Képviselőházi napló, 1906. XV. kötet • 1907. deczember 28–1908 február 20.

Ülésnapok - 1906-259

259. országos ülés 1908 január 18-án, szombaton. 107 ezél-t, hogy a mostani kormányt, a mostani függetlenségi rezsimet a publikum előtt diszkreditálják. Méltóztassék elhinni, hogy a nagyközönségben és különösen az alsóbb néposztályok körében . . . Bozóky Árpád: Burkolt létszámemelés! Farkasházy Zsigmond: . . . nem tudják, hogy mennyi ujonczot ajánlunk meg és hogy az ujonczmegajánlás körében sorozható egyének száma szaporodott-e, vagy nem. Ok csak azt látják, hogy mit tesznek a sorozó-bizottságok. És ha kénytelenek látni azt, hogy olyan embereket, a kiket azelőtt kidobtak, most bevesznek, ha kénytelenek látni, hogy sokkal több egyént vesznek be az egyes sorozóbizottságok, mint eddig bevettek, sokkal többet minősítenek tauglichoknak: ebből azt következtetik, hogy ez a nemzeti kormány a helyett, hogy csökkentette volna a katonai kötelezettséget, még szigorította azt, és most rosszabb az állapot a katonakötelezettség tekintetében, mint eddig. Más indoka is van ennek, és pedig az, hogy azokat a sajnálatos körülményeket, a melyek a közelmúltban előfordultak, diadallal és sikerrel kijátszhassak. Nevezetesen tudjuk, hogy a t. központi osztrák kormányzatnak a nemzeti ellentállás idejében nem fájhatott anyira semmi, nem zavarta czirkulusait annyira semmi sem, mint az ujonczmegajánlási jogban beállott stagnáczió, a midőn láthattuk, hogy azáltal, a hogy a magyar törvényhozás nem volt hajlandó az ujonczlétszámot megállapítani, a hadsereg valósággal dezolált állapotba jutott. Ezen segítettek akkor a póttartalékosok sérelmes, törvénytelen behívásával, de már ott tartottak, hogy azok is kifogyóban voltak. Nagy György: Szegény családapákat kínoztak ! Farkasházy Zsigmond: És, t. ház, egy jövendő komoly esetre, — mert hiszen az osztrák ármádia csak a magyar parlamenttel tud diadalmas csatát vivni — egy ujabb nemzeti ellentállás idejére már most gondoskodnak kellő számú póttartalékosról, a kikkel a meg nem szavazott ujonczokat pótolhassák. (Ugy van! Ugy van! a- baloldal szélső padjain.) Ebből következik, hogy. a mig ma Magyarország a költségek megajánlása, illetőleg felhasználása tekintetében súlyos sérelmet szenved a közös hadsereg részéről, addig a véráldozat tekintetében még súlyosabb és még igazságtalanabb elbánásban van része. És azért nem győzöm eléggé hangoztatni a fontosságát annak idejében gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam által a végletekig védelmezett azon álláspont helyességének, hogy a hadseregre való befolyásunknak egyik legelemibb, legalapvetőbb feltétele az, hogy kontingentáltassék a hadsereg^ létszáma, hogy mindig meg tudjuk állapitani, mennyi katonát szabad bevenni, és mennyi katonát szabad szolgálatban tartani. Ma nemhogy elértük volna ezt, hanem ott állunk, hogy a t. hadügyi kormányzatot és a t. honvédelmi kormányt arra sem tudjuk rávenni, hogy egyáltalában közölje velünk, hogy mennyi a kontingens. Tavaly egyszer a zárszámadási bizottságban a honvédelmi kormányhoz azt a kérdést intéztem, méltóztassék közölni, hogy a honvédségnek a kontingense mennyit tesz. Erre azt mondták, hogy nem tudják megállapítani. Azt hiszem, ez az álláspont inkább burkolt kijelentése annak, hogy nem mondjuk meg, mert baj volna belőle. T. ház! Azt hiszem, a véráldozat tekintetében fennálló visszásság és igazságtalanság kimutatásával bebizonyítottam azt, hogy a közeljövőben nem lehet kilátása a t. kormánynak, vagy a t. központi hadvezetőségnek arra, hogy Magyarország a létszámfelemeléshez hozzájáruljon, mert vannak természetes, evolucziós kényszerszükségek, a melyek megakadályozzák ezt az országot abban, hogy többet adjon, mint a mennyit fizikai erejéből adhat. Tudok én, t, ház, a létszámemelés kérdésének megoldására — épen az előadottakból kifolyólag — egy igen természetes és helyes ahapot, a melyet, ha a t. hadügyi kormány elfogadna, egyszerre megszűnnék ez az egész nehézség és meg vagyok győződve róla, hogy az egész képviselőház és az egész ország szívesen hozzá is járulna ekkor a létszámemeléshez. (Halljuk! Halljuk!) Ez a megoldási mód nagyon egyszerű. Adják ide nekünk a mi hadseregünket, adják ide azt a 9000 embert, a kit ma állítólag Ausztria tart el, és mi azt a 9000 embert a 42%-os hadsereget eltartjuk, Ausztria pedig sorozzon be a helyett a 9000 ember helyett ujabb 9000-et és igy 9000 emberrel nagyobb hadsereg fog rendelkezésére állani; igy Ausztria is meg lehet elégedve s mi sem panaszkodhatunk, mi is meg leszünk elégedve. Lengyel Zoltán: És jó lesz a tisztek előléjjtetése; sok osztrák generálist hazaküldünk Gráczba! (Derültség.) Farkasházy Zsigmond: Legyen meggyőződve a t. honvédelmi miniszter ur arról, hogy áldozatkészebb nemzet — már a mi a hadseregre való áldozást illeti — nincs a magyar nemzetnél akkor, ha tudja ez a nemzet, hogy magának tartja fenn a hadsereget. (Ugy van!) Természetesen nem áldoz szívesen akkor, a mikor ellenségét támogatja. Ahhoz, t. ház, hogy a létszámemelés kérdésének megoldása ily módon sikerüljön, — és ez a kérdés egyszer már régebben is felmerült és szőnyegre fog kerülni ismét, mihelyt látni fogják és meggyőződnek arról, hogy a létszámemelés kérdésének más megoldása nincs és el sem képzelhető — mondom ahhoz, hogy a magyar hadseregnek a mi rendelkezésünk alá bocsátásával, 14*