Képviselőházi napló, 1906. XIII. kötet • 1907. október 12–november 26.

Ülésnapok - 1906-205

72 205. országos ülés 1907 október 29-én, kedden. Másunkat Magyarország és Horvát-Sziavonország > múlt és jelen politikai helyzetéből vett momentumokkal és általában a két ország államközössége által teremtett politikai helyzet szükségességével okoljam meg, illetőleg világítsam, meg. A midőn a horvát országgyűlés jelenlegi delegácziója tavaly május havában belépett a t. házba .... Nagy Ferencz : Nincsen delegáczió ! Supilo Ferencz : . . . a miniszterelnök ur múlt év május 29-én tartott programmbeszéde után e t. házban az ismert deklaráeziőt tette, a melyben elismerte azokat az elveket, a melyek ezen országgyűlésbe hozták, és megjelölte a további közös munka útját. Az igen t. képviselő urak bizonyára még élénken emlékeznek arra, micsoda lelkesedéssel üdvözölték e t. ház másik részén a deklaráczió minden fontosabb mondatát és bátran állithatom, hogy olyan élénk és általános lelkesült helyeslésben volt részünk, . . . Nagy Ferencz: Drohobeczky adta elő ! Supilo Ferencz: Egy betű sem volt benne Drohobeczkyé ! Az én társaim munkája és a mienk ! . . . hogy hasonlót azóta e t. házban egyetlen alkalommal nem láttunk és nem hallottunk. Nem akarok most újból a Horvátország és Magyarország között beállott politikai fordulat hisztorikumával foglalkozni, holott ennek a kö* vetkezménye volt az, hogy a Horvátország részéről a nép szabad akaratából választott népképviselők részéről itt az a deklaráczió tétetett és megtehető volt. Ez egyrészt nagyon messzire vezetne, másrészt pedig azt tartom, hogy még nem érkezett el az ideje annak, hogy e fordulat teljes történetét itt elmondjam. Csak azokra a tényekre fogok szorítkozni, a melyek közvetlen kapcsolatban vannak e deklaráczióval. E deklaráczió alapelve, amelylyel megjelöltük állásjjontunkat és politikai irányunkat Magyarországgal szemben, a következő : A magyar koaliczió az ismert bécsi paktumban, hacsak ideiglenesen is, de elfogadta a statusquot a koronával és Ausztriával szemben és jjarlamentáris kormányt alakitott, amelynek szintén ideiglenes jellege volt, azaz olyan kormányt, amelynek pártjai nem mondván le saját programjuk elveiről, Magyarországot illetőleg bizonyos reformoknak bizonyos időn belül való keresztülvitelére vállalkoztak. E feladat megoldása után megszűnik a paktum ereje, illetve hatályát veszti a pártprogrammok megvalósításának ideiglenes felfüggesztése. Más szóval a magyar koaliczió elvállalta a kormányzást a nélkül, hogy csak egyetlen egyet is megkapott volna azon követeléseiből, amelyekért a függetlenségi párt már évtizedek óta küzd, sőt még azt sem, amelynek kedvéért a magyar koaliczió ennek előtte néhány évvel a legnagyobb alkotmányos és parlamentáris küzdelmek egyikét állta meg. Ezen követelésekből egyetlen egyet sem kapott meg, de egyetlen egyről sem mondott le. A statusquo által pedig semmit sem veszitett. A régiben maradt ugyan minden, tehát a régi birtokból nem áldoztatott fel semmit. Méltányolva az ezen fordulat által beállott politikai helyzetet, a horvát és szerb koaliczió szintén elfogadta a Horvátország és Magyarország között fennálló viszonyok status-quoját, nem mondva le ezzel a legkevésbbé sem azon követelésekről, a melyek e sokban nehéz és tényleg súlyos viszonyok ja vitását czélozzák; elfogadta a status-quot Magyarországgal szemben épen ugy, a hogy a magyar koaliczió azt elfogadta Bécscsel szemben, és pedig azzal a kötelezettséggel, hogy ezen átmeneti idő alatt erejét a Horvátországban létesítendő belső és alkotmányos reformok keresztülvitelére és hazája szomorú belállapotainak szanálására fogja felhasználni és hogy ezen idő alatt nem fogja erőszakolni a közjogi és kiegyezési sérelmek megoldását, hanem csak akkor és oly módon, a mint ez a fenti deklaráezióban van megjelölve. A deklaráczió tehát, tekintettel az általános politikai helyzetre, a horvát és szerb delegáczió, mint a dalmát-horvát-szlavón királyságoknak a közös országgyűlésen való képviselője részéről erkölcsi kötelezettséget tartalmazott, egyúttal a magyar koalicziónak, mint Magyarországnak Horvátországgal szemben szintén kizárólagos képviselője részéről is erkölcsi kötelezettséget foglalt magában. Mert ezt a deklarácziót a horvát delegáczió nemcsak, hogy egyhangúlag elfogadta és kibocsátotta és a mint fent emiitettem — s a mint az országgyűlési gyorsirói jegyzőkönyv még jobban bizonyítja — a magyar koaliczió nemcsak, hogy egyöntetűen üdvözölte, jóváhagyta és elfogadta ezt a deklarácziót, hanem mielőtt az az országgyűlésen felolvastatott volna, bemutattuk a horvát kormány itt levő képviselőjének, a miniszterelnök urnak és az országgyűlési többség képviselőjének: gr. Batthyány Tivadar urnak, a ki dezignált megbízottja volt a magyar koalicziónak a horvát delegáczió val való tárgyalások czéljából. (TJgy van! a horvátok padjain.) Mindhárman elfogadták a deklarácziót viszonyaink rendezésének modus precedendije alapjául, a mint hogy e t. házban is nagy lelkedesedéssel vette azt tudomásul az egész magyar koaliczió. Ez volt a mi szerződéses paktumunk; ez volt kölcsönös becsületszavunk; ez volt az a nagy erkölcsi kötelezettség, a mely Magyarország és Horvátország képviselőit a közös munkában egymáshoz kötötte, illetve, a mely egymáshoz kellett, hogy kösse őket. Nyugodt lélekkel és nyiltan kijelenthetem, hogy a horvát és szerb koaliczió attól a naptól kezdve, a midőn a fenti deklarácziót tette, mindaddig, a mig közte és a közös kormány között, illetőleg a magyar országgyűlési többség között szakadásra került a dolog, Ígéreteit és erkölcsi kötelezettségét sehol semmivel és soha sem szegte meg, holott ez nehéz áldozatokba és súlyos küzdel-