Képviselőházi napló, 1906. XIV. kötet • 1907. november 27–deczember 23.

Ülésnapok - 1906-237

237. országos ülés 1907 deczember 7-én, szombaton. 261 adták vissza gr. Apponyi Albert minapi beszédét. Azon lapok szerint, a melyekre Körber miniszterelnök ur hivatkozik, pedig ő, s az osztrák közvélemény csak azokból nyerhet értesülést, gr. Apponyi Albert azt állította volna, hogy a mikor ez a kiegyezési tárgyalás megindult, Körber kijelentette volna és már elejétől fogva az osztrák kormánynak az volt a felfogása és szándéka, hogy azt a kiegyezést más módon, mint a 14. §. alapján létesíteni vagy végrehajtani nem lehet; holott a mostam osztrák kormánynak felfogása az és arról biztosítékot ad, hogy ezt a kiegyezést, a melyről ma szó van és a melyet most beczikkelyezni szándékozunk, feltétlenül alkotmányos utón viszi keresztül. Gr. Apponyi Albert sem az egyiket, sem a másikat nem mondotta. Mielőtt arra rátérek, mit 'mondott-itt gr. Apponyi, mindenekelőtt ki kell jelentenem : én vagyok a tanuja annak, hogy Körber miniszterelnököt sohasem vezette más gondolat és más czélzat, mint az, hogy az egyezség, a mely köztünk létrejön, Ausztriában parlamentáris utón vitessék keresztül. Soha velem egy gondolatot, egy szót arról nem közölt, sőt tudom és bizonyítom, hogy másutt se mondotta, hogy neki más nézete is lenne, vagy hogy ő a 14. §. alapján akarná azt életbeléptetni. A mi pedig engem illet, mindig azon meggyőződésben voltam, hogy parlamentáris utón kell ezt a megegyezést végrehajtani. Ezt nyíltan és határozottan kifejtettem többször a házban. Körber miniszterelnök csakúgy, mint én, mindent elkövetett, hogy a parlamentáris tárgyalást biztosítsa. Ha azzal kezdtük volna a tárgyalásokat, hogy a czél az, hogy oly egyezség köttessék, a mely Ausztriában a 14. §. kényszerrendelkezésével hajtassák végre, megszűnt volna az az erkölcsi alap, a melyen az egyezkedő felek, én és Körber is álltunk, hogy mindkét állam jogos és méltányos érdekei kielégíttessenek és egy kölcsönösen megnyugtatást keltő szabad elhatározásból elfogadott egyezség köttessék. így elesik a a vád, a mely csakis félreértésből csúszott bele a bécsi lapokba. Gr. Apponyi Albert nem azt mondotta, a mit a bécsi lapok közölnek. Gr. Apponyi Albert — itt fekszik előttem a beszéde a Széll-Körber-féle kiegyezést illetőleg — a következőket mondotta (olvassa,) : »Pedig a Széll-Körber-féle kiegyezés csak a két kormány között létrejött megállapodás volt, még pedig olyan, a mely Ausztriában ideiglenesen csak a 14. §. segítségével léphetett volna életbe és a melyről mindjárt kisült, hogy az osztrák kormánynak alig van reménysége, hogy azt a Reichsrath által elfogadtassa, a jelenlegi osztrák kormány pedig teljes meggyőződéssel állította és bizonyította — és a ki az osztrák dolgokat figyelemmel kiséri, az minden nehézség nélkül elhiszi — hogy nincsen az az emberi erő, mely azt az osztrák parlamentben keresztül vihette volna.« Ez egészen más, mint a mi a bécsi lapokban van, a hol az állíttatott, hogy Körber elejétől fogva azon nézetben' volt; itt pedig azt mondja Apponyi: kisült, hogy I az a kiegyezés nem léphetett volna életbe másként, csalds a 14. §. alapján. Ez mégis más; a mi most már ezt az Apponyi által tett kijelentést illeti, erre nekem kell észrevételt tenni. Nézetem szerint Apponyinak nincs igaza. Ez lehet Apponyinak szubjektív nézete. Ahhoz Apponyi grófnak joga volna. Az én nézetem más és miután én közelebb álltam ahhoz a helyzethez és azokhoz a viszonyokhoz, mint bárki más, állítom, hogy ez tévedés, nekem nem az a szubjektív nézetem, hogy az a kiegyezés, a Széll Körber-f éle kiegyezés csak a 14. §. alapján lett volna életbe léptethető. Azt keresztül lehetett volna vinni ott is, itt is, parlamentáris utón, csak meg ne rontották volna itt a politikai helyzetet. Emlékezetébe hívom a t, képviselőháznak, hogy mikor ezt a kiegyezést előterjesztettük — én itt és ő odaát — 1903. január 16-án a két ház részéről, az mindenik ház előtt nagyon meleg és kedvező fogadtatásban részesült : tehát Bécsben is. A bécsi Reichsrath az ő házszabályainak rendelkezései szerint az első olvasásban keresztülboesátotta a javaslatot; kiküldött egy bizottságot, a mely tárgyalta és elvégezte a vám- és kereskedelmi szövetségről szóló törvényjavaslatot a maga egészében, s a vámtarifa bizonyos kérdéseinek nem módositását, hanem függőben tartását határozta el, a többi tételeket pedig letárgyalta. Mind olyan tények, a melyek azt bizonyítják, hogy azt az egyezséget talán nem egészen könnyen, de parlamentáris utón is keresztül lehetett volna vinni. Ez az én nézetem. Jogosult az enyém, jogosult lehet a másik is. De mindenesetre azt bizonyítják a történtek, hogy sem a tárgyalás megindításakor, sem később senki sem gondolt a 14. §. alapján való végrehajtásra. En az ellen többször egyenesen tiltakoztam, hogy vámszövetségen alapuló egyezség is máskép, mint parlamentáris utón létrejöhessen. Hogyan tehettem volna ezt, habár csak annak a gondolatnak adtam volna helyet, hogy Körber nem ért velem egyet. A helyzet akkor változott meg az egyezséget illetőleg, amikor Magyarországon megváltozott a politikai helyzet. Ennek okairól és fejlődéséről szólni nem akarok. Mindenki ismeri az eseményeket, a melyek akkor bekövetkeztek és én helyemről távoztam. Mikor azután beállottak ennek az uj helyzetnek következményei, nem volt többé kiegyezésről szó, nagy veszteségére és kárára is az országnak. A kedvezőtlen és ellenséges hangulat a Széll-Körber-féle kiegyezés ellen Ausztriában főleg a katonai kérdések felvetése után és folytán állott be. Nehezítette a kérdést és tájilálta a kedvezőtlen hangulatot a szövetség formájának szerződés formájára való átváltoztatása is. Én tehát kötelességemnek tartottam most lojalitásból és Körber volt osztrák miniszterelnök ur felkérésére ezfc a nyilatkozatot itt a t. ház előtt megtenni, s gróf Apponyi Albert miniszter urat itt a ház előtt arra kérem, hogy a maga részéről is szíveskedjék konstatálni azt, hogy ez -