Képviselőházi napló, 1906. XIV. kötet • 1907. november 27–deczember 23.

Ülésnapok - 1906-232

168 232. országos ülés 1907 deczember 2-án, hétfon. Zakariás János: Szintén nem ért el! Pető Sándor ... a maga kiegyezési tervezeténél az alkunál elért, mert idejött az országgyűlés elé és beterjesztette a törvényjavaslatot, Hogy azután nem lett ebből törvény, az más kérdés. A törvénytervezetben benne volt, tehát mondhatjuk, hogy az alkudozások során elérte. A magyar blokk megint olyan nehéz kérdés, a melyhez nem igen szabad avatatlanul hozzászólni. Hát én megpróbáltam ennek misztériumaiba bemélyedni és ennek misztériumait felfedezni, talán félig-meddig sikerült is, mert olvasmányaim és tanulmányaim alapján nem vagyok abban a helyzetben, hogy ezért a babérkoszorúnk csak egyetlen egy lombját is átadhassam a t. kormánynak. Igaz ugyan, hogy a konverzió által, a mi be fog következni, akkor a mikor, a kamattörlesztés valamivel csökken, de annak az államnak, a melynek Szterényi államtitkár ur azt kivánja, hogy legyen gazdaságilag is olyan erős, mint Ausztria, arra is számítania kell, hogy nemcsak kamatot kell visszafizetni, hanem a tőkét is, hogy nemcsak kamatot kell fizetni, hanem azt is meg kell néznie, hogy mekkora lesz a tőketartozás ? Már pedig megállapíthatjuk azt, hogy a kormány által tervezett konverzió folytán, minthogy 4'325 °/

0-os kamatnak megfelelő tőkével kivánja megváltani az állandó kamathozzájárulást, minélfogva a legkedvezőbb feltétel mellett a tőketartozás 1349 millió lesz, holott ha 5%-os kamatnak megfelelő tőkeösszeget számítottak volna, a mi helyes is lett volna, mert ]867-ben 5%-os kamattal fizetendő tőketartozások voltak és ilyen tőketartozások kamatainak fizetésére vállalkozott a magyar parlament, nem 1.349, hanem csak 1167 millió korona tőketartozásunk jelentkeznék. Nagyon naiv embereknek hisz minket a közgazdasági bizottság jelentése, a mikor azt is felsorolja a kormány érdeme gyanánt, hogy 1912-től kezdve a domaniális kölcsön által reánk háruló terhek nem fognak már fenforogni és nem terhelik az állam kasszáját. Természetes, hogy 1912 után nem terheli, mert az általános földhitelintézetnek ezen követelése 1912-ben teljesen tőkével és kamattal együtt ki lesz fizetve. A vívmány tehát az, hogy 1912 után, a mikor sem tőke, sem kamattal nem tartozunk, már nem kell majd fizetni. Itt is van sérelme a magyar gazdasági érdekeknek, mert a mig egyrészről a domaniális kölcsönök a koronauradalmakra 47'4 erejéig voltak bekebelezve, mostan, mikor arról van szó, hogy 1912 után a domaniális kölcsönök teljes törlesztésével mennyivel csökkenjen a nagy kamattartozáshoz való hozzájárulás, csak 30°/

0-ot számítanak Magyarországnak a javára, a megfelelő kamatokat csak 30°/o-kal csökkentik. De itt van a dalmát vasút és az annabergi csatlakozás, a melyekre nézve, t. ház, Beck báró az osztrák parlamentben soha nem hallott brávókiáltások és tüntetések közepette jelentette ki, hogy végre összeköttetést létesített Ausztria és Dalmáczia között. T. ház Yannak álmodozó emberek . . . Ugron Gábor: A kik alusznak is ilyen beszédek alatt. (Halljuk!) Pető Sándor: . . . vannak álmodozó emberek és jó ha egy kis idealizmust mindenki megőriz magának. Nálunk vannak pl. emberek, akik mindig újra meg újra felszínre hozták Dalmáczia visszacsatolásának kérdését. Ezek az urak most megkapták a választ, mert igenis Dalmáczia csatolva lesz, de nem Magyarországhoz, hanem Ausztriához és hogy mégis valami érdeme legyen Magyarországnak, hát magyar pénzen felépített vasúttal lesz Dalmáczia Ausztriához csatolva. Szterényi József államtitkár: Ez nem sikerült! Pető Sándor: Annyira mindenesetre sikerült, mint a kiegyezés! Szterényi József államtitkár: Nem hinném! Pető Sándor: Mert akár az ország maga épiti fel ezt a horvát vasutat, akár kamatgarancziával létesiti azt, a 170—180 millió koronába kerülő vasút évente 2—3 millióban jelentkező összeggel mindenesetre fogja terhelni Magyarországot. De elérkeztem beszédem végéhez, elérkeztem, t. ház, a kiegyezés koronájához: a kvótához. A kvótához, amelyről sokszor és olyan szépen beszélt pl. Ugron Grábor, a kiért én annyira lelkesedtem itt Budapesten a kvótagyüléseken, a mikor valóságos forradalmi hangulat keletkezett, gondolom 1896-ban. Sajnos, hogy most is nem ugy beszél. Ugron Gábor: Én tudom a kötelességemet, hogy a mihez nem értek, ne beszéljek! Pető Sándor: 1896-ban annak a mozgalomnak, a melyet Ugron Gábor vezetett és a mely majdnem forradalmi állapotokat teremtett, a kvótaemelésnek a hirére, jól emlékszem, a mikor a képviselő ur Münnich Aurélba kötött bele erősen és a pokloknak minden ördögét zúdította rá. (Zaj.) Ugron Gábor: Abban is kvóta! Elnök (csenget): Méltóztassék a tárgyhoz szólni! Pető Sándor: A kvótáról beszélek! A mikor a t. képviselő ur nem tudom, mi mindent kivánt annak a pártnak, a melyet kérdőre vont — a választás előtt — hogy miért nem merik megmondani, hogy 34—35 százalékra akarják felemelni a kvótát. Igaz ugyan, hogy most sem mondták meg választás előtt, hogy fel akarják emelni. De — nem akarok rekriminácziókkal foglalkozni — bizonyos, hogy mikor a kiegyezés elkészült, a