Képviselőházi napló, 1906. XIV. kötet • 1907. november 27–deczember 23.

Ülésnapok - 1906-230

76 230. országos ülés 1907 november 29-én, pénteken. idejében, és hogy akkor sem vonultam vissza, mikor reám kiabált onnan a padokból a t. képviselőtársam, és a mikor azt az obstrukcziót tizenötödmagammal folytattam. (Derültség.) Nagy György: Nagyon szép igazságokat beszél! Hock János : Ezek után kétségtelen, hogy a mi nemzeti kialakulásunk legalább a Habsburg-báz jogara alatt mindig az erők összemérésének eredője volt. Nekünk minden alkotmányos szabadságunkat ugy kellett vagy pénzen, vagy vér árán megvásárolni. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Tulaj donképen csak akkor kaptunk valamit^ ha érette mi is adtunk cserébe valamit és méltóztassék megnézni a kiegyezések egész sorozatát, kezdve az első kiegyezéstől, a mikor ez a nemzet legalább is annyit nyújtott a Habsburg-dinasztiának, mint a mennyit kapott. Akkoriban magunkra vállaltuk nemcsak a közös ügyeket, hanem önként, akarva, a mi nemzeti szuverenitásunkat bizonyos dolgokban alárendeltük a közösség eszméjének. Tovább mentünk, magunkra vállaltunk oly pénzügyi megterheltetéseket, oly terheket, a melyeket most kell nekünk megváltani. Tessék megnézni, azóta minden kiegyezés Ausztria kapzsiságának, zsarolásának jelzője Magyarországgal szemben. Méltóztassék megnézni, hogyan csikarta ki kezünkből a fogyasztási adó-territóriumot, méltóztassék megnézni az angol pótkonvencziót, hogyan mondta föl, hogy emelte az ipari vámokat egymásután egész 200%-ig (Ugy van! balfelől.) mindjárt a Tisza-érában. Azóta kiegyezésről kiegyezésre nem emelkedtünk a nemzeti jogok terén, hanem mindig lejebb és lejebb mentünk, (Igaz! Ugy van ! balfelől.) úgyannyira, hogy a legközelebbi Körber-féle kiegyezést — - mert bocsánatot kérek, a Körber-kiegyezés üzleti mértékében sokkal jobb, mint a mienk. Itt üzleti mértéket alkalmazok, mert azt mondják, hogy ne politikai szempontból mérjük a történteket, teg}iik azt félre, mert a 48-as politika ezt nem tűri, de nézzük, hogy a nemzet gazdasági igényeire, érdekeire való tekintettel: mennyit nyertünk és mennyit vesztettünk? Egy hang (a baloldalon) : Csak nem hajtották végre. Hock János: Ebben igaza van a képviselő urnak. Mi tényleg annyira le voltunk kötve ebben az irányban, hogy jogorvoslatért senkihez máshoz nem fordulhattunk, mint a saját erőnkhöz, ez pedig gyenge volt arra, hogy olyan hatalmakkal szemben megküzdjön. (Ugy van !) De annyit mindenki kétségtelenül elismer, hogy Ausztria velünk szemben csakugyan ugy tett, mint a lelketlen uzsorás a kezébe került adóssal, a ki valahányszor elébe tette váltóját, ha prolongálni kellett, torkon fogta adósát és azt mondotta : Vagy megfizeted azt az uzsorakamatot vagy, pedig kiveszem fejed alól a vánkost. (Ugy van !) Látjuk, hogy Ausztria is minden szerződéskötésnél és minden kiegyezésnél ujabb és ujabb nyereményeket iparkodott a maga részére biztositani. Az a Széll-Körber-féle, vagy pedig a még azt megelőző Badeni-Bánffy-féle kiegyezés, méltóztassék elhinni, nemcsak, hogy jobb volt . . . Hencz Károly: Azt megobstruálta, ezt meg elfogadja ! (Zaj.) Hock János : . . . hanem még maga Ausztria is jobbnak tartotta azt, mert ha nem tartotta volna jobbnak, akkor elfogadta volna. Mi szivesen belementünk, ugy-e a SzéllKörber-féle kiegyezésbe (Zaj.) és örömmel üdvözöltük volna, — méltóztassék az államtitkár urat megkérdezni, ő maga is azt mondja — ha a SzéllKörber-féle kiegyezést Ausztria elfogadta volna ugy, a hogy az a kiegyezés megcsinálva volt. Ne méltóztassék tehát sokkal többet kivánni és követelni annál, mint a mennyit maga a kormány is elfogadott volna. Szatmári Mór: De ez nekünk közjogi szempontból jobb ! Szász József: Wekerle maga is azt mondja, hogy rosszabb ! (Zaj.) Kmety Károly : Az önállóság az semmi ? Endrey Gyula: És a külön vámterület ? (Zaj. Elnök csenget. Halljuk ! Halljuk !) Hock János: Én nem kicsinylem a közjogi vivmányokat. Nem kicsinylem azt, hogy tisztábban, világosabban van kifejezve az a jogunk, hogy majd ha mi valaha gazdasági önállóságunkat csakugyan meg akarj uk csinálni, akkor, egy nemzetközi szerződés alapján lekötve, könnyebben térhetünk át a mi gazdasági fejlődésünkre. Igaz. Fel is emiitettem, hogy könnyebben térhetünk át az önállóságra, ha lesz hozzá elég erőnk. De. ez pusztán erőkérdés, és bocsásson meg a t. államtitkár ur, vájjon ha ez a nemzet a régi Badeni— Bánffy-féle, vagy a Széll—Körber-féle kiegyezés alapján áll, ugyanazzal a buzgósággal és szakértelemmel, a melylyel önök most dolgoznak a minisztériumban, nem alapozta volna-e meg épugy a jövőt, a gazdasági és kereskedelmi fellendülést minden téren ? Vájjon nem tett volna-e épen olyan erőre szert, s vájjon azzal az erővel nem tudtuk volna-e keresztülvinni a 67-es kiegyezés alapján szétválásunkat ? (Mozgás és zaj a baloldalon.) Épen ugy megtehettük volna ezt. Okoskodásomból kizökkentett Szatmári Mór t. képviselőtársam közbeszólása. Én csak annyit akartam bebizonyítani, hogy azok a közjogi vívmányok, a melyekért mi milliókat és milliókat áldoztunk, tulajdonképen világosabbá, tisztábbá teszik Magyarország helyzetét Ausztriával szemben, de nem könnyitik meg az áttérést az önálló gazdasági területre, mert ezt a nemzet ereje fogja megkönnyiteni. Ha lesz erőnk, áttérünk az önállóságra, ha pedig nem lesz hozzá kellő képességünk, nem tudunk áttérni. Förster Ottó: Szatmári áttér! (Derültség.) Hock János : Én a mai viszonyok között nem látom a kölcsönösséget az ellenszolgáltatásban, a melytől Ausztria bennünket régtől fogva elszok tátott. Ugy bánnak el velünk, mint a Moliére Fösvényében a Harpagon, a ki valamely nagy szolgálatot ugy akart megfizetni, hogy: Kérem,