Képviselőházi napló, 1906. XV. kötet • 1907. deczember 28–1908 február 20.
Ülésnapok - 1906-260
138 260. országos ülés 1908 január 20-án, hétfőn. hagyományait a nemzet homlokáról letörölni segítsék. Meghívjuk az ifjúságot is, hogy hazánk jövendője számára küzdelmünkből tevékeny hitet merítsen. Szövetségünket e végből nemzeti alapokra fektettük s más országok példáját nem utánoztuk. Lehetetlent nem akarunk s a lelkiismereteken .erőt venni nem szándékunk. Tagjainkat csak igen csekély áldozatra hivjuk fel. Pártoló tagjainknak pedig tetszésükre bízzuk a hozzájárulást. A legkisebb áldozat is becses ott, a hol a szándék tiszta. Az egyesitett erőkkel minden téren küzdelmet akarunk folytatni a nagy előítélet ellen. A társadalmi felfogásokat meg akarjuk tisztítani a túlzásoktól és nyegleségektől. Családban, irodalomban, társas életben tartós cselekvéssel akarunk hatni. Elő akarjuk készíteni a törvények czélszerü reformját is. És a hol lehet, békitő kézzel korlátozzuk a hiábavaló vérontást. És bizunk benne, hogy küzdelmünk végső eredménye a párviadalok előítéletének kiküszöbölése lesz. Ha Isten is velünk van, ezt a czélt a legderekabb hazafiak közreműködésével hazánk hasznára el fogjuk érni. Az Országos Párbajellenes Szövetség elnöksége, tisztikara és igazgató-tanácsa.« T. képviselőház! Azért tartottam pedig szükségesnek ezt a felhívást egész terjedelmében, bár mondom, igen röviden, ismertetni a t. képviselőházzal, hogy a képviselőház tagjainak figyelmét itt is felhívjam a párbajellenes szövetség mozgalmára és arra a gyűlésre, a mely a jövő évben a mi nagynevű hősünknek, Türr István tábornoknak... Elnök (csenget): Kérem a képviselő urat, szíveskedjék a tárgyalás alatt lévő törvényjavaslathoz szólni. Molnár Jenő: Ez a hadsereg szellemével összefüggésben van! Elnök: Felkérem a képviselő urat, hogy szíveskedjék szorosabban a tárgyhoz beszélni. '(Helyeslés.) Benedek János: . . . Türr István tábornok elnöklete alatt lesz megtartva. Azért tartottam szükségesnek a párbajellenes liga működését bizonyos tekintetben ismertetni, minthogy ez szoros összefüggésben, -szerves kapcsolatban áll a katonaság kérdésével, a melyre biráló megjegyzéseinket megtenni annál is inkább jogosítva vagyunk, mert törvényben gyökeredző jogunk az, hogy az ujonczmegajánlás föltételeit mindig az ország határozza meg. Én pedig, mint az ország képviselője, az ujonczokat nem ajánlom meg a kormánynak és nem adom meg mindaddig, míg a hadseregből a párbaj. kényszer ki nem küszöbölte tik. Mert itt térek "árra, hogy igenis a párbaj kérdése szerves kapcsolatban' áll a hadsereg kérdésével, mert a párbajellenes mozgalom a társadalom részéről hiábavaló akkor, ha a katonaságban intézményileg áll fenn a párbaj s ha a katonatisztikar tagjaira nézve kötelező a párbaj intézménye, ha a katonatiszten ejtett sérelem másképen nem orvosolható, mint párbaj által . . . Muzsa Gyula: Nagyon helyesen! Benedek János: . . . annyira, hogy ha párbajjal nem képes orvosolni, akkor esetleg ott kell hagynia az állását. Muzsa Gyula: Ez a helyes! Benedek János: Épen ezért igenis szoros összefüggésben áll a párbaj kérdése a hadsereg kérdésével, és igen fontos dolog reánk nézve, mindnyájunkra nézve, hogy figyelő tekintetünket a művelt külföldre irányítsuk, ahol ezen humanisztikus ujitás tekintetében olyan nagy intenzivitással indult meg az akczió. Muzsa Gyula: Francziaországban még az altisztek is párbajoznak! (Zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek. t. képviselő urak! Benedek János: Csak rövid pár ujjmutatással legyen szabad e tekintetben rámutatnom arra, hogy Olaszországban, épen a velünk szövetséges viszonyban levő államban, legutóbb az olasz király elfogadta a párbajellenes liga védnökségét és megengedte védereje tisztjeinek a belépést a párbajellenes ligába. Spanyolországban, a hidalgók hazájában, a hol a középkornak ez az intézménye az inkviziczióval együtt olyan fényesen virágzott, Spanyolországban alakult meg talán a leghatalmasabb akczió a párbaj megszüntetésére vonatkozólag. Épen a napokban került kezembe egy teljesen megbízható hírlapi tudósítás, a melyben az foglaltatik, hogy Madridban, Spanyolország fővárosában állami becsületbiróságokat kívánnak felállítani, csakhogy a párbajt, mint a becsületsértés remédiumát, megszüntethessék. A híradás következőleg szól (olvassa): »Madridból jelentik, hogy Ugarte volt igazságügyminiszter, jelenleg pedig állami főügyész és Albi báró, a párbaj-ellenes liga alelnöke közt hosszabb tanácskozások folytak a párbaj leküzdésére vonatkozó törvénytervezet ügyében. Hir szerint a törvény állami jelleggel biró becsületbíróságok megalakításáról fog gondoskodni, a melynek Ítéletei jogerővel ruháztatnak fel. Azonkívül az uj törvény értelmében a becsületsértést ezentúl sokkal szigorúbban fogják büntetni. A párbajellenes liga tagjai remélik, hogy a törvényjavaslat legközelebb a cortez elé kerül. A liga, a melynek Alfonz király a fővédnöke, a madridi központon kivül 29 helyi szervezettel bir és működésében már eddig is kiváló eredményt ért el.« íme, t. képviselőház, Spanyolországban ez a helyzete ezidőszerint a párbajnak. A legerősebben foglaltak tért tehát Spanyolországban, a