Képviselőházi napló, 1906. XIV. kötet • 1907. november 27–deczember 23.

Ülésnapok - 1906-232

160 232. országos ülés 1Ö07 ség, de ez volt az az idő, a mikor Szilágyi Dezső, a kinek pedig volt érzéke gazdasági kérdések és közjogi kérdések iránt egyaránt, egy nyugateurópai vámunióról beszélt a magyar parlamentben; az volt az ideálja az embereknek, hogy nemcsak Ausztriával, de egész Nyugot-Európával legyünk ilyen gazdasági viszonyban. így értette mindenki. így például a sokszor elátkozott Tisza Kálmán 1867-ben azt irta a Honban, hogy: »Ha pedig ezek az egyezmények akár a jelenben, akár a jövőre nézve létre nem jönnének, az országnak fenmarad joga ahhoz, hogy érdekei megóvása tekintetéből akár vámvonalat, akar záróvonalat, akár mindkettőt állithasson, és ezek határain belül egyenesen saját belátása szerint intézkedhessek «. Tisztában volt tehát 1867-ben, hogy a mikor érdekeinknek nem megfelelő a vámközösség, jogunk és módunk van abban a pillanatban otthagyni a vámközösség területét és az önálló vámterület alapjára tényleg rálépni. És az 1867-es kormányok sohasem azzal indokolták álláspontjukat, — hogy őszinte volt-e az indokolás, vagy nem, annak elbírálása nem tartozik ránk — a mikor a vámszövetségről, a közösség fentartásáról szóltak, hogy a ki nem fejlődött közjogi viszonyok nem engednek nekünk mást és közjogi jogosultság hiánya folytán nem lehet nekünk ezt megtenni; mindig az volt az indok és nem mert volna kormány előállni más indokkal, mondom, mindig az volt az indok, hogy Magyarország közgazdasági érdekei szerint igy helyesebb a megoldás. Hódy Gyula: Megmondta az államtitkár, hogy miért nem lehet! (Zaj.) Elnök : Csendet kérek ! Pető Sándor: Majd rátérek. Be, t. háznemcsak a 67-es kormányoknak volt ez az álláspontja, a mikor még a közjogi vívmányok felmutatására, vagyis annak a hitnek felébresztésére, annak a meggyőződésnek felkeltésére nem volt szükség, hogy el kell fogadnunk a rossz kiegyezést közjogi vívmányok és sikerek kedvéért, hogy a közjogi vívmányokat kell megfizetnünk gazdasági érdekkel, mondom, a mikor még nem ez volt az álláspont, akkor nemcsak a közös ügyes kormányoknak, de az ellenzéki vezérférfiaknak is mindig az volt az álláspontjuk, hogy czélszerüség kérdése, a gazdasági berendezkedés szükségének és módszereinek kérdése az, hogy áttérjünk-e az önálló vámterület tényleges állapotára vagy sem. Tehát miért kellett itt közjogi vívmány ? Gróf Apponyi Albert azt mondta 1886. szeptember 28-án a Tisza-féle egyezményről szóló vita alkalmával, hogy (olvassa) : »Ha arról kellene meggyőződnöm, hogy oly rendszabályokra nézve nem sikerül egyetértést elérni, a melyek Magyarországnak ugy pénzügyi, mint gazdasági érdekeit kielégítik, akkor a 67-es törvény szellemében azt mondanám: élni kell az országnak deczember 2-án, hétfőn. fentartott önálló rendelkezési joggal.« (Elénk helyeslés.) Kossuth Ferencz mostani kereskedelemügyi miniszter ur is a Bánffy-féle provizórium tárgyalásakor 1897 deczember 16-án a következő, szintén igen helyes közjogi tételt állította fel: »Csak azt jegyzem meg, hogy a midőn mi azt kívánjuk, hogy az önálló vámterület és a nemzeti bank felállíttassák, nem akarunk utasítást adni senkinek, mert hisz ezt az utasítást a törvények már megadták.« Tehát a kik ellenségei és barátai voltak a 67-iki kiegyezésnek, a kik alkalmazták és a kik ennek alkalmazását ellenőrizték, mind egyformán és egyöntetűen tisztában voltak azzal mindig, hogy ezt a jogot, melyet nekünk most közjogi vívmány gyanánt mutatnak be, már az 1867. évi törvény nem megszerezte, — ezt nem mondhatom, mert hisz ez egy ősi jog, — hanem már a 67-iki kiegyezési törvény tisztázta és magyar politikusnak erről a törvényről más véleménye sohasem volt, De ha fért volna kétség ahhoz, hogy a 67-iki törvény teljes szabadságot és teljes önrendelkezési jogot biztosított gazdasági kérdésekben Magyarországnak, tisztázta ezt a Széll Kálmán alatt létrejött 1899: XXX. t.-cz. És Széll Kálmán, az akkori miniszterelnök, nem dicsekszik, nem mondja, hogy ő vívmányokat hozott, hogy ő megszerzett olyan dolgot, a mely eddig még soha meg nem volt, hanem szerényen elhelyezi a maga törvényét és elmondja a törvényében, hogy mindaz, a mit én most mondok, mindaz, a mit én most adok, nem uj, nem vívmány, hanem folyik az 1867. évi törvényből, mondván ezen törvényezikk bevezető része ezt (olvassa) : »Minthogy a magyar korona országai és a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok között az 1867: XII, t.-cz. 61. §-a szerint a vám- és kereskedelmi szövetség nem jött létre, az 1867 : XII. t.-cz. 58. §-a alapján és értelmében«, — tehát elhárítja magától a dicsőséget és átadja annak az alkotásnak, a melyet az megillet: a 67-iki törvénynek — a mely szerint »a magyar korona országai mint a fejedelem többi országaitól jogilag különálló országok saját felelős kormányuk és törvényhozásuk utján intézkedhetnének és vámvonalak által szabályozhatnák kereskedelmi ügyeiket«, s a magyar korona országira nézve az önálló vámterület jogállapota állott elő. Ebből kifolyólag az 1867 : XII. t.-cz. 68. §-änak alapján, a mely szerint »az ország önálló törvényes intézkedési jogát magának fentartja és minden jogai e részben is sértetlenek maradnak«, rendeltetik, a mint következik.« Tehát ha valaha és valakinek kétsége volt, ez a törvény minden kétséget is eloszlatott és minden ellenmondást lefegyverzett. Természetesen nem mondja ez a törvény azt, hogy átléptünk ténylegesen az önálló vámterület állapotára: de ezen törvény után már