Képviselőházi napló, 1906. XIV. kötet • 1907. november 27–deczember 23.

Ülésnapok - 1906-229

229. országos ülés 1907 november 28-án, csütörtökön. 55 Őszintén sajnálom a t. képviselő urnak tegnapi, talán rossz dispoziczióját, hogy még e tétel igazolásánál is tévedésbe esik, a mennyiben ugyanannak a törvénynek egy másik szakaszát idézi a maga állításának igazolására, (TJgy van!) a mely paragrafus egészen másra vonatkozik, t. i. arra, hogy az akkor benyújtott autonóm vámtarifa alapján a kormány 1906-ig, későbbi kiterjesztéssel 1907. deczember 31-éig, ideiglenes szerződéseket is köthet más államokkal. Ellenben elmulasztja a t. képviselő ur idézni ennek a törvénynek 2. §-át, a mely azt mondja: »Eelhatalmaztatik egyúttal a kormány, hogy 1. az autonóm vámtarifáról 1906. május 29-én a törvényhozás elé terjesztett törvényjavaslat rendelkezéseit, valamint az ezen törvényjavaslathoz mellékelt vámtarifát — kihagyom a kihagyandókat, mert a többi a szerződésekre vonatkozik — 1906. márczius 1-től illetve a jelen szakasz, 2. §. h) j)ontjában emiitett szerződést, 1906. márczius 12-től számítandó hatálylyal a törvényhozás további intézkedéséig rendeleti utón életbeléptethesse.« Vagyis méltóztatik látni, ez a vámtarifa nincs időhöz kötve, ezt a vámtarifát előre megfontolt szándékkal ily módon léptette életbe a kormány. Lesz szerencsém később rátérni, miért. És minthogy méltóztatik látni, hogy téves a t. képviselő ur alaptétele, a melyből kiindult, önként érthető, hogy megdől egész okoskodása és arra felépített egész következtetése. Ugyanaz, t. ház, a t. képviselő urnak a helyzete a nemzetközi szerződésekkel szemben is, amelyek ugyancsak e törvény idézett szakasza alapján a törvényhozás utólag beczikkelyezésével törvényerővel bírnak, rendelettel, törvényben kapott felhatalmazás alapján, életbeléptettettek. Itt is áll tehát az, hogy téves lévén az alap, megdől egészen minden következtetés. Ezekben végeztem volna Polónyi t. képviselő ur alkotmányjogi és közjogi aggályaival, a melyeket ezen egyszakaszos törvényjavaslattal és az abban hivatkozott némely rendelkezésekkel szemben táplált. Azt hiszem, — merem állítani — nem lesz ennek a t. háznak egyetlen tagja sem, a ki az állításait ugy, a hogy ő előadta, osztani fogja. Tisztán méltóztatik látni a helyzetet. Teljesen a t. ház és az ország bölcs megítélésére bízom, hogy kettőnk közül kinek van igaza. (Élénk helyeslés.) Rátérek, t. ház, Polónyi Géza t. képviselő urnak sokkal súlyosabb — mert aktuális kérdést érintenek — u. n. kereskedelempolitikai tévedéseire. Éber Antal: Jóhiszemű tévedés! (Derültség.) Szterényi József államtitkár: Nem vonom kétségbe a jóhiszemű tévedést; nincs joga senkinek kétségbe vonni. A t. képviselő ur kereskedelempolitikai fejtegetéseiben, melyeket igazán nagy figyelemmel hallgattam, felállította azt a tételt, hogy reméli, meggyőzi az országot arról, hogy az önálló vámterületre való rátérés lehetó'sége is ki van zárva és ez a kormány oly eszközt adott ki a kezéből, mely ezt a legfontosabb jogát a nemzetnek biztosította volna. Miniszteremmel együtt, a ki közbeszólásban jelezte, hogy kíváncsi az indokolásra, magam is nagyon kíváncsi valék erre. Megjegyzem azonban, hogy eloszlott minden illúzióm, mert a t. képviselő ur nem volt képes egyetlen állítását sem beigazolni e tekintetben. Lesz szerencsém bebizonyítani, hogy a tévedések egész sorozatát követte el, és remélem, hogy az ország ebben a kérdésben is tisztán fog ezek után látni. Mindenekelőtt azt mondja a t. képviselő ur, hogyan lehet vívmánynak tekinteni az önálló vámterület biztosítását 1917-re, a mikor nekünk az 1867 : XII. t.-cz. 68. §-a alapján feltétlen jogunk van azt életbe léptetni, sőt későbbi, a nemzetközi vonatkozásokról szóló megjegyzéséből következtetve, azt mondja, hogy még a nemzetközi vonatkozások sem befolyásolhatják az országot abban, hogy Ausztriával való viszonyát mikép rendezze. A képviselő ur tehát megtagadja azt a tételt, hogy a mostani helyzet épen abból állott elő, hogy a nemzetközi szerződések egy lekötött helyzetet teremtettek, kényszerhelyzetet az országra nézve azért, mert közösen, együttesen kötöttük a külföldi államokkal a szerződéseket, törvény ellenére bár, de utóbb a kormány vállalta és a törvényhozás életbe is léptette. Ezzel tehát elismertük magát a kényszerhelyzetet, a melyben az ország benne van; mert hiszen el nem ismerni, az európai konfliktusok egész sorozatára vezetett volna, a mit talán maga a képviselő ur sem kívánt felidézni, hisz minisztersége idején jött létre az azt megakadályozó 1906: III. t.-czikk. Konstatálni kívánom, hogy igenis az 1867. évi XII. t.-czikk 68. §-a biztosítja a nemzetnek önrendelkezési jogát arra az esetre, ha Ausztriával gazdasági kérdésekben megegyezésre jutni nem lehet. De kérdem minden gyakorlati politikustól, hogy vájjon az a jog, a mely irott jog, mely bár ennek az országnak feltétlen joga, a gyakorlatba átültethető-e, ha annak útjában oly gát van, a mely annak az önálló vámterületnek íétesitését megakadályozza ? És nem árulok el titkot, ha elmondom, hogy igenis találkoztunk a tárgyalások folyamán nem egyszer, de többször azzal a felfogással hivatalos osztrák részről, hogy mit ér oly jog, melyet Magyarország nem alkalmazhat. Nem alkalmazhatja pedig azon okból, a melyet a t. kereskedelemügyi miniszter ur tegnap érintett röviden, hogy a lejáratnélküli szerződések nem ugy állanak, a mint Polónyi t. képviselő ur kifejtette, hanem ugy, hogy az 1867 : XII. t.-cz. létrejötte előtti szerződéseket reczijüáltuk, ezekre nézve tehát elismertük az együttes jogérvényt, ezen együttes jogérvény tehát csak együttes akarattal bontható fel. Ezért volt feltétlenül szükséges, még