Képviselőházi napló, 1906. XIV. kötet • 1907. november 27–deczember 23.

Ülésnapok - 1906-246

402 246*. országos ülés 1907 deczember l7-én, kedden. kapcsolatosan függőben maradt nagy nemzeti kérdések, mint a nyelv, zászló, jelvény, stb. megoldatnak, akkor a tárgyalások folyamán — bogy minek fejében, arról majd később szándékozom nyilatkozni — megtörtént, hogy a 2% kvótafelemelés a kiegyezéssel kapcsolatban a kormány részéről beigértetett. Hogy kit tesznek most ezért felelőssé, erre nézve meg akarom állapitani a tényt, hogy a politikusok — és itt különösen figyelmeztetem t. képviselőtársaimat a néppártra, a melynek viselkedését és mostani álláspontját szándékozom megvilágítani — ezért a kvótaemelésért egyenesen és kifejezetten Kossuth Ferenczet. a függetlenségi párt vezérét teszik felelőssé. És ha a tényeket analizálom, lehetetlen is ennek a ténynek helyessége alól magamat emanczipálnom. Már most a hisz toxikusnak meg kell tudni a politikai ok gyanánt — mit? Azt, hogy volt egy időszak, a mikor egy kormány, a mely a nemzetnek legjavából állott és a melynek tagjai közt helyet foglaltJés foglal az a Kossuth Ferencz, a ki egy olyan névnek örököse, a mely név varázshatalommal él a nemzetnek kebelében és szivében . . . Szappanos István : Ugy van! Polónyi Géza: . . . olyan varázshatalommal, hogy a nemzetnek még szegényebbje is azt mondja: bár súlyos, elviselem ezt a terhet, ha Kossuth mondja, hogy viseljem el, — egy ilyen kormány ment bele egy obiigóba: a kvótának 2°/o-kal való felemelésébe, a melyről tudjuk, hogy gazdaságilag nem indokolható. Most már miben állott elő tulajdonképen a kényszerhelyzet? Abban, hogy nekünk mindnyájunknak, a kik ellenezzük ezt a javaslatot. — többi között elsősorban magamnak — kell azt a nyilt és őszinte vallomást tennünk, hogy soha, senkinek eszébe sem juthat olyasmire vállalkozni, hogy mi kíséreljük meg egy más kiegyezésnek létesitését, akár csak Kossuth Ferencz és gr. Apponyi nélkül, még kevésbbé olyant, hogy ő ellenükre próbáljunk meg ilyen kiegyezést. A kényszerhelyzet tehát előállott abban, hogy a kormány tagjainak tekintélye, az irántuk táplált különleges személyes bizalom olyan sulylyal nehezedett a politikai élet kialakulására, hogy lehetősége is ki volt és ki van zárva annak, hogy bárki ebben a jíarlamentben ennek a — mondjuk így — szerintem hibának a rejsarálására a sikernek csak távoli látszatával és reményével is vállalkozhatik. A függetlenségi és 48-as pártra tehát, mint a háznak többségére milyen feladat vár ? Tisztába kell jönnie azzal, hogy a krízist megcsinálhatná, de a kibontakozásnak minden reménysége nélkül, sőt sulyositva a válságot azzal, hogy még a nemzeti követelmények tekintetében is az egész kérdésessé válik, hogy valalm ezen kérdések békés megoldást nyerhessenek. És a függetlenségi és 48 as párt — talán jól esik, ha ezt én konstatálom — hazafias kötelességét teljesiti és érett megfontolással — magam is azt állítom, akkor nem szabad vádolni ezt a pártot, ellenkezőleg, meg kell védeni minden vádaskodás ellen — magának azt a szerepet választotta, hogy habár konstatálom, hogy elveimbe ütközik és súlyos áldozat, de a mikor a között kell választanom, hogy ebből a politikai konzekvencziákat levonjam, és az országot egy súlyos helyrehozhatlan, olyan válságba sodrom, a melyből a kibontakozásnak a reménye sincs meg: akkor helyesen cselekedett, jól felfogott kötelességérzetének lerovásában megtette azt, hogy megvédelmezte a kormányt és teljesiti azt a súlyos kötelességet, hogy megszavazza azt a kvótát, a melyet maga is igazságtalannak tart, (Helyeslés balfelöl.) Most már meg fogom állapitani, mi hát köztünk a differenczia. (Hallj uh.'Halljuk!) Mit mondtam én és miért léptem ki ennek a pártnak a kebeléből, a melyhez egész multam minden reménysége fűzött ? Először is azért, mert, — a mint mondani voltam bátor — én nem vádolok, de hibáztatok. Hibáztatom a mélyen t. vezért elsősorban azért, hogy ha már megtörtént ez a dolog, hogy a kvótaemelést akczeptálták, megtették azt a nélkül, hogy a párt vezető férfiaival ezt előzetesen közölték volna és magukat a párt hangulata felől tájékoztathatták volna. Hibáztatom azért, hogy ámbár ki volt jelentve ország- és világszerte, hogy fait accompli elé a párt állíttatni nem fog. ez mégis a legkritikusabb vonalon bekövetkezett és bekövetkezett ugy, hogy a párt számára nem volt és nincs más menekülés, mint vagy elvei felett gondolkodóba esni, vagy pedig a nemzetet egy súlyos, kiszámithatlan áldozatba sodorni. Nem vádolok érte, csak hibáztatok, mert én meg vagyok arról győződve, t. ház, hogy Kossuth Ferenczet hazafias elhatározása vezette ebben is. Hogy azután csalódott, az más kérdés. Meg vagyok róla győződve, t. képviselőház, hogy Kossuth Ferencznek lelkületében ezek az indokok voltak irányadók : láttam a nemzetnek a harczát és gyengének találtam ezt a nemzetet. Nekem megvan a reménységem, hogy, ha a nemzet önfeláldozási készsége mellett az osztrák mérhetetlen és jogosulatlan követelései számára megmutatom azt, hogy ez a nemzet áldozatra is kész, talán meg tudom őket nyerni egy jobb jövendő számára /és biztosithatom magamnak a nemzeti követelések tekintetében is a nagyobb előzékenységet. T. uraim ! Én abban a hitben vagyok, hogy igaz, gyengének bizonyult ez a nemzet, de. nem olyan gyengének, t. képviselőház, hogy a törvénynyel a háta megett meg ne védhette volna a maga jogait. A. másik kérdés pedig az. t. ház, hogy vájjon nem csalóka-e az a remény, hogy ezen áldozatokkal közelebb jutunk a nemzeti kérdések megoldásához. Mert méltóztassék csak tekintetbe venni a mai nap eseményeit. Mit látunk, t. képviselőház ? Alig, hogy a hire kezdett szárnyalni