Képviselőházi napló, 1906. XIV. kötet • 1907. november 27–deczember 23.

Ülésnapok - 1906-230

2óő. országos ütés Í907 november %\)-én, pénteken. 61 így vezethető tehát vissza a horvát és magyar meghasonlás a Tisza-korszak évtizedes bűneire, a melynek terheltségét mi öröklöttiik át. Innen származik minden bajunk és minden állami szenvedésünk. • Higyjék meg, hogy eltékozolt alkotmánykincseinket, a mi nemzeti politikánknak erkölcsi tőkéjét csak most kell nekünk egymásután visszaszereznünk véres verejtékkel nehéz áron. Azért az a korszak, meggyőződésem szerint, nagyobb szerencsétlenség volt a nemzet erkölcsi életére, mint akármilyen pusztító hadjárat. Akkor gyűlt össze a közélet istállójában minden szemét, mint Augiásnál, és most kell a maradékot tulajdonképen a kormányzati rendszernek az útból kiemelnie. De ez a szemét nem annak válik szégyenére, a ki tisztítja, hanem annak, a ki összegyűlni engedte. (Mozgás). Ekkor kezdtek megromolni a horvát közviszonyok is, és tért hódított a starcsevicsizmus, főleg a katholikus alpapság, a tanitó-osztály és az alsórendű községi hivatalnokok körében, a kik tulajdonképen Horvátországgal és a néppel érintkeznek. Nagyot lenditett ezen az ügyön abban az időben Strossmayer, a kinek befolyása lassanként átalakította a horvát közvéleményt. Ez a nagytehetségű főpap igazi fajszeretettel, igazi tüzes sovinizmussal dolgozott a nemzeti eszme szolgálatában, nemcsak szóval, de áldozatkészséggel, és bárcsak tanulnának tőle a magyar főpapok, (Igaz!) és azok a régi főpapok, a kik itt évtizedeken keresztül nagy nemzeti javak birtokában ültek. Strossmayer ott az ő papi befolyását ós vagyoni előnyeit is a nemzeti eszme szolgálatában ugy tudta egyesíteni a hithüséggel, hogy sem katholikus érzelmeit, sem horvát nemzetiségét nem tagadta meg pillanatnyilag sem. Sajnos, hogy nekem ezt az embert karakterében, egyéniségében, bár hazámra nézve káros volt, de magasztalnom és elismernem kell. Sajnos azonban, nálunk ezt a példát nem igen követték. (Mozgás.) Förster Ottó: Azért püspök leszel! Hock János : A mi szerencsétlen viszonyaink közt, édes barátom, olyan előkelő állásra csak a dinasztikus egyoldalúság jogosít. Nálunk a nemzeti ügynek csak vértanúi vannak és mellőzöttei, nem pedig kitüntettjei. (Igaz!) Förster Ottó: Megadom magamat! Hock János: T. ház! így kezdődött egy főpap agitácziójával Horvátországban a nagy nemzeti ébredés, a mely kulturális és egyházi intézményekben tért foglalt mindenütt. A magyarság pedig lassanként, egymásután szorult ki a németséggel együtt a nagyobb horvát városokból. Mikor én 1869-ben Varasdon lenn jártam még mint kis gyermek, emlékszem reá, hogy az utczán horvát beszéd mellett lépten-nyomon KÉPVH. NAPLÓ 1906—1911. XIV. KÖTET. magyar beszédeket hallottam, sőt élénken emlékszem, hogy abban a vendéglőben, a hová szálltam, a Bárány -vendéglőben, még a kiszolgáló személyzet is magyarul beszélgetett velünk, Ez időben még a Muraközben is a plébániákon erős érzelmű, magyar nevelésű papok voltak, a kik a vend nyelvet, azt a muraközi nj'elvet beszélték ugyan, de azért magyarul is beszéltek. És mennyire megváltoztak rövid idő alatt ezek a viszonyok! Méltóztassék most lemenni a városokba : Várasd, Zágráb, Eszék horvát erősségekké lettek, sőt Muraközben is az egyházi kormányzat ma már bizonyos nyomással is iparkodik a hor?át közérzést a plébániák által terjeszteni és bocsássanak meg, már mégis csak hiba a magyar kormányzat részéről, hogy Magyarország területéhez tartozó ilyen hatalmas földdarabon eltűrjük, hogy összeköttetésben áll Horvátországgal, a helyett, hogy kikapcsolnék ezt a zágrábi egyházmegyéből és akár a veszprémi, akár a szombathelyi egyházmegyébe kapcsolnék. (Élénk helyeslés bálfelöl.) Ennek kezdeményezése mégis csak magyar érdek és elsősorban egy magyar nemzeti kormánynak is szép feladata. T. ház! Ennek a mozgalomnak tüzéből pattant ki azután az önálló nagy délszláv birodalomnak ideája. Már a kiegyezés után tiz óv múlva elmondhatjuk, hogy ezt az ideát a legelőkelőbb politikusok hirdették. 1877-ben jelent meg az akkori »Kelet Népe«-ben egy czikk, a melyet Horvátországból küldöttek be és a melyben reámutat világosan az író a futótűz gyanánt terjedő illyr utópiákra, a magyar kormány pedig efelett mosolyogva tért napirendre, pedig valóságos Cassandra-jóslat volt ez, nemcsak azért, mivel beteljesedett, hanem azért is, mivel nem hittek benne. Ez évben, t. i. 1877-ben, Eszéken tartottak a horvátok egy nagy politikai népgyűlést. A népgyűlés szónoka pedig Gyurgyevics volt, a ki később nagy szerepet játszott a horvát országgyűlésen. Ez nyíltan reámutatott már akkor a horvát politikának végczéljára, a mely az illyr állam megalakulásával a nagy délszláv birodalomban érné el az ő terjeszkedésének tetőpontját. Mikor minálunk még semmit sem tudtunk a boszniai okkupáczióról, akkor ezt már egy évvel azelőtt az eszéki piaezon nyíltan hirdették és Gyurgyevics megmondotta, hogy a Balkán-államok közül királyságokká kell alakulniuk nemcsak B,omániának, nemcsak Szerbiának, Bulgáriának, hanem Szerbia, Herczegovina, O-Szerbia. Isztria, Krajna és Horvátország bevonásával egy hatalmas erős délszláv birodalomnak kell alakulnia, a mely a dualizmus helyébe a trializmust lépteti. Förster Ottó : Trivializmust! (Derültség.) Hock János: Elég triviális dolog, mikor komoly dolgokban kiegyenlítés czéljából. . . Elnök .* Kérem tessék folytatni. 11