Képviselőházi napló, 1906. XIII. kötet • 1907. október 12–november 26.

Ülésnapok - 1906-213

224 213. országos ülés 1907 vember 9-én, szombaion. meg, hanem a jelentés a polgármester utján felkerült a pénzügyminiszterhez, és épen azért az ő kezében látom most a megoldást. Az egész ügy azt a benyomást teszi reám, hogy itt részben igen nyomós és súlyos magánérdekek összeütközésbe kerülnek a közérdekkel és különösen a főváros pénzügyi érdekével, de részben azt is felfedezni vélem ezen kérdésben, hogy itt az a magánérdek paraUel halad bizonyos fokig a fővárosnak az érdekével is. A kérdés tudniillik ugy van oda állitva, hogy a főváros érdeke az, hogy a Gsehwindt-gyár a főváros területéről kitelepittessék, mert ha a főváros a törvénynek megfelelő kisajátitási eljárást indítja meg, e czimen nagy áldozatokat kell majd hoznia. Azt mondják tehát az illetők, egyezzünk meg és ne forszírozzuk a kisajátítást, hanem igyekezzünk a pénzügyminiszternél a gyár részére biztosítani azt a kedvezményt, hogy szeszkontingensét, ha egy más helyre is vonul ki, szabadon élvezhesse, illetve a pénzügyminisztériumtól ismét megkapja, a mivel a kecske is jóllakván és a káposzta is megmaradván, a főváros elesik a — mondjuk — két milliót kitevő kisajátitási költségtől. Hát ez nagyon szépen hangzik. Azonban azok az urak, kik ezt így fogják fel,— megengedem, hogy a legönzetlenebb és legtisztább szándékok vezetik őket — eltévesztik szem elől, hogy az az adóalany, a melyet a gyár képvisel, azután hová lesz ? Hiszen köztudomású, hogy a gyár a főváros területéről Promontorra, Budafokra helyeztetik ki, sőt, miként hallom, már építkezik is. Én tehát azt merem mondani, hogy ez a kérdés a főváros pénzügyi helyzetét nagyon közelről érintő kérdés lévén, semmikép sem lehet azt megengedni, hogy itt magánérdekek holmi titkos szerződésekben és konventikulumokban, suba alatt intéztessék el a dolgot. Tessék azt a nyilvánosság előtt, a hogy ez annak rendje és módja, megtárgyalni és ott elintézni. Mondom, nem akarok senkit azzal vádolni, hogy itt visszaéléseket követ el a saját czéljainak megfelelően; azonban ha én látom azt a jobb ügyhöz méltó buzgalmat, azt a lázas sietséget, azt a megmagyarázhatlan idegességet, a melylyel ezt az ügyet dűlőre akarják vinni és siettetik, akkor önkénytelenül az elfogulatlan szemlélőben is a gyanúnak egy árnyéka támad. Én nem követem azon támadásokat a személyes térre, a melyeket különösen a napi sajtóban látunk, hanem a törvényhozás előtt jelentem ki, hogy elvárjuk azoktól a faktoroktól, kiknek befolyása ezen irányban kell hogy érvényesüljön, hogy a nyilvánosság előtt fogják ezeket a dolgokat elintézni. T. ház ! Annyiszor hallottuk mi a főváros közigazgatását ócsárolni, becsmérelni, annyit hallottunk azokról az illetéktelen befolyásokról, melyek a főváros adminisztrácziójában érvényesülnek, hogy ezért ez ügyet a legnagyobb bizalmatlansággal vagyok kénytelen kisérni. Épen azért, mert most a pénzügyminiszter elé lett ezen ügy terjesztve, teljes bizalommal kérem az ő szíves felvilágosítását. innen kitenni, akkor a törvény értelmében a szeszkontingens ugyanabban a mennyiségben illeti meg a gyárat uj telepén is, mint a minő mennyiségben azt most élvezi. Ha nem sikerül, akkor elesik a jelenleg élvezett szeszkontingenstől. Már most, a midőn előterjesztést tesz az a gyár, jogi képviselője által, a tanácsnak, hogy a kitelepítést kényszer utján igyekezzék keresztülvinni : akkor egy különös és páratlan esettel állunk szemben, a mennyiben valaki saját maga ellen kér erőszakot és kényszeríteni akarja a hatóságot, hogy őt dobja ki a maga helyéről. A jelenlegi polgármester elődje foglalkozott ezzel a kérdéssel, és érintkezésbe lépett a gyárral, illetőleg annak jogi képviselőjével, és az érintkezés során a polgármester elé, egész határozott és biztos tudomásom szerint, a következő megállapodást terjesztették : a főváros színleg rendelje el a kényszer-kitelepítést, utalással az 1884 : XVII. t.-cz., az ipartörvény 36. §-ára, annak biztosítása végett pedig, hogy a részvénytársaság, a melyre nézve ez óriási anyagi hasznot jelent, a fővárostól kártalanítást külön nem követel, erről titkos szerződést állit ki, a melyet hajlandó közjegyzői letétbe helyezni. A főváros polgármestere az akkori pénzügyi kormányhoz fordult, a hol tudtommal e tervvel nem értettek egyet hanem egyszerűen ad acta tették. Ezzel az 1900. évben a Gschwindt-féle gyár érdekében megindított akczió, nem akarom mondani, csütörtököt mondott, de elaludt és egészen 1905-ig pihent. Érthetetlen tehát előttem teljesen, hogy a legutóbbi időben miért kellett azt megint felidézni, milyen szükséglet merült fel, hogy ez az odiózus kérdés megint felszínre vetődjék. A VIII. kerületi elöljáróság indította meg újból az eljárást. A mint hallom, tekintélyes fővárosi bizottsági tagok unszolására és utalva a győri tüzkatasztrófára, előterjesztést, jelentést tett a tanácsnak, (Mozgás.) hogy a Gschwindt-féle gyár oly botrányos állapotban van, hogy azért senki felelősséget nem vállalhat a jövőre nézve, ugy tűzbiztonsági, mint közegészségügyi szempontból. (Mozgás.) Az elöljáróság e jelentésével szemben bátor vagyok rámutatni a székesfővárosi tanács közege által megejtett vizsgálatra, a mely ezzel homlokegyenest ellentétben kimondja, hogy a gyár teljesen modern berendezésű, tűzveszélyről ott egyáltalán szó sem lehet, a közegészségügyre sem ártalmas. Már most nézetein szerint az elöljáróságnak, ha ott csakugyan oly állapotokat tapasztal, nem az volna a hivatása, hogy nem tudom, miféle czélok szolgálatában, felterjesztéseket intézzen a tanácshoz, hanem igenis, a törvényben előirt kötelessége lett volna, hogy mint iparhatóság vizsgálja meg a gyár berendezését, és ha ott ilyen hiányokat tapasztal, a melyek a publikum testi épségét, egészségét veszélyeztetik és egyáltalán a közbiztonságba ütköznek, kötelezze a gyárat, hogy az átalakításokat, tekintet nélkül a költségekre, vigye keresztül. Ez azonban nem történt