Képviselőházi napló, 1906. XV. kötet • 1907. deczember 28–1908 február 20.

Ülésnapok - 1906-263

204 263. országos ülés 1908 is olyan súlyos közjogi sérelmet képez, hogy ennek reparálása előtt szó sem lehet az ujoncz­létszám megszavazásáról.« A honvédelmi miniszter ur erre a felszóla­lásomra tegnapi beszédében következőkép reflek­tált (olvassa); »Egy kérdés, a melyre reflektálni akarok, a hadügyminiszterre tett az a meg­jegyzés, hogy ő magát táborszernagynak irja. Bocsánatot kérek, ő aktiv, szolgáló katona; ő mást, mint rendfokozatot neve mellé nem irhát. Hiszen nincsen olyan sok közös hadügyminiszter a monarchiában; azt mindenki tudja, hogy ő a közös hadügyminiszter; hogy hozzáírja, hogy táborszernagy, az az ő nagyon jól megérdemelt rendfokozata, azt neki zokon venni nem lehet, mert ő nem más, hanem táborszernagy és közös hadügyminiszter. Hiszen ő hivatalos okmányokon magát Magyarországon mindenütt hadügyminiszternek irja alá; ezt kívánja meg a közjogi helyzete, és ennek tudtommal minden alkalommal eleget is tesz.« T. ház! Első sorban tisztelettel kétségbe kell vonnom azt, hogy a hadügyminiszter, mint hadügyminiszter aktiv szolgáló katona volna, mert ha az, akkor . . . Elnök: A képviselő urat felkérem, hogy a házszabályokat ne téveszsze szem elől és polé­miába ne bocsátkozzék akkor, a mikor szavai értelmét akarja helyreigazítani, és a mikor egye­dül csak erre van joga. (Helyeslés.) Nagy György: Tisztelettel tudomásul ve­szem a figyelmeztetést. Tehát kétségbevonom, hogy a hadügyminiszter aktiv szolgáló katona volna, (Derültség.) mert akkor katonai dikta­túra volna Magyarországon, nem pedig alkot­mányos állam. Ha az a hadügyminiszter tényleg katonai fegyelem alatt áll . . . Elnök '. Kénytelen vagyok ismételni a figyelmeztetést, (Derültség.) azon hozzáadással, hogy ha igy folytatja és a házszabályok elle­nére polémiába kivan bocsátkozni, sajnálatomra kénytelen leszek tőle a szót elvonni. (Helyeslés.) Nagy György: A honvédelmi miniszter ur azt mondja, hogy a hadügymiuiszter ur hivatalos okmányokon magát Magyarországon mindig hadügyminiszternek hívja. Ha ez alatt topográ­fiailag érti Magyarországot, hogy mikor itt van, igy irja magát alá, akkor nem igazítom helyre, mert Magyarországon soha sincs, vagy legalább csak nagy ritkán a hadügyminiszter, tehát topo­grafiailag nem is hibáztatom ezt a kifejezést, mi­után mindig Bécsben keltezi iratait. De ha köz­jogilag méltóztatik érteni, hogy a Magyarországra vonatkozó intézkedését mint hagügyminiszter irja alá, akkor felhívom az igen t. honvédelmi miniszter ur szives figyelmét arra, hogy legutóbb is, és épen innen vettem adatomat... Elnök (csenget); Nagyon sajnálom, de kény­telen vagyok a szót megvonni. (Helyeslés.) inuár 23-án, csütörtökön. A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom, következik a szavazás. A kérdést természetesen első sorban a tör­vényjavaslatra kell feltennem. A törvényjavas­lattal három határozati javaslat áll szemben: Bozóky Árpád, Molnár Jenő és Farkasházy Zsigmond képviselő uraké, ezeket tehát szembe kívánom helyezni a törvényjavaslattal. Külön szavazásnak van helye a Bredicean Koriolán, azután a Benedek János és a Pető Sándor kép­viselő urak határozati javaslata felett. Lengyel Zoltán képviselő ur kivan szólni. Lengyel Zoltán: T. képviselőház! A kérdés föltevéséhez, illetve az elnöki javaslatnak a kér­dés föltevését megelőző részéhez kívánok szólni. Az igen t. elnök ur szerint a hat beadott határozati javaslat közül három olyan, mely a törvényjavaslattal ellentétben áll. Tény az, hogy Farkasházy Zsigmond határozati javaslatának első része ellentétben áll a javaslattal, de az ő határozati javaslata két külön pontba van fog­lalva és második része nem áll ellentétben a javaslattal; igy azt vagyok bátor indítványozni, méltóztassék ezt a határozati javaslatot kétfelé osztani: az első részt a javaslat elfogadásával elutasítottnak tekinteni, a másik részt pedig külön szavazásra föltenni. Ennek előtte pedig a házszabályok 227. §-a értelmében tisztelettel kérem, méltóztassék a javaslatokat egyenkint felolvastatni. (Helyeslés bal felöl.) Bozóky Árpád : A kérdés föltevéséhez szólok és sajnálom, de nem vagyok egy véleményen sem az elnök úrral, sem Lengyel Zoltán t. kéj)­viselő úrral. (Zaj és derültség.) Az általam be­adott határozati javaslat kivételével a határo­zati javaslatok mind abban a feltevésben vannak beadva és szövegezésük is ugy szól, mint hogyha megszavaznák a t. közös hadsereg részére az ujonczjutalékot és azon törvénynek quasi módö­sitásaképen adattak be, de abban a szellemben, hogy a közös hadsereg részére szavaztassák meg az ujonczjutalék. Csupán az én határozati ja­vaslatom mondja azt, hogy vettessék el a törvény­javaslat teljesen és az önálló hadsereg felállítása iránt terjeszszen a kormány a képviselőház elé javaslatot. Szerintem tehát a kérdést ugy kell feltenni, hogy a törvényjavaslattal szemben az én határozati javaslatomat elfogadja-e a ház, vagy pedig nem. Ha azután a képviselőház böl­csesége elveti az én határozati javaslatomat, akkor a többi határozati javaslatokra mint módosításokra kell feltenni a kérdést. Kérem a t. házat, méltóztassék a kérdést ilyen értelemben föltenni. Molnár Jenő: T. ház! Véleményem szerint az én határozati javaslatom nem áll ellentétben a most beterjesztett törvényjavaslattal, hanem csak azt kéri, hogy tekintettel arra, hogy én statisztikai adatokat kívánok beterjesztetni, vonja vissza a kormány ezt a törvényjavaslatot, (Zaj.) I tehát halasztó természetű. Ezért kérem, méltóz-

Next

/
Thumbnails
Contents