Képviselőházi napló, 1906. XII. kötet • 1907. julius 5–október 11.
Ülésnapok - 1906-193
193. országos ülés 1907 Julius 6-án, szombaton. 57 nak, a melyek a mai napig is teljes mértékben fennállanak. Ez a császári nyiltparancs, a mely, a mint mondám, mai napig is érvényben van, a mire majd későbben külön is rá fogok térni, igen preczizen intézkedik a házaló-kereskedésről és a tényállás tisztázása végett kénytelen vagyok e nyiltparancs néhány szakaszát ismertetni. A 6. § ezt mondja (olvassa): »A házaló-kereskedés megengedése különös házaló-levél vagy könyvecske kiadása által történik. Ezen engedély csak oly személyre nézve érvényes, ki a házalási okmányban kijelöltetett, és az engedélyokmányt sem másnak átengedni, sem pedig azt más személyre kiterjeszteni nem szabad.« így szól a császári nyiltparancs 6. §-a. Idézem azonban még a 12. §-t (olvassa): »Azon áruknak, a melyekkel házaló-kereskedés űzetik, belföldről számlázottaknak és a vállalattól és illetve a kitől vétetik, »vételi kimutatásokkal ellátva kell lenniök.« Meg kell azonban jegyeznem, hogy az a kitétel, hogy az árunak belföldről származónak kell lennie, korántsem jelenti az abszolút császári kormány hazafias felbuzdulását, hanem azt jelenti, hogy abban az időben a Gresammt-Monarchie eszméje erősebben kisértett, mint valaha és belföld alatt Ausztria és Magyarország egyformán voltak értendő. Hogy ez igy van. kitűnik a 17. §-ból is, a mely bizonyos kivételes jogokat ad az egyes vidékek lakosságának és a 17. §-ban vegyesen vannak felsorolva hol alsóausztriai, hol csehországi, hol tiroli, hol pedig árvamegyei drótosok és vászonkereskedők, jeléül annak, hogy egy kalap alá vették Ausztriát és Magyarországot. De épen ez a 17. §., a mely az árvái gyolcsosokról is intézkedik, a következőket mondja: »Némely vidék élelmi viszonyainak különös tekintetbevételével azok lakosságának bizonyos árukereskedésre nézve különös kedvezések engedtetnek; és itt az e) pont alatt fel vannak sorolva a tót drótosok és árvamegyei vászonkereskedők is, a kiknek megengedtetik, hogy az ország bármely részében házalhassanak.« Egy később, 1854-ben kelt császári királyi helytartósági rendelet alapján pedig megengedtetett, hogy az árvái gyolcsosok lóval és szekérrel is házaljanak az egész országban. Végül a 19. §., a mely büntető rendelkezéseket tartalmaz, azt mondja, hogy: »olyanok. a kik a maguk áruinak belföldi származását kellően igazolni nem képesek, a jövedéktörvény szerinti eljárás alá veendők és a házalási kereskedési jogosítványt elvesztik«. Már most méltóztatnak tudni, hogy 1852 óta törvényhozásunk nem intézkedett az iránt, hogy a házalási jogszabályok törvénybe foglaltassanak, (Halljuk !) de nem intézkedett az előző kormányok közül egyik sem, nem akadt egyetlen kereskedelemügyi miniszter sem, a ki e kérdést rendeleti úton megbolygatni merte volna, ugy KÉPVH. NAPLÓ. 1906—1911. XII. KÖTET. hogy a császári nyilt parancs, a mely 1852-ben kelt, a mai napon is teljes hatályában és jogérvényében fennáll. Ennek rendelkezései szerint járnak el tehát közigazgatási hatóságaink ma is, ezek szerint állítják ki a házalási engedélyeket és ezek szerint büntetik a házalás terén felmerült kihágásokat is. Ez kétségkívül igen nagy mulasztás, a mi azonban más lapra tartozik. Majd erről külön fogok megemlékezni. Egy azonban bizonyos és ez az, hogy ha tényleg át is vette a mai közigazgatás a császári nyilt parancsot, ugy az én nézetem szerint nem vehetett át belőle egyebet, mint szorosan az adminisztratív jellegű intézkedéseket; azokat a közjogi abnormitásokat azonban, a melyek e császári nyilt parancsban foglaltatnak, a mai közigazgatás annál kevésbbé vehette át, mert ezeket úgyis megdöntötte az 1867-ben helyreállott alkotmányos élet. Az tehát nem szenved kétséget, hogy közjogilag és közigazgatásjogilag Ausztria és Magyarország két külön területet képez, minekfolytán, ha át is vettük a császári nyilt parancs minden rendelkezését, egészen bizonyos, hogy azon kitétel alatt : »belföld«, mi semmiesetre sem érthetjük Ausztriát, hanem szorosan Magyarországot. (Helyeslés.) Már most mi a helyzet tulaj donképen jelenleg Árva vármeg3^ében ? A helyzet az, hogy a gyolcskészités és vászonszövési ipar Árvában ez idő szerint úgyszólván telj esen megszűnt. A csehországi, morvaországi és a szomszéd sziléziai gyárak konkurrencziájával az árvamegyei kisiparosok, kisgyolcsosok boldogulni képtelenek voltak és határozottan állítom, hogy ma összesen mindössze 100—150 vég gy T olcsot készitenek házilag Árva vármegyében, ez pedig nem elég arra, hogy azzal országszerte házalni lehessen. Ennek daczára azonban igen különös jelenség merült iel Árvában, az t. L, hogy daczára annak, hogy a gyolcskészités tönkrement Árvában, soha annyi gyolcs nem volt, mint most, soha akkora áruforgalom a gyolcskereskedésben nem volt, mint ma, és soha annyi gj r olcsot Árvában nem produkáltak, mint a mennyit ma a házalók piaczia hoznak. Mi ennek a magyarázata 1 Egyszerűen az, hogy egy csomó élelmes vállalkozó fogta magát és összevásárolta a csehországi, sziléziai, sőt bécsi gyárak selejtes áruit, s ezekkel nyakra-főre házaltatnak az egész országban, s mint belföldi iparczikkeket hozzák forgalomba. Ez az első visszaélés, a melyet az árvamegyei gyolcsházalásnál fel kell emlitenem és őszinte sajnálatomra szolgál, hogy e visszaélésekben első szerej)et játszik Szkiesák Ferencz képviselőtársunk, a kinek szintén elsőrendű nagy házaló gyolcskereskedése van. (Mozgás.) De van azután ezeknek a házalóknak egyebük is a rováson, ök ugyanis maguk, valószinűleg azért, mert egyik-másik, mint pl. Szkiesák is, a »magas politikára« adták magukat, nem érnek rá személyesen házalni, fogták tehát magukat, s felvettek alházalókat, de egy 8
