Képviselőházi napló, 1906. XV. kötet • 1907. deczember 28–1908 február 20.

Ülésnapok - 1906-263

216 263. országos ülés 1908 azt is, hogy a törvényjavaslat czime helytelen, hibás, és ígérte annak jövőre való megváltoztatását. A mily igaz örömmel töltött el ez, annál szomorúbb volt a szavazás eredménye, a mely mégis meghagyta a törvényjavaslat eredeti ezimét, azt a czimet, a mely magának a t. miniszter ur felszólalásából kivehetőleg is, a véderő-bizottság indokolása szerint is helytelen, sérti a magyar közjogi felfogást. T. ház! Ha csak a hibákat állapitjuk meg, ha csak a sérelmeket panaszoljuk, de a rendelkezésünkre lévő törvényes erővel nem élünk, ha elhatározásunk akarattá nem erősbödik, ha csak panaszkodunk a bajokról, ha a régi sérelmi politikát folytatjuk akkor, a mikor erőnk volna változtatni a hibán, orvosolni a sérelmeket, akkor nem látom azt a nagy, nemzeti remény megvalósulását, a mely e törvényhozás kéj)viselőházának működéséhez fűződik, akkor nem látom azt, hogy a lángoló lelkesedés, a nép lelkes bizalma, a nemzet irántunk megnyilatkozó szeretete elég hű kifejezőket talált volna bennünk a népakarat megvalósítására, a nemzeti követelmények teljesítésének kivivására. Mindeddig az volt a jianasz, hogy nincs erőnk egyes dolgok keresztülvitelére, és íme most a honvédelmi miniszter ur beszédéből állapítom meg azt, hogy tisztán csak blanketták kiállításán múlik az, hogy lemondunk egy kardinális jogunkról, a magyar hadseregnek, az exercitus hungaricus-nak törvénybe való iktatásáról. Ha mi ily könnyen, blanketták kiállításában felmerülő nehézségek miatt lemondunk a magyar hadsereg cziméről, akkor nem tudom, hogy azt a másik, sokkal nehezebb feladatot, az önálló magyar hadseregnek megteremtését hogyan fogjuk keresztülvinni. Igen szomorú tünete a magyar parlamenti viszonyoknak, hogy egy közjogi sérelemnek megállapítása után, e sérelemnek megállapítása és a kormány padjairól való elismerése után is a többség a maga szavazatával szentesíti a törvénytelenséget. Azt kérdezem, hogy ha bennünk, magyar országgyűlési képviselőkben nincs elég erő, akarat és elszántság ragaszkodni a szentesitett törvényekhez, akkor hogyan kívánhatjuk azt, hogy olyanok, kik a nemzet érzelmével ellentétes politikát követnek, megtartsák a szentesitett törvény rendelkezését? Hát mi járjunk rossz példával elő, mi, Magyarország képviselői, függetlenségipárti képviselők, kiknek nemcsak az volna kötelességünk, hogy az 1867: XII. t.-cz. rendelkezéseit betartani igyekezzünk, hanem az, hogy tovább fejlesztve az alapot, az 1848-ik évi törvényben lefektetett szabad, független, demokratikus Magyarország programmját megvalósítani igyekezzünk! Sümegi Vilmos: El kell pusztítani már azt a Bécset valahogy! (Felkiáltások balfelöl: Ugy van !) január 23-án, csälÖrlÖkÖn. Mezőfi Vilmos: De ti nem akarjátok! Nagy György: T. ház! Én következetes voltam, vagyok és leszek ahhoz a programmhoz, a melynek alapján a választók bizalmukkal megtiszteltek. Ehhez a programmhoz maradtam hű akkor, mikor a magyar hadsereg kifejezésnek a törvény czimébe való beiktatását indítványoztam. A tárgyalás alatt lévő javaslatnak 1. §-a épugy sérti a szentesitett törvényeknek fennálló rendelkezéseit, mint a czim. Az 1. §. is beszél a közös hadseregről, és nem az 1867: XII. t.-cz. 11. §-ában lefektetett kifejezést: »a magyar hadsereg mint az összes hadsereg kiegészítő része« fogadja el, hanem azt a helytelen, törvényellenes, közjogellenes kifejezést, a >• közös hadsereg«-et, a melynek helytelen voltára még a honvédelmi miniszter ur is rámutatott. (Jekelfalussy Lajos honvédelmi miniszter tagadólag int.) Legalább is az 1867: XII. t.-czikkbe ütközőnek mondta ezt a kifejezést; a mi pedig törvénybe ütközik, azt méltán minősíthetjük törvénytelennek vagy legalább is helytelennek. Sümegi Vilmos: Mondjuk, hogy a nemzeti érzésbe ütköző! Nagy György : Azt a kínálkozó módot, hogy ezt a helytelen kifejezést megváltoztassuk és a közjogunknak megfelelő »magyar hadsereg* kifejezést iktassuk a törvény szövegébe, meg kell ragadnunk akkor, mikor a törvényjavaslat 1. §-ának elfogadásáról van szó. De nemcsak ez a hibája ennek az 1. §-nak, hanem egy másik hasonló fontos hibája is van. Ez a szakasz beszél az 1889 : VI. t.-cz. 14. §-ában foglalt alkotmányos feltételek mellett megállapított ujonczlétszámról és ezt mindkét államra megállapítja 103.100 főben. T. ház! Ez hibás, helytelen, a magyar közjogba ütköző. Mi, a magyar országgyűlés képviselőháza, arra vagyunk hivatva, hogy megállapítsuk azt az ujonczlétszámot, melyet a magyar korona országai kötelesek kiállítani. Nekünk Ausztriához ebben a kérdésben közünk nincs. Ausztriának belekapcsolása szorosabbá, szűkebbé tenné azt a viszonyt, melyet lazítani, tágítani akarunk, hogy végre egészen elszakadhassunk Ausztriától. Hogy Ausztria mit csinál, hogy ott hogyan állítják ki az ujonczlétszámot, hogy a megszavazást milyen feltételekhez kötik, intézzék azt el az osztrákok. Mi a mi védképességünknek megfelelően állapitjuk meg ujonczlétszámunkat. Hibás, helytelen, hogy itt 103,100 főnyi katona szerepel. Azt kérdezem a t. honvédelmi miniszter úrtól, hogy ha nem telik ki a megszavazott törvényes létszám Ausztriából, vájjon mi vagyunk kötelesek kipótolni az ujonczokat a 103,100 számig ? Miután azt tőlünk követelni nem lehet és nem szabad, ne vegyünk fel olyan számot, mely a mi viszonyainkkal semmiféle összeköttetésben nincs. Régi közjogi követelmény ez, Kmety a magyar közjog tanára is így tanítja az ifjú-