Képviselőházi napló, 1906. XIV. kötet • 1907. november 27–deczember 23.

Ülésnapok - 1906-228

228. országos ülés 1907 Polónyi Géza: Nem lehet beczikkelyezni, mert a külföld államaival való tárgyalásra alkalmas tarifát csak Ausztria beleegyezésével és egyetértésével czikkelyezhetünk be. Nekem előbb kell a tarifát beczikkelyezni, mert a szerződés tartama alatt kell beczikkelyezni, ez a szerződés pedig 1917 deczember 31-éig tart, Már most mi történt ebben a szerződésben ? Egy csodálatos dolog. Az 1899: XXX. t.-cz. nagy vívmány gyanánt ünnepelte azt, hogy a szerződések ezentúl nem fognak ugy megköttetni, mint előbb az u. n. Staatsgebietre való tekintettel, hanem — a mint ez kifejezetten benne van az 1899: XXX. t.-czikkben, — »a két állam nevében«. Most egyszerre előáll egy olyan szerződés, a mely azt mondja, hogy a »két államra való hatálylyal«, tehát a szerződést nem »a két állam nevében«, hanem »a két államra való hatálylyal« a külügyminiszter köti meg. Annak felemlitése mellett, hogy az előbb emiitettem tarifakérdés ugy áll ám, hogy a jelenlegi szerződés értelmében az nem marad ám Magyarországnak olyan szuverén joga, a mely önállóan rendelkezik, hanem a 24. czikkelye szerint ennek a szerződésnek az a csodálatos véletlen fordult elő, — mert én csak véletlennek tulajdonítom, hogy a mikor enumerálták azon kivételeket, a melyek nem esnek a választott bírósági intézkedés alá, mert a nemzet szuverenitását érintik, ezt az első czikkre való hivatkozást méltóztattak kifelejteni, vagyis a tarifakérdést és azt, hogy van-e joga 1917-ben és milyen tarifát Magyarországnak Ausztria egyetértése nélkül életbeléptetni. Ha felmerülne ez a kérdés, a választott bíróság elé viheti az osztrák kormány. De beszéljünk a külügyminiszter kérdéséről. És itt lényeges, nagy és borzasztó visszaesést látok, mert a külügyminiszternek ezen szövegezett szerződós szerint semmire szüksége nincs, csak a magyar kormánynak egy kiküldöttére, egy magyarországi képviselőre, hogy az egész visszaélés, a mely most megtörtént a német birodalmi szerződéssel kapcsolatban, vagyis hogy a külfölddel szemben lekössék a kereskedelmi szerződések alapján a vámterületet, az egész vonalon kényelmesen ismétlődhessék. Megvan neki a szerződéses autonóm vámtarifája, megvan neki az a hatalma, hogy nem a a két állam nevében, hanem a két államra való joghatálylyal köthet kereskedelmi szerződéseket, csak egy magyar képviselő kell, akkor újból lefogják kötni 1927-ig ha tetszik, 1937-ig ha ugy tetszik, a közös vámterületet. A multak szerint ilyen kormányt kapni nem nehéz. És itt térek vissza röviden, és be is fejezem, a függetlenségi párt álláspontjára. Miért emelek én itt kifogást? Azért, mert az 1867:

XII. t. ez. idevonatkozó rendelkezése ezt mondja: a külügyminiszter csak akkor ingerálhat és csak azon ügyekben, a melyek Ausztriát és Magyarovember %7-én, szerdán. 37 országot együttesen érdeklik. A 27, §. pedig kimondja, hogy a közös miniszterek Magyarországnak vagy a másik államnak önálló ügyeibe sohasem avatkozhatnak. Már most, daczára annak, hogy az 1867: XII. t.-cz. és nevezetesen az 58. és 68. §. törvénybe iktatásával mi mondatott ki? Az t. képviselőház, hogy ezek nem közösügyek és a nemzet törvényhozásának joga van a saját ügyeit önállóan rendezni, hogy saját országos kormánya utján joga van azon esetre, ha nem köt vámszövetséget ... fel is olvasom ezt a szakaszt (Nagy zaj és felkiáltások: Elhiszszük! Elég). Én csak azt akarom konstatálni, hogy az 1867 : XII. t.-cz.-kel szemben is lényeges viszaesés van (olvassa): »A kereskedelmi ügyek közössége sem foly a pragmatika sanctióból: mert annak értelmében a magyar korona országai, mint a fejedelem többi országaitól jogilag külön álló országok saját felelős kormányuk és törvényhozásuk által intézkedhetnének s vámvonalak által szabályozhatnák kereskedelmi ügyeiket.« Már most mi ellen van nekem kifogásom ? Az ellen, hogy a jövőre nézve is veszélyes precedensként ne maradjon ebben a törvényszövegben olyan hivatko/ás, a mely a külügyminiszter számára azt a hatáskört biztosítaná, hogy ő az u. n. monarchia, a birodalmi egység képviseletében fungálhasson kereskedelmi szerződések megkötésénél a külföld irányában, hanem biztosittassék a nemzet számára az, hogy ha vámszövetséget nem kötünk, akkor igenis a magyar nemzetnek az 1867 : XII. t:-cz. által biztosított joga feléled, miután ez többé Ausztriával nem együttes érdekű ügyünk, hanem Magyarországnak kizárólag őt saját magát érdeklő gazdasági belügye, tehát külföldi kereskedelmi szerződéseinket nincsen joga a közös külügyminiszternek megkötni, hanem a magyar kormány közvetlenül kötheti meg a külfölddel a szerződést. Ha pedig ezzel ellenkező kiegyezés elfogadtatik, akkor senki se vessen rá, előre megmondtuk, hogy 1917-ben a már nem is szokatlan módon be fog következni az, hogy 1917-ben is lehetetlenné fogják tenni az önálló vámterület felállítását. Ezeket tartottam kötelességemnek elmondani annak indokolására, hogy a javaslatot el nem fogadom. Magam részéről újból is ajánlom, hogy — és erre tisztelettel kérem a t. képviselőházat, különösen pedig a függetlenségi pártot, — méltóztassék azon határozati javaslat tekintetében azt az intencz'iónkat respektálni, hogy azt a legjobb szándékkal nyújtottuk be, mert ha minket megnyugtatnak az iránt, hogy 1910-ben csakugyan komoly törekvés az önálló jegybanknak a felállítása — és most nem beszélek a társaim nevében, csak magaméban — akkor reám nézve előáll egy súlyos kötelesség. (Halljuk ! Halljuk!) En értem és érzem is, hogy milyen az a szituáczió, ha valakire az a gyanú hárul, hogy nem tudom én milyen egyéb okok miatt