Képviselőházi napló, 1906. XV. kötet • 1907. deczember 28–1908 február 20.

Ülésnapok - 1906-262

192 262. országos ülés 1908 január 22-én, szerdán. tatni a közös költségvetés megállapítása és a közös költségekre szánt pénzösszeg felhasználása körül évek óta fenforgó viszässágokra. Voltam bátor authentikus tanura is hivatkozni, egy volt hadügyminiszterre és részletesen idéztem Pitreich volt hadügyminiszter nr fejtegetéseit, a ki kimutatta, hogy eddig olyan szokások uralkodtak a közös, különösen a hadügyi költségek előirányzása tekintetében, a melyek sem a józan ész feltételeivel, — ezt a volt hadügyminiszter ur mondja —• sem a költségvetési alapelvekkel, sem végül a parlamentarizmussal össze nem egyeztethetők. E kérdésekkel igen részletesen foglalkoztam és mindenütt authentikus ténymegállapításra hivatkoztam, remélve, hogy az igen t. honvédelmi miniszter ur vagy megerősíti vagy megczáfolja ezeket, ha pedig nem tudja megczáfolni, a mint hogy kétségtelen, hogy nem lehet, akkor lesz szives Ígéretet, kijelentést tenni, hogy jövőre a közös költségeket is ugy fogják megállapítani, a mint a parlamentarizmussal és a fennálló számadási szabályokkal megegyezik, vagyis hogy nem fognak — mint eddig történt — előre megfontolt szándékkal olyan költségvetést a delegáczió elé terjeszteni, a mely nem fedi a tényleges szükségleteket, hanem szándékolt, előre elhatározott tulkiadásokat foglal burkoltan magában. Én azokból a fejtegetésekből, a melyeket Pitreich volt hadügyminiszter urnak nyilatkozataira alapítottam, arra a sajnálatos következtetésre jutottam, hogy a közös hadügyi téren és általában a közös költségek terén abszolutizmus uralkodik, a melyet még a delegáczió hozzászólási joga is csak igen kis mértékben korlátoz. Ezen ténymegállapításomra vezetett nemcsak a Pitreich volt hadügyminiszter ur által elismert számos tény, hanem az a legközelebbi múltig előfordult igen helytelen gyakorlat is, melyet a t. delegaczionális tagok mindig kifogásoltak, hogy a költségvetést és a zárószámadásokat az utolsó jjerczben szokták a delegátusok rendelkezésére bocsátani, ugy hogy nemcsak alkalmuk nincs, de fizikailag sincs módjuk arra, hogy alapos vizsgálat tárgyává tegyék e költségvetéseket, a melyek, mint konstatálni bátor voltam, a költségmegajánlási feltételeknek és az államszámadási követelményeknek meg nem felelnek. Azon állitásom igazolására, hogy a közös hadügyi költségek terén teljes abszolutizmus uralkodik és hogy a hadügyi költségek tekintetében a parlamentnek, a törvényhozásnak, sőt a létező törvényeknek parancsoló korlátai meg nem tartatnak, igen eklatáns példát hozok fel az 1905-iki esztendőből. Az 1905-iki zárószámadásokban egy igen feltűnő adatot találunk, a melyre vonatkozólag a magyar királyi legfőbb állami számvevőszék külön véleményt adott be a minisztériumhoz, kijelentvén, hogy az abban foglalt adatokat helyeseknek abszolúte nem lehet elfogadni. Ezért arra kérte a minisztériumot, hogy e tekintetben szíveskedjék álláspontját kifejteni. (Zaj. Elnök csenget.) Arról van ott szó, hogy a törvényesen megállapított nyugdijszabályokkal ellentétben 0 felsége egy hadi parancs utján felemelte az összes nyugdijjogosultaknak, különösen a szubaltern nyugdijjogosultaknak járandóságait 10, illetőleg 15°/o-kal. A t. ház engedelmével leszek bátor a számvevőszéknek erre vonatkozó jelentését felolvasni. Nem akarok ezzel felesleges időt rabolni, de olyan komplikált a dolog, hogy élő szóval nem tudom elmondani. Méltóztatnak ebből látni a szabálytalanságot és leszek bátor beigazolni, hogy ez olyan törvénysértés, a mely még az abszolutizmus szempontjából sem fogadható el, mert az is bizonyos fennálló törvényekhez ragaszkodni szokott, annál is inkább, mert alapelve a konzervatizmus. Az állami számvevőszék az emiitett kérdésben a következőket mondja (olvassa): »Itt arról van szó, hogy 1905 április hó 9-ikén kelt legfelsőbb elhatározás alapján 1905 január hó 1-étől kezdve engedélyezett kegyelmi nyugdíjpótlékok fejében az 1905. évi kezelés terhére 51.696 korona 92 fillér túlkiadás merül fel, a melyre vonatkozólag az állami számvevőszék kifogásokat tevén, a miniszter ezen állami számvevőszék észrevételei folytán a következőket adja elő: »tekintettel arra, hogy a katonai és a honvéd havidijasoknak az 1875. évi LI. t.-cz. szerint való ellátási illetékei a mostani viszonyok mellett valóban sok esetben már a legszerényebb megélhetést sem biztosítják« — ezt én nem akarom kétségbevonni, csak a következtetést vonom le belőle helyesen — »és ily ellátás mellett az állam szolgálatában keresetképtelenné vált sok havidijas a legnagyobb nélkülözéseknek, sőt nem ritkán nyomornak van kitéve, tekintettel továbbá arra, hogy a kérdéses ellátási illetékek a hasonló állású pjolgári alkalmazottak törvényes ellátási illetékeinél kisebbek« — igen ám, de ezeket a parlament hozzájárulásával emelték — az emiitett törvényczikknek módosítása már az 1891. évben tervbe vétetett és ez az uj ellátási törvénytervezetben az 1900. évi január hó 1-je, azaz a katonai (honvéd) havidijas egyének fizetésének emelése előtt nyugállományba helyezetten ellátási igényei méltányos felemelése is czéloztatott.« Az, hogy ez czéloztatott, egyáltalában nem ad jogot arra, hogy O felsége nevében egy hadi j>arancscsal oly költségeket oktrojáljanak az állam nyakára, a melyek törvényes alajypal nem bírnak. Előadja azután a jelentés, hogy az uj törvényjavaslat alkotmányos tárgyalására nem kerülhetett a „ sor és hogy az előadottakra- való tekintettel O császári és apostoli királyi felsége Budapesten, 1905. november 14-én kelt következő legfelsőbb parancsot méltóztatott a cs. és. kir, közös hadügyminiszterhez intézni. A feles-!