Képviselőházi napló, 1906. XIV. kötet • 1907. november 27–deczember 23.

Ülésnapok - 1906-232

166 232, országos ülés 1907 deczember 2-án, hétfőn. tott, Németország ismét kénytelen volt retorzióképen 1885-ben a maga tarifáját revideálni. Tebát Ausztria valósággal vezeti Európát abban, hogy az ipart védővámokkal kell erősíteni és védővámok által kell az ország gazdasági erejét biztosítani. Még Oroszországban is, a kultúrában anynyira hátramaradott, a pénzben oly szegény Oroszországban is, a védővámok tették lehetővé, hogy ma már 80.000 gyár 8 milliárd K értéket termel évenként, a minthogy csakis a védővámok tették lehetővé Olaszországban, Erancziaországban az ipari fellendülést, a mi által ezek az országok tetemesen gazdagabbak lettek. Hát, t. ház, tőlünk lehetetlenséget kivan az államtitkár ur és azért mondhatom előre, hogy 1917-ben ismét csak ugyanabban a helyzetben lesz Magyarország, ha ugyan nem rosszabb helyzetben, mint a minőben most van és hogy, a mint jó közgazdasági konjunktúrák mellett — mert a múltban ilyeneket élvezett az ország — nem tudtunk gazdaságilag megerősödni, épen az iparvédelem hiányában, ugy örülnünk kell, ha a státuszkvó megmarad, s ha 1917 —1919 meg gyengébb nem lesz az ország. Megvan erre is az aggodalmam, t. ház. (Halljulc halj elől.) Kétségtelen, hogy oka és bizonyos szerepe van a mai meglehetősen szegényes helyzetünkben annak is, hogy a mióta ezek a kiegyezési tárgyalások folynak, hogy a mióta ezek a kérdések felszínen vannak és rendezve még nem lettek, azóta Ausztria részéről egyéb tényezőkön felül, még egy bizonyos nyomás hatása alatt is szenvedünk. Ausztria mesterségesen is gyengít bennünket. Azt mondják, hogy a kiegyezés után ez meg fog szűnni, hogy fel fognak szabadulni az alkotó erők és majd jobb világ lesz. Hát én ebben erősen kételkedem, mert ha ez Ausztriától függ, t. ház, akkor nincs mit reménykedni. Itt van a függetlenségi párt. Szüksége lesz az agitáczióra; de ha nem lesz szüksége rá, akkor sem fogja feladni az agitácziót, a nemzeti bank létesítése ügyében •— programmjában van — és egy pillanatig sem fogja azt mondani, hogy nem tartja tökéletesebb állapotnak a tényleges önálló vámterületet a mainál. Ezt fogják hirdetni programmpontul, és ez volt és marad agitatórius eszközként a függetlenségi párt kezében. Hát akkor nem fogunk állandóan olyan állapotban lenni, a melyet ma kényszerhelyzetnek, osztrák nyomásnak és osztrák szorongattatásnak neveznek ? Hiszen ha most, mikor e kérdések napirenden vannak, már csak azért is, mert napirenden vannak, Ausztria részéről bizonyos mesterséges gazdasági hátrányokat vagyunk kénytelenek elszenvedni, akkor ez a viszony, ez a helyzet áUandó lesz, mert senki sem mondja és kívánja, hogy a függetlenségi párt és vele mindenki, a ki igaz hive az önálló gazdasági berendezkedésnek, arról az agitáczióról, a melyet eddig folytatott, a jövőre nézve csak azért, hogy Ausztria kényelmesebben és nyugodtabban éljen, lemondjon. Ezek a tényezők, a melyek ma rontják a mi gazdasági helyzetünket, a jövőre nézve is fenn fognak állani. Markos Gyula : Pető, Pető, vigyázz Magyarországra ! Pető Sándor: A Neue Preie Presse október 17-iki számában lapidáris rövidséggel igen helyesen jellemezte a mai kiegyezést. Azt mondja ez a lap (olvassa): »Erhaltung der Zolleinheit in einem neuen Gewande.« Uj ruhában van minden, de különben minden a régi és megnyugtatta Beck báró is, az ő kedves osztrákjait: Ne ijedjetek meg, ne féljetek, minden marad a régiben, ugy a mint volt 1867 óta. Vívmány tehát nincs, t. képviselőház. (Mozgás.) De hát nem baj, ha nincs is közjogi vívmány és a jövőt garantáló vívmány; csak legyenek becses intézkedések a törvényben, a jelenre nézve becses eredmények, gazdasági vívmányok a jelenre, én lemondok a közjogi vívmányról, a holnap dicsőségéről és a holnap jogáról, hogy ma lássa el a kormány az országot azzal, a mire szüksége van. Az a kérdés, hogy vájjon a folyó tíz évre megszerezte-e Magyarországnak a kormány azokat a gazdasági előnyöket, a melyekre szüksége van, még a közös vámterület kebelében is, vagy csak megtartotta-e azokat az előnyöket a melyekkel az ország eddig törvény szerint rendelkezett. Szerény nézetem szerint a kiegyezés, mérlege nem is ott állapítható meg, hogy miféle közjogi vívmányokat szerzett a jövőre nézve, de ugy állítandó fel a mérleg, és akkor dől a kormány javára vagy hátrányára, ha azt állapitjuk meg, hogy a folyó tiz évre mit hozott, mit nyertünk és mit vesztettünk. Es itt eljutottunk oda, a hol végre egyetértünk, mert azt hiszem, a t. államtitkár ur is, a t. kereskedelemügyi miniszter ur is, a többség is, — igaz, hogy nekik keresnek mentséget és meg vannak a jó vagy rossz kifogásaik, — de a többség is megállapítja, hogy ez a kiegyezés a maga anyagi rendelkezéseiben rossz, nem túlságosan szép, vagy a mint Wekerle igen okosan mondta, nem reflektál arra, hogy őket ezért megtapsolják. Tebát a materiális intézkedések rosszak, rosszabbak mint voltak, de rosszabbak különösen a Széll Kálmán-féle 1903-iki tervezetnél. Egészen röviden fogom ezeket a hiányokat felsorolni. Itt van mindjárt az első czikkely, szabályozza a vámkezelési átalányt. A Széll Kálmán-féle 1903-i tervezet olykópen kívánta ezt rendezni, hogy Magyarország kap 1,600.000 koronát ily vámkezelési általányul, s Ausztria 5 milliót. Öt millió azonban Ausztriának kevés,