Képviselőházi napló, 1906. XIV. kötet • 1907. november 27–deczember 23.

Ülésnapok - 1906-228

26 228. országos ülés 1907 november 27-én, szerdán. ben foglaltatik? Hiszen az 1867 : XII. t.-cz. 68. §-a minden kétség nélkül biztosit a nemzet számára minden jogot arra az esetre, ha a megegyezés nem létesül. Biztosítja az önálló vámterületre való átmenetelnek a jogát kétségtelen törvény erejével. Már most miért kell nekem azért fizetnem, a mit nekem a nemzet törvénye biztosit? Biztosit egy kiegyezéses törvény, a melyre nem lehet azt mondani, hogy egyoldalú törvény; biztosítja az a törvény, a melyhez az osztrákok is már hozzájárultak és a melyhez a szerződéses hűségnek becsületbeli kötelessége is hozzá van fűzve, a melyen tehát nem lehet változtatni a mi beleegyezésünk nélkül. Hát vívmányok ? Szeretném látni azt, a ki nekem bebizonyítja, hogy ebben a szerződéses javaslatban csak egyetlenegy mákszemnyi vívmány is van azzal szemben, a mit az 1867. XII. törvényczikk 68. §-a már törvénybe iktatott. De t. képviselőház, és itt talán nem egészen az eszmetársulás révén is eszembe jut, hogy a kereskedelemügyi miniszter ur felvetette, hogy nem tudtuk volna 1917-re az önálló vámterületet biztosítani. Bozóky Árpád: Már 67-ben biztosítva volt! Polónyi Géza: Ezt a tételt mi sohasem fogadjuk el. (JJgy van! Ugy van! a baloldal felső padjain.) A függetlenségi pártnak soha meg nem rendített evangéliuma az volt, hogy az 1791: X. t.-cz. alapján, — mert mi nem állunk az 1867: XII. t.-cz. alapján, hanem állunk a nemzet önállóságát biztosító régi törvényeink és a 48 iki alkotmány alapján — ezen az alapon nekünk nemcsak jogunk van a gazdasági önállósághoz, de még a pragmatika szankczió sem kötötte le gazdasági tekintetben a nemzet önállóságát, és azt senki részéről semmiféle 67-es törvénynek félremagyarázásával egy perczig sem engedjük megingatni. (Ugy van! Ugy van! a baloldal felső padjain.) De hiszen, a mint mondom, nemcsak régi önállóságunkat biztosító törvényeink alapján, de még az 1867: XII. t.-cz. alapján is biztosítva van a nemzet számára a gazdasági önállóság. Horváth József (marosujvári): Kern állítja senki az ellenkezőt! Szatmári Mór: Ne kapaczitáljon bennünket Polónyi ur ! (Zaj a baloldalon. Elnök csenget). Polónyi Géza: Hát akkor miért fizessünk érte? Miért állítják, hogy vívmány, a mikor a törvény biztosítja ? De t. ház, kinek adjuk hát ezt a kvótát, a mennyit adunk, és miért adjuk? Először is mennyit tesz ki ? 4,800,000 koronáról van szó. Ez magában az indokolásban foglaltatik, bár nem egészen felel meg a tényeknek. Molnár Jenő: (Ugy van! Ugy van!) Polónyi Géza: Mi a közösügyi költségekhez az eddigi 34'4%-ban való hozzájárulás mellett, a 2°/o-os emelés által az eddigi állapotnak megfelelőleg, — ha a jövendő titkait nem is kutatjuk, — nem 4.800.000 koronával járulunk hozzá, mert ez a 2% áll a következőkből. Gondolom, tétel szerint helyesen fogom elmondani. 367,600.000 koronát tesznek ki a közösügyi költségek. Ebből 129.500 korona a közös vámbevételekből befolyt összeg, a melynek levonása után fenmaradó összeget kell nekünk pótolnunk 34 százalék arányában. Marad tehát 238,000.000 korona, a melynek fedezetéhez hozzá kell járulnunk és a melynek 2 százaléka 4,76U.000 koronát tesz ki. Ámde nemcsak ehhez kell hozzájárulnunk, hanem a rendkívüli felszerelési hitelhez is, a mely 57,000.000 koronát tesz ki és a melynek 2 százaléka megint 1,100.000 korona, ugy hogy ezen számítás alapján a 2 százalék 5,810.000 koronára rug. Éber Antal: Ez nincsen minden évben! Szász József: Kevesebb nem lesz! Polónyi Géza: De most megvan. Nem is szólok arról, hogy a közösügyi zárszámadások szerint a múlt félévre máris 18,000.000 korona a nagyobb hitelszükséglet. Arról az eshetőségről sem beszélek, a mely közel fenyegetett bennünket, t. i. az olasz háború lehetősége, és nem szólok a háborúkról és mozgósításokról sem, a melyek egy fél vagy negyed esztendő alatt egy tíz évi gazdasági kötésnek minden anyagi előnyét két százalékos emelkedéssel ötven vagy száz esztendőre is elsöpörhetik, hanem szólok a közvetlenül előttünk álló valószínűségekről. Ez a valószínűség az, hogy a mint a rendelkezésemre álló lapokból olvastam, miniszteri tanácsot tartottak Bécsben, (Halljuk.') a melynek az volt az eredménye, hogy a közös hadügyminiszter felvetette a tisztek és a legénység fizetésének emelését. A közhírré tett megállapodás az volt, hogy ezt a dolgot a Magyarországon folyó kiegyezési tárgyalásokra való tekintettel nem volna tanácsos most napirendre hozni, hanem várni kell, míg a hangulat kedvező lesz Magyarországon, ezért egyelőre kapcsoltassák ki a kérdés az 1908. évi költségvetésből. Kommt Zeit, kommt Ráth; majd megjön ez a dolog is. Ezek szimptomák. Ezt a minisztertanácsot néhány héttel követőleg hozott az osztrák Reichsrath egy határozatot, a melyben utasítja kormányát, hogy ezen tiszti fizetések felemelése tekintetében azonnal intézkedjék ós négy hét alatt tegyen jelentést a Reichsrathnak arról, hogy miképen intézkedett e kérdésben. Köztudomású az is, hogy Schönaich hadügyminiszter ehhez kötötte állását. Éber Antal: Ez is hivatalos? Polónyi Géza: Néha a lapok hírei hivatalosabbak, mint a hivatalos közlések. De mindegy, akár hivatalos, akár nem, én azt mondom, hogy a hadseregben uralkodó hangulat és a tényleg létező szükség mellett súlyos konzekvencziákat fog maga után vonni a függetlenségi pártra, ha az özvegyek és árvák, továbbá a mostani tisztek és a legénység kény ér kérdésében nem olyan álláspontot foglal el, a milyen