Ezek azok az aggodalmak, melyeket én a törvényjavaslat intézkedéseivel szemben táplálok. Most át kell térnem kifogásaim azon csoportjára, melyek arra vonatkoznak, hogy mely kérdések lettek elhanyagolva, mely kérdéseknek megoldása maradt el ezen törvényjavaslat komplexumában, jóllehet szorosan összefüggnek ezen törvényjavaslattal. Elsősorban az anyagi jog, és különösen az úrbéri elkülönítés, arányosítás kulcsának megállapítása tekintetében az eddigi gyakorlat szerint tapasztalt hiányokra mutatok rá. Mindnyájan tudjuk, hogy az úrbéri természetű igények sem elévülés, sem elbirtoklás által a tulajdonos személyében változást nem idéznek elő. Előfordulnak ma is esetek, hogy oly erdő, vagy legelő kerül elkülönítés és arányosítás alá, mely kizárólag a volt jobbágyok birtokában van, a melyet 1848 óta folyton és kizárólag ők használnak. A volt földesurak most kérik elkülönítés és arányosítás utján a maguk jutalékának kihasitását. Már most hogyan történik ez ? Alapul veszik az 1848-ban létezett jobbágytelkeket, és tekintet nélkül arra, hogy most mennyi a községi lakosság, vagy most hány házhely van, mennyi szükséges a község egész lakossága igényeinek kielégítésére, ugy állapítják meg a volt jobbágyok jutalékát, hogy az kielégítse azoknak a háztelkeknek igényeit, a melyek 1848-ban léteztek. Tehát feltéve, hogy 48-ban abban a községben száz jobbágytelek volt, az egyes jobbágytelekre eső jutalékot ugy állapítják meg, hogy csakis a jobbágytelkek ilyen állománya elégítheti Id magát. Tekintve most, hogy az ilyen helyekre 60 év óta vagy nem tudom, mióta, a volt földesúr be sem tette a lábát, jön a bíróság és azt mondja : elveszem a két harmadát, elveszem a három negyedét annak az erdőnek, annak a legelőnek, és a községnek annyi sem marad, a mennyivel jelenlegi állatállományát vagy tüzifaszükségletét kielégítheti. Mi lesz az eredmény? Az, hogy kivándorolnak az emberek, hogy nem kéj>esek állatállományukat fentartani, tüziíaszükségletüket kielégíteni, és így természetesen a nép elszegényedik és továbbmegy. Konkrét esetre is hivatkozhatom: Eadulesd községére, hogy milyen ingadozó a bírósági prakszis, A község, a volt úrbéresek kérték a szegregácziót, s mit csinált a bíróság? A dévai törvényszék elutasította a volt úrbéreseket az elkülönítésre irányuló törekvésükkel, azt mondván, hogy az erdőt nem találja olyan értékesnek, hogy érdemes volna azt szegregáíni. Ez volt az elsőbiróság álláspontja. Az ítélőtábla elrendelte az elkülönítést, a megengedhetőség kérdésében a volt úrbéresek álláspontjára helyezkedett. Az ügy felkerült a Curiára. A Curia nagyon érdekes és véleményem szerint teljesen alaptalan határozatában a következő elvet állította fel. Azt mondotta : elutasítom a kérelmet, mert nem tartom lehetségesnek, hogy 48 óta kapták volna ki a részüket, ennélfogva most nincsen helye a szegragálásnak. Mikor ilyen ítéletekkel állunk szemközt, majd el fogom hozni az ítéletet. . . Petrogally Oszkár: Elvesztette a pert! Vlád Aurél : Bocsánatot kérek, az nem az én perem volt, nem is azért szólalok fel. Mikor azt a gyakorlatot látom, hogyha a földesurak kérik az elkülönítést azokban az erdőkben és legelőkben, melyek kizárólag a volt jobbágyok birtokában vannak, akkor ennek hely adatik, másrészről pedig látok egy ellenkező prakszist, mely abban nyilvánul, hogyha a volt jobbágyok kérik, akkor elutasítják őket azért, mert azt a vélelmet állitják fel, hogy nem tételezhető fel, hogy ki ne kapták volna, mondom, mikor ezt az ellentétes prakszist látom: akkor igenis szükségesnek tartom azt, hogy a törvényhozás e tekintetben intézkedjék. A törvényhozás állapítsa meg azt, hogy ott, a hol úrbéri jogok, úrbéri szolgáltatások tényleg bebizo-