Képviselőházi napló, 1906. XV. kötet • 1907. deczember 28–1908 február 20.
Ülésnapok - 1906-260
260. országos ülés 1908 január 20-án, hétfőn. 135 vatalnoki pályán működőknél sincs — az utóbbiaknál legalább nem olyan mértékben a házasságkötés lehetősége ugy megszorítva, mint épen a katonatiszteknél. Meg van szorítva olyatén módon, a melyet épen a mi társadalmi és gazdasági viszonyaink szempontjából különösen abnormisnak kell tekintenünk. (Elénk helyeslés a baloldalon.) T. ház! A katonatiszti házassági óvadékok intézménye valóságos éket képez, a mely megakadályozza az egygyé forrásnak azt a folyamatát, a mely pedig épen a hadsereg harczképessége szempontjából óhajtandó volna. Mire való a fiatal katonatisztek házassági tiszti óvadékát olyan óriási mértékben megállapítani, a mint az jelenleg történik? Eddig is nagy volt az az óvadék, de most, a mint hallom, egy legújabb rendelet — nem tudom, ki van-e már tényleg bocsátva, vagy sem a honvédelmi miniszter ur jobban fogja tudni, én nem láttam, hogy a hivatalos lapban megjelent volna — 90.000 koronában állapítja meg egy hadnagy házassági óvadékát. Kérdem a t. házat, hogy a mai társadalmi, a mai gazdasági viszonyok mellett lehetséges-e az, hogy ily módon a tisztek és a magyar intelligenczia, a magyar polgárság között egyáltalában szorosabb kapcsolat jöjjön létre? A 7 an-e Magyarországon csak száz olyan család is, a melynek módjában állana, ha van 3, 4, 5 eladó leánya, hogy ilyen óriási tiszti óvadékkal adja férjhez leányait, Én tehát a katonatisztek nőtlenségét nem tartom helyesnek, mert sokkal jobban megbízom abban a katonatisztben, a ki, mikor háborúba megy, nemcsak a zászló becsületét és hazáját védelmezi, hanem egyszersmind családját, azt a tűzhelyet is, a hol szerető feleség és kedves gyermekek várják; a kinek szeme előtt lebeg a maga kedveseinek képe és ugy védelmezi a maga zászlóját, családját, gyermekeit és feleségét, mint a megtámadott oroszlán, tigris a maga kölykeit. (Ugy van! balfelöl.) Ennek bátorságában, elszántságában és elhatározottságában sokkal jobban megbízom, mint annak a katonatisztnek az elhatározásában, a kit nem vezérel egyéb, mint a Standesehrenek a lélek melegsége nélküli holdvilága. Szükségesnek tartom a katonatiszti óvadékok eltörlését, magának a tisztikar méltóságának szempontjából is, mert most, ha a katonatiszt házasodni akar, arra nem a saját elhatározása, nem a saját belső lelkiés színvilága viszi, hanem az az érdek, a mely ahhoz fűződik. A katonatiszti méltósággal és becsülettel, t. ház, sokkal inkább összeférhetőnek tartom azt, hogy ha szivének érzelmét, lelkének elhatározását szabadon követheti, mint hogy ha életbevágó, ilyen fontos elhatározásába belejátszik az önérdek, belejátszik a kaucziónak, a hozománynak a kérdése is. Kérdem, az-e a jobb házasság, a melyet az érdek hoz létre, vagy az a házasság az eszményi, az emberi, tiszta házasság, a hol a feleket tisztán az egymás iránt való odaadó szerelem kapcsolja egybe ? En ebből kifolyólag azt hiszem, hogy nem kell tovább fejtegetnem ezt a tárgyat, a melyre vonatkozólag nézetemet különben volt alkalmam már egyszer előadni ebben a t. képviselőházban, hogy nem sértjük meg a paktumot, a koaliczió létrejövetele alkalmával megígért semlegességet a katonai kérdések terén, ha ezt a kérdést megbolygatjuk és igyekszünk ezen kérdést a magyar társadalmi és gazdasági viszonyoknak megfelelővé tenni. Erre vonatkozólag különben lesz alkalmam előterjeszteni határozati javaslatomat, a mely azt czélozza, hogy nem elég az nálunk, hogy ha az egyik oldalon emelik, a másik oldalon pedig leszállítják a kauezió mértékét, hanem nekünk, a mi társadalmi és gazdasági viszonyainkhoz képest a kauezió intézményét egyáltalában el kell törülnünk és a katonatisztek házasságát egyéb viszonyoktól kell függővé tennünk. Lengyel Zoltán: Egyszerre minden leány férjhezmenne! Benedek János: Nem lehet ezt pénzügyi szempontokkal és azzal megindokolni, hogy esetleges háború, mondjuk a tisztek tömeges elvérzése, elhalálozása esetén óriási nyugdij háramolna az államra. Ugy is háramlik ez minden körülmények között, mert annak a katonatisztnek családja, a ki hazája védelmezésében elesett, megérdemli, hogy az állam gondoskodjék róla. Ali ez nemcsak a katonatisztre, hanem a nem hivatásos katonákra, tartalékban levő polgárok nagy részére nézve is. A tartalékos katona, ha elesik, a bíró, hivatalnok, egyetemi tanár, — nem kívánom nekik. Isten őrizen attól, hogy elessenek, de ha ez mégis bekövetkezik, — akkor is esedékessé válik a nyugdij és ime sem a tanárnak, sem más állami hivatalnoknak nincs ily házassági óvadék megszabva. De ha van egyáltalán korlátozás ebben a tekintetben, akkor csakis az alacsony javadalmazási! oly kisebb tisztviselőkre nézve van, az is csak bizonyos pontjain az állami alkalmaztatásnak, a hol bizonyos életkoron alul azt felállítani szükségesnek tartották, és a hol eléggé menthető, bár részemről azt sem helyeslem, mert az egyéni szabadság korlátozásának e tekintetben barátja nem vagyok és ahhoz soha hozzá nem járulhatok. De mégis javítani, szanálni kell ezeket az állapotokat. A kauezió intézményét egyéb feltételekhez lehet kötni, de pénzügyi szempontokkal indokolni egyáltalán nem lehet. Ha végignézünk e tekintetben a többi európai államok példáján, látjuk, hogy egyedül Poroszország, a német hadsereg az, a hol ily magas mértékben áll fenn a kauezió intézménye. De vegyék figyelembe a német viszonyokat. Egészen más a német társadalom gazdagsága.
