Képviselőházi napló, 1906. XIV. kötet • 1907. november 27–deczember 23.

Ülésnapok - 1906-236

236. országos ülés 1907 deczember 6-án, pénteken. 253 körére és a melyek felvetésével kizárólag ezen fontos és nagy kérdések elodázását érte el. Ezenkívül jött a kormány azokkal a valóban egy kormánytól sem tapasztalt üldözésekkel, a mely üldözéseknek ki volt téve mindenki, a ki a koalicziónak kivé és tagja nem volt. Ezek is időt raboltak a parlamenttől, mert ezeket minduntalan már a jogos védelem szempontjából is szóvá kellett tenni. Ebből következett az, hogy ma már rövid az idő, a mit kényszerhelyzetnek tüntetnek fel. Nem hozhatja tehát fel mentségül ez a kormány azt, hogy kénytelen volt az egy paragrafusos törvényjavaslattal jönni a ház elé, mert kifogyott az időből. Tetszett volna felhasználni az időt, a mely rendelkezésre állott, azon dolgok elintézésére, a melyek a trónbeszédben kitüntetve voltak és mindenekelőtt arra, hogy az Ausztriával való kiegyezés minél hamarább létrejöjjön. De vonakodnak előhozakodni az általános választói joggal és ezért húzzák, halasztják mindazt, a mi után csak az általános választói jog kérdése jöhet. A másik mentség, a mivel előállanak, a horvát obstrukczió. Tartozom azzal a kijelentéssel, hogy mi, a nemzetiségi párt a horvátokkal sem szövetségben, sem fegyverbarátságban nem vagyunk. Ez épen a feltétele annak, hogy mi a jelenlegi politikai helyzetet teljesen tárgyilagos szemmel nézzük. És épen, mert tárgyilagos szemmel nézzük, talán nem fog önöknek tetszeni az én kijelentésem, de egyénileg én ezzel a küzdelemmel szimpatizálok. (Zai.) Megmondom miért. Azért, mert ez a kormány a szolgálati pragmatikával — önök sem tagadják ezt — a horvátokkal kötött az 1868. évi XXX. törvényczikkben foglalt kiegyezés intézkedését sértette. (Ellenmondásoh balfelöl.) Ezt önök is elismerték. (Zaj.) Ennek következtében legalább az önvédelem szempontjából nem lehet azt mondani, hogy ennek a politikai helyzetnek okai ők, hanem azt lehet mondani, hogy oka az a kormány, a mely kormányzati programmjától eltérőleg olyan kérdés megoldásához fogott, a melyre sem az idő, sem a körülmények, sem az emberek nem alkalmasak. Halász Lajos: Nem áll! Maniu Gyula: Engedelmet kérek, nem arról van itt szó, hogy két politikai párt ellentétben van egymással, hanem arról van szó, hogy az anyaország áll hadilábon a társországokkal, tehát olyan közjogi konfliktus előtt állunk, ép oly szokatlan, mint a milyen veszedelmes az ország jövőbeli fejlődése tekintetében. Már pedig egy ilyen állapotért a politikai felelősséget le kell vonni, mert mikor mi alkotmányos tényezőkkel birunk a tekintetben, hogy a társországbeli viszonyok mindig normálisak, rendezettek legyenek, akkor látjuk, hogy itt küzdelem folyik majdnem egy esztendő óta és azok, a kik ezért a politikai felelősséget viselik, továbbra is megtartják közjogi állásukat, bársonyszékben vagy pedig a miniszter háta mögött ülnek továbbra is. Ez imparlamentáris jelenség. A parlamentárizmus szempontjából le kell ezeknek vonniok felelősségük következményeit. Ennek az imparlamentáris dolognak, egyfelől hogy ezen közjogi tényezők nem vonják le a politikai konzekvencziát, másfelől pedig, hogy a kormány nem tartotta magát azon parlamentáris kötelezettséghez, hogy csak azon ügyeket vonja tárgyalás alá, a melyek a trónbeszéd értelmében ezen parlament ügykörébe utaltattak, mondom, ezen két imparlamentáris hibának következménye a harmadik imparlamentáris hiba: ennek az egyszakaszos törvényjavaslatnak a benyújtása. De az imparlamentárizmus ezen egész sorozata nem minősíthető kényszerhelyzetnek, legalább nem olyannak, melyből más kivezető ut nincs. Tessék csak levonni azokra a politikai felelősség következményeit, kikre nézve az levonandó, s tessék csak a ház asztalára tenni az általános választójogra vonatkozó javaslatokat, s egész biztosak lehetnek benne, hogy egy nap alatt megtörténik a kiegyezési javaslat elfogadása. Ez a valódi útja a kényszerhelyzetből való kijutásnak, nem pedig az egyszakaszos javaslat. Ennél fontosabb és messzebbmenő az a szempont, a melyből kiindulva gazdasági vonatkozásban kell tárgyalnunk a kiegyezést, hogy t. i. viseltetünk-e politikai bizalommal gazdasági felfogását illetőleg a kormány iránt, a mikor is mérlegelni kell azon előnyöket, a melyeket gazdasági téren ezzel a kiegyezéssel elértünk. Ha egybevetjük ezeknek a tartalmát, akkor megállsjaithatjuk, hogy hosszú és nagy sérelmekkel szemben csak néhány látszólagos vívmányt értünk el; ott látom a teljes vereséget a kvóta-, a tarifa- és transito-kérdés, az annabergi csatlakozás, a dalmácziai vasút kérdésében és ezzel szemben az az előny, a mely állitólag ezen törvényjavaslat által eléretett, valóban csak illuzórius. Vívmányként oda állítva kizárólag a blokk kérdésének megoldását, a mely meg nem mérlegelheti a fogyasztási adók kérdésének rendezését és a szerződés formáit. Lojálisán elismerem, hogy a fogyasztási adók kérdésének rendezése vívmány. De nem tudok neki örvendeni, mert ez előre vetett árnyéka a szesz- és petróleummonopóliumnak, pedig minden, szocziális ós gazdasági érzékkel bíró embernek el kell követnie mindent, hogy a szesz és petróleum monopóliuma be ne hozassák, a melyről tudjuk, hogy igenis a pénzügyminiszter ur programmjában benfoglaltatik. Ez az előny tulajdonképen önök előtt is nagyon, de nagyon csekély értékű lehet. A második, a mit vívmányként hoztak fel, az a szerződési forma. A midőn ennek a vívmánynak a tulajdonképeni tartalmát nézzük, akkor állapítsunk meg először egy általános elvet. Azt t. i. hogy közokiratok, nem czimzésük