Képviselőházi napló, 1906. XII. kötet • 1907. julius 5–október 11.
Ülésnapok - 1906-192
Í9 C 2. országos ülés 1907 Julius 5-én, pénteken. 17 hanem hibája a mi sajnálatos ]3arlamenti rendszerünknek, a mely kizárt eddig minden váltógazdaságot. (ügy van ! a baloldalon.) Az a kormány pedig, a mely biztos volt abban, hogy munkáját, pénzgazdálkodását soha más, mint legmegbízhatóbb hivei nem fogják ellenőrizni, illetőleg ellen nem őrizni, a maga belátása szerint autokrata szuverenitással végezte a pénzkezelést, nem törődvén azzal, hogy a parlament által megállapított költségvetés megtartatik-e, igen vagy nem ? A ki tudja, hogy a legpuritánabb, a legbecsületesebb és a legjobb intencziókkal eltelt embernek is valóságos végzete az, ha minden ellenőrzés nélkül gyakorolja hatalmát, el fogja ismerni, hogy ilyen ellenőrzés mellett még a legpuritánabb és a legjobb intenczióju szabadelvű kormány is hibás és helytelen gazdálkodásra jutott volna. S kérdés, vájjon minden szabadelvű kormány puritán és jószándéku volt-e ? Minden abszolutizmusnak, minden ellenőrzés nélküli gazdálkodásnak következménye : a hatalommal való visszaélés. S hogy mennyire visszaéltek az előző kormányok azzal a hatalommal, a melyet nekik a parlament lascziv működése biztosított, azt ez a zárszámadás igazolja a legjobban. Valóságos tipusa ez az egész szabadelvű gazdálkodási rendszernek. Bizonyára lesznek t. képviselőtársaim között olyanok, a kik ismerik azt az állattani könyvet, a melyet gazdasági tanintézetekben használnak, és a melynek czimképe egy ló, a melyen ki vannak rajzolva az összes betegségek, a púpok, a fogyatkozások, a sántaságok stb. Hát, t. ház, a szabadelvű rendszernek ilyen mintaképe ez a zárszámadás, a mely a maga helytelen gazdálkodásával, a maga visszaéléseivel, a budgetirozási jog figyelmen kivül hagyásával, a póthitelek mellőzésével, a kezelés tekintetében való önkényével igazi j)rototipusa annak, miképen nem kell és nem szabad gazdálkodni, (ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ezért sajnálom, hogy most, a mikor az eltakarítandó maradékok közé került a zárszámadási bizottság jelentése, ez a jelentés kellő megvitatásban részesülni nem fog. Sokszor felhozzák, hogy talán nem is érdemes ma már, annyi idő után, egy 1903. évi jelentést vizsgálni, a mikor kormány, a melynek működéséről ez a zárószámadás beszámol, régen elmúlt a mikor ellene retorzióval élni már nem lehet, a mikor kívánságokat sem lehet azzal szemben támasztani. Engem is megtámadtak többször azért, mert birálat és kifogás tárgyává tettem a szabadelvű rendszer gazdálkodását, sőt egy szabadelvű napilap azt mondotta rólam, hogy ugy dolgozom, mint a jó csataló, a mely hátrafelé rúg és előre törtet. En azonban azt tartom, hogy ez a birálat nem hiába való munka. Maga az a tény, hogy az előadó ur fejtegetésében és a zárszámadási bizottság jelentésében ez a gazdálkodás, annak sajnálatos részei, pertraktáltattak, alkalmas arra, hogy egy jövendő kormányt mindig elriaszszon attól, hogy olyan dolgokat műveljen, melyek azután esetleg egy nem teljesen jóindulatú, de mindenesetre elKÉPVH. NAPLÓ. 1906 1911. XII. KÖTET. fogulatlan kritika tárgyává fognak tétetni és ennek következtében cselekményei méltó elbírálásban és kritikában fognak részesülni, (ügy van !) Azt is fel szokták hozni, hogy arra való az állami számvevőszék, hogy állandó ellenőrzést gyakoroljon a végből, hogy visszatartsa a kormányt a meg nem engedett gazdálkodástól. Ezt teljes lehetetlenség nálunk állítani, hiszen a tények az ellenkezőt bizonyítják, (ügy van!) A számvevőszék magában véve csak eszköz, a melynek az a czélja és rendeltetése, hogy annak segítségével azok, a kik a parlamentarizmus elvei szerint ezen eszközzel élni hivatvák, a maguk bírálatát megállapíthassák. Már pedig a legjobb messzelátó sem ér semmit, ha nincs, a ki belenézzen és azon keresztül a tényeket és a helyzeteket megvizsgálja. Legeklatánsabb példája annak, hogy az ellenőrzés hiánya a számvevőszék részéről is fenforgott, az az eset, a melyet a t. előadó ur itt részletesebben fejtegetett, annál is inkább, mert az országszerte bizonyos feltűnést keltett — t. i. annak a 150.000 koronának a kérdése, a mely Tisza István miniszterelnöksége alatt az államvasutak pénztárából teljesen törvényellenesen a miniszterelnökség rendelkezési alapjába utaltatott. Az előadó ur igen helyesen fejtette ki a tényeket; igen helyesen mutatott rá arra, hogy ezen eljárás számára semmi néven nevezendő mentség nem létezik. Ugy találom azonban, hogy a konzekvencziákat nem egészen helyesen vonta le, különösen abban a tekintetben, hogy szerény nézetem szerint, ha a visszaélés elkövettetett, s ha bizonyos politikai szempontból nincs arra mód, hogy a kellő megtorlás czéljából kínálkozó fegyverekkel éljünk, akkor még mindig felmerül az a legfontosabb, az az igen jelentőségteljes kérdés, (ügy van ! balfelől.) hogy hát mi lesz ezzel a jelentékeny összeggel, (Mozgás a baloldalon.) a mely hiányzik, a mely elszámolva nincs ? A t. előadó ur azt fejtegette, hogy az az összesen 550.000 K nem jelentékeny összeg az ezer millióhoz képest, gondoljuk meg azonban, hogy abban az 550.000 K-ban hány adófizetőnek nyomorúságos verejtékkel megkeresett adófillérje van, és ha ezt meggondoljuk, akkor nem térünk ki annak megállapítása elől sem, hogy a j^arlamentnek módot kell keresnie arra, hogy ha mi politikai szempontból a kriminális és fegyelmi megoldást nem alkalmazzuk is, nem lehetne-e magánjogi utón módot találni arra, hogy ezen 250.000 K az állam pénztárába megtéritessék 1 Nem osztom a t. előadó urnak azt a nézetét, hogy az 1848 : III. t.-czikk bárhol is kimondaná azt, hogy a mennyiben a parlament a politikai felelősséget és annak konzekvencziáit meg nem állapítaná, akkor nem volna lehetséges az esetleges pénzhiányokat a maga utján reparálni. Csak egy példát akarok erre nézve felhozni. Tegyük fel, hogy egy politikailag minden tekintetben kifogástalanul működő, teljesen korrekt miniszterelnök eltávozásakor a miniszterelnökség palotájában lévő bútorok, vagy az ott lévő gobelinek
