Képviselőházi napló, 1906. XIV. kötet • 1907. november 27–deczember 23.

Ülésnapok - 1906-235

242 235. országos ülés 1907 deczember 5-én, csütörtökön. nálni. És én ebben neki tökéletesen igazat adok. Ha 67-es alapon áll egy többség, az bizonyos követeléseket keresztülvihet az osztrákkal szemben, mert fenyegetőzik, hogy itt az oroszlán, a mely felfal téged. De egy 48-as többség — az a látszatért kénytelen dolgozni, a látszatért kénytelen tárgyilagos engedményeket tenni és 48-as politikával tényleg nem lehet gyenge politikát csinálni. T. képviselőház! Az a tényleges helyzet —• és most már beszédem végénél vagyok — hogy a milyen mértékben üvöltött a magyar diadalordítás a nemzeti küzdelem idején, a hogyan áthangzott a Lajtán túlra a Kossuth-nóta, ugy njul most meg az az örömrivalgás, ugy hozza vissza a szél a mámor, a lelkesedés zaját az ellenkező oldalról. Most nem a magyar beszéd hangzik át Bécsbe, hanem a német diadalordítás hangzik onnan ide. (EllenmonäásoTc balfelöl. Felkiáltások: A horvát beszéd!) Hiszen itt van, t. képviselő urak Lueger Károlynak a beszéde. Olay Lajos: A horvátok barátja vagy te is! (Zaj.) Elnök: Csendet kérek ! Lengyel Zoltán: Az a Lueger Károly, a ki ugy szidta Kossuth Lajosnak a fiát és a ki mindenfélét összebeszélt a magyar függetlenségi törekvésekről, az a Lueger Károly most dicshimnuszt zeng Kossuth Ferencznek és azt mondja róla (Olvassa): »Sok mindent teljesítettünk, az osztrák-magyar kiegyezés előttünk fekszik. Grondolkozhatik mindenki, a hogyan neki tetszik, de meg kell jegyeznünk, hogy egy magyar miniszter, Kossuth Ferencz, Kossuth Lajosnak a fia, a ki 1849-ben trón vesztesnek nyilvánította Magyarországon a dinasztiát, ez a Kossuth Ferencz, Kossuth Lajosnak a fia egy kiegyezést irt alá, a mely által elismerte, hogy a két állam közötti összetartozandóság feltétlenül szükséges, a melyben a kvóta 2°/o-kal van felemelve és a melyben nagyon bölcsen hallgatnak az önálló magyar bank fölállításáról. Büszkeség kell, hogy eltöltsön bennünket, úgymond, hogy Kossuth Lajos fiát, Kossuth Ferenczet látjuk megtagadni mindazt, a miért az ő apja évtizedeken keresztül oly hatalmasan küzdött.« Ezt mondta Lueger! (Felkiáltások balfelöl: Nem igás!) Akár igaz, akár nem, az a tényállás, hogy az osztrákok az egész vonalon büszkék erre a kiegyezésre és dicsőitik Kossuthot, hogy megkötötte ezt a kiegyezést kvótaemeléssel, bank nélkül és pedig egy rosszabb kiegyezést kötött meg és senki nincsen, a ki haragudnék rá. Ez az osztrákok öröme, a mely nem nekem, hanem önöknek zeng dicséretet. Nekem naponkint beküldik beszédeiket, mint azelőtt hajdanában, de ezek most nem engem gyaláznak, hanem Kossuthot dicsőitik. Ilyeneket van szerencsém posta utján kapni. (Zaj.) Ez ennek a politikának a kritikája. De, hogy a t. képviselő urak ne én reám hallgassanak, hanem arra a Kossuthra, a kinek Szatmári Mór adja ki a beszédeit beszereztem ez alkalomra, 1902. május 13-án mondott beszédét, hogy lássák meg, hogyan beszélt és hogyan gondolkozott a függetlenségi párt és vezére a Széll-Körber-féle kiegyezésről és hogyan beszél most az általa is rosszabbnak elismert Wekerle - féle kiegyezésről. Kossuth Ferencz 1902. márczius 13-án a következő nagyon hires beszédet mondotta: (Félkiáltások balfelöl: Hallottak már! Sándor Pál is felolvasta! Zaj. Olvassa.) »Szükségesnek tartom, hogy egész komolysággal, egész higgadtsággal és egész ünnepélyességgel egy kijelentést tegyek a függetlenségi párt nevében. Ez a kijelentés az, hogy bárki legyen, a ki az osztrák követelésekkel szemben olyan engedményeket tenne, a melyek a mai helyzetet még rosszabbá változtatnák, az szemben fogná magát találni az egész függetlenségi párttal. Szemben fogná magát találni egy uj parlamenti lázadással. Kijelentem tehát a függetlenségi párt nevében, hogy az, a ki esetleg tul akarná Hezitálni az engedékenységben a miniszterelnök urat, az a függetlenségi párt legerősebb, leghatározottabb ellenállásával fog találkozni. A ház padlójára fogjuk szegezni az ilyen tulliczitálót. ugy, hogy meg se tudjon innen mozdulni. Ezt a kijelentést a függetlenségi párt nevében meg akartam tenni azért, hogy hallják meg mindenütt és értse meg előre is az az ismeretlen valaki, a ki esetleg a tulliczitálásra vállalkoznék Ausztriával szemben. És hallja meg, ha meghallhatja, maga a korona is, mert a korona érdeke, hogy Magyarországon béke legyen, mivel hogy a korona hatalmát és tekintélyét ássa alá az, ha mindkét országot elborítaná a legelkeseredettebb politikai küzdelem lángja, a helyett, hogy ezután is békés viszonyok lennének a korona legbiztosabb alapját képező Magyarországon.« 1902. május 13-án Kossuth Ferencz a ház padlójához akarta szegezni azt, a ki ennél a kiegyezésnél rosszabb kiegyezést csinál. Én nem vonom le önök számára a konzekvencziát, én nem szegezek le senkit a ház padlójához, még a t. miniszterelnök urat sem, (Felkiáltások: Az nehéz volna!) pedig neki Kossuth Ferencz, az ő kabinettársa igérte minden jövendő időkre, hogy hallja meg a miniszterelnök, ha ilyen kiegyezést köt, a ház padlójához fogják szegezni. Én nem szegezem őt a ház padlójához, ez kicsit nehéz munka is volna; (Derültség) de t. baloldal, ha én a most konstatált rosszabb kiegyezéssel szemben küzdök, küzdeni fogok az egész ország felvilágosítására, hogy a nemzet visszatérjen régi öntudatához, lelkesedéséhez és ne essék kétségbe, ha ezek a politikai állapotok bekövetkeznek, mert nincsen elveszve semmi sem, ha a nemzet hisz és még ezt a hibát is helyre lehet majd