Képviselőházi napló, 1906. XIV. kötet • 1907. november 27–deczember 23.

Ülésnapok - 1906-230

84 230. országos ülés 1907 november 29-én, pénteken. tettek mesterséges homályt. Visszatérek itt Lukács barátom és paptársam beszédére, mert az ő múltkori felszólalása tanúbizonyságot nyújt azokra, a miket előadok. Beszédében egy hang ütötte meg a fülemet. Az ő mernorandumbeli megkegyelmeztetésének okát itt e házban a magyar miniszterelnökkel szemben egyenesen O felsége egyenes akaratára és parancsára vezette vissza. Lukács László : A magyar apostoli király legfelsőbb akarata volt. (Zaj. Elnök csenget.) Hock János : Ez csak meddő félreértésekre ad okot. Ugy tudom, hogy a házban vita is merült fel és nyilvánosan kérdezték a képviselő úrtól, mit ért azon szavai alatt. Lukács László : Szót kérek. Hock János: Ez csak megerősiti az én állításomat, mert tény az, hogy a mernorandumbeli ügy alkalmával Lukács képviselő urat audienczián a küldöttséggel nem fogadta a király, tény az, hogy kihallgatás nélkül tértek vissza, de az is tény, hogy a nemzetiségek, a románok körében fenn van tartva a hit, a látszat, — s az ilyen felszólalások csak megerősítik azt — hogy ö felsége az apostoli király — hogy megadjam az egész czimet, ahhoz az nagyon hosszú — jóakaratának köszönhetik azt a kegyelmet, nem pedig a magyar miniszterelnök jóakaratának. Lukács László : Nem ! Elnök: Felkérem a képviselő urat, hogy a koronát ne méltóztassék a vitába belevonni, mert ez a parlament szabályaiba ütközik, és ilyesmit elnöki kötelességemből kifolyólag nem fogok megengedni. Hock János: Milyen más helyzetünk volna nekünk, ha az ilyen izgatásokkal szemben csakugyan a korona erélyes, hatalmas állásfoglalással védelmezné mindenkor annak a magyar országgyűlésnek érdekeit. Ennélfogva tegyük fel, bogy a memorandistákat csakugyan fogadja — a mint szerintem kellett volna — és azt mondja : önök az én országgyűlésem akaratával szembehelyezkednek és ide jönnek reá árulkodni. Kijelentem, hogy ezt magam is hazaárulásnak tartom és takarodjanak haza. (Helyeslés baljelől.) Lukács László : De nem volt az ! Tiltakozom ! (Zaj. Elnök csenget.) Elnök : Csendet kérek ! Hock János: Higyjék meg, hogy Horvátországban is teljesen másként állanának a viszonyok, ha ott látnák vagy legalább is tapasztalhatnák és erezhetnék, hogy minden ilyen alkalommal, a midőn közöttünk a viták kiélesednek, itt a magyar országgyűlést teljesen fedi ott fenn a legmagasabb akarat és méltóztassék elhinni, hogy annak a nagy délszláv-illyr birodalomnak kialakulása, a melyre önök számitanak, sem a Habsburgdinasztiának nem fog hasznára válni, de a horvát nemzeti eszmének sem. (Ugy van! Ugy van! halfelöl.) Nem pedig azért, mert nagyon ingatag szék tenne a keleti balkán népek össze-visszaságára épitett trón. Erre csakugyan el lehetne mondani, hogy az az önkényuralom kirélygyilkossággal lenne mérsékelve, (Helyeslés balfelöl.) Zavaros néptömegekkel, a melyeknek kultúrája különböző, a melyek nyelvükben is bizonyos nüan szókban eltérnek, vaüásuk és történelmi múltjuk is teljes eltérő egymástól, sokkal nehezebb megcsinálni az egységet és nagyobb választó-vonalak vannak közöttük, mint a minő választóvonal mi közöttünk a Dráva. (Igaz ! ügy van ! baljelöl.) A horvát elem pedig rögtön kiejtené kezéből a vezéri pálczát; (Ugy van ! ügy van ! balfelöl.) rögtön felszívódnának ők ott lenn a szerb túlsúlyban, (ügy van! Ugy van! a baloldalon.) A központ nem Zágráb lenne, hanem lenne Szerajevo, Belgrád. (Zaj a horvátok padjain.) Már pedig Horvátországot az ő párhuzamos folyamrendszere . . . Endrey Gyula: A tárgyhoz ! Hock János; Az elnök ur megengedte,és nem kérem a képviselő úrtól ezt a jogot. Semmiféle türelmetlenség erre nem jogosítja fel. (Zaj. Elnök csenget.) Igenis Horvátországot az ő párhuzamos folyamrendszere, egész földrajzi fekvése utalja a horvát litoraléra és Dalmácziára, de nem utalja ó-Szerbiára, a Szandzsákra és Szaloniki felé. (Ugy van ! balfelöl.) Ezért a horvátok saját érdeke követeli, hogy a bécsi izgatásoknak ne üljenek fel, mert megismétlődik az 50-es évek nagy kijózanodása. (Igaz ! Ugy van ! balfelöl.) Nagy György: Nemcsak biztatják, hanem pénzt is kapnak ! Hock János: Ily körülmények között nem igen kereshetnek barátot ottan. Már pedig mi egymásra vagyunk utalva az európai nagy családok versenyében, és szinte lelkiismeretünk sugalmazza egymásnak megértését, (ügy van! ügy van! balfelöl.) Mindkettőnkre káros, ha mi bizonyos lobogó szenvedélylyel törünk egymásra, és a történelmileg megszentelt régi horvát és magyar bajtársi viszonyt szétrobbantjuk. Ez a gondolat hozta létre közöttünk a fiumei rezolucziót is, a melyre tulaj donképen nemcsak Supilo emlékezik, hanem emlékszem én is, a ki akkor a vezérlő bizottságnak egyik szerény tagja voltam. Nagy György: Supilo most bécsi pénzért elfelejti ! Hock János : Tudjuk azt, hogy mi e közeledés folytán nemzeti küzdelmünkhöz erőt akartunk gyűjteni és kilátásba helyeztük a horvát rezoluczionistáknak támogatását és bizonyos belügyi reformokat. Mi, álltuk is, t. ház, a kötést, bár teljesen effektuálva nem lett, de álltuk, mert ugyebár első kötelességünk volt, mihelyt ez a nemzeti ellenzék kormányra jutott, a Dráván tul az önök pártját is győzelemre segítem. Hivatkozom arra, hogy az önök legelső megjelenését e parlamentben minő örömmel üdvözölte ez a ház, tapssal, éljenzéssel fogadtuk önöket, mert azt hittük, hogy a legszebb reményekre jogosít ez a kezdeményezés.