Képviselőházi napló, 1906. XI. kötet • 1907. junius 21–julius 4.

Ülésnapok - 1906-182

182. országos ülés 1907 június 22-én, szombaton. 81 Az is parlamentáris igazság talán, hogy a trónbeszédekben nem szokás az azok iránti felelősségbe a fejedelmeket belevonni, hanem parlamentáris fogalmak szerint a kormányok szoktak a trónbeszédekért felelősek lenni, (TJgy van! TJgy van!) Azt is természetesnek fogja talán találni a t. képviselőház, hogy az osztrák kormány ezen trónbeszédben nem a mi álláspontunkat, hanem a saját felfogását és saját álláspontját juttatja kifejezésre. (TJgy van! TJgy van !) Mindezek a felhozottak arra a következtetésre juttathatnának, hogy egyszerűen azt feleljem, hogy valamint én részemről nem fogadnék el semmi hozzászólást a mi trónbeszédünkhöz, ugy saját részemről sem engedném meg magamnak, hogy mások trónbeszédjéhez hozzászóljak. (Helyeslés.) Azt hiszem, ezt a tiszta parlamentáris álláspontot azoknak, a kik talán inkább vagy fokozottabb mérvben akarják érvényre juttatni a magyar államnak függetlenségét, mint az én álláspontom, hatványozottabb mértékben kellene szem előtt tartaniok. Ugron Gábor: Igaz! Wekerle Sándor miniszterelnök: Az osztrák trónbeszédre vonatkozólag én tehát csakis annyiban nyilatkozom, a mennyiben a t. képviselő ur ugy ezen, mint bármely alkalommal jogositva van hozzám azt a kérdést intézni, hogy mi a mi álláspontunk. Lengyel Zoltán: Csakis ezt kérdeztem! Wekerle Sándor miniszterelnök: Másodszor felelek erre azért is, hogy a t. képviselő urat megnyugtassam a tekintetben, hogy azon rémképeket, a melyeket maga előtt lát és a melyek miatt nem tudom micsoda azonnal folyamatba teendő különös akczióra van szükség, némileg eloszlassam. T. képviselőház! Mi azt az álláspontot foglaltuk el a gazdasági kérdésben, — ez a sarkalatos álláspontunk — hogy először csak szerződési formában fogunk megegyezést kötni Ausztriával, (TJgy van!) és másodszor ha 1917-en túl terjedő egyezményt kötünk, akkor az 1917-en túl terjedő időre tényleges vámsorompók felállítása mellett fogjuk az egyezséget kötni. Ez volt a mi álláspontunk, ezen az állásponton állunk ma is, ezzel ellenkezőleg bármiféle híresztelések jöttek, ellenkező, ezzel meg nem egyeztethető álláspontról tárgyalást soha sem folytattunk, el nem Jogadtunk. Ez a feleletem erre a kérdésre. (Elénk helyeslés.) A mi a hadsereg, illetőleg a létszám felemelés kérdését illeti, talán itt is elkerülhetem az ismétléseket, a mennyiben ón a t. ház előtt már többszörösen emiitettem, hogy mi az elkerülhetlen szükség erejéig elismerjük a létszámemelésnek szükségességét, eziránti előterjesztést azonban nem tehetünk, mert azt más feltéteKláFVH. NAPLÓ 1906 —1911. XI. KÖTET. leinkkel, jelesül bizonyos nemzeti követeléseinkkel kapcsolatosan kivánnők megoldani. (Élénk helyeslés és taps.) Ez volt az az álláspont, a melyet elfoglaltunk és a melyet ma is elfoglalunk. (Helyeslés.) Habár nem bocsátkozhatom az osztrák trónbeszéd taglalásába, még is sajnálnom kell, hogy akkor, amidőn ez a trónbeszéd — ha higgadtan mérlegeli valaki és azt akarja belőle kiolvasni, a mi abban igazában van — lényeges közeledést jelent a mi államjogi felfogásunkhoz, hogy ugyanakkor valaki aggodalmakat akar táplálni. A t. képviselő ur előtt tudva van, hogy az 1867 :XIT. t.-czikknek az a rendelkezése, a melyben ki van mondva, hogy az ország önálló rendelkezési joga gazdasági ügyekben csorbittatlanul fentartatik, az 1867. deczember 21-iki osztrák törvényben nincsen benn. A t. képviselő ur abban a trónbeszédben azt fogja találni, hogy abban kifejezésre jut az, hogy mindkét államot az önálló rendelkezési jog megilleti. Ennyit a gazdasági kérdésről. A másik kérdésre, a katonai kérdésre pedig tudni fogja a t. képviselő ur, hogy Ausztriában nemcsak elismerték a katonai létszám emelésének szükségességét, hanem egyizben tényleg meg is szavazták az ujoncztöbbletet és ebben a trónbeszédben kifejezésre jut ugyan ezen szükséglet, de kifejezésre jut azon korlátozással, hogy az az elkerülhetlen szükség erejéig történjék. Akkor tehát, a midőn ép ezen trónbeszédben lényeges közeledést látok a mi álláspontunkhoz és mikor annak a pragmatica sanctióra való vonatkozásából sem azt magyarázhatom ki, a mit a kéjyviselő ur; mert a mikor ugyanabban a mondatban ismeri el önálló rendelkezési jogunkat, a melyben a pragmatica sanctióról szól, ebből talán nem következik más, mint az az egyszerű tétel, hogy a kölcsönös elbánásban a méltányosság biztosíttassák és a méltányos előnyök biztosítása kölcsönösen akként történjék, a mint ezt az az Ausztriával fennálló szoros államjogi viszonyunk és szövetségünk követeli. A pragmatica sanctio azt mondja, hogy »elválaszhatlanul, feloszthatlanul birtoklandó«, e tételből magából folyik, s mindig ez is volt a felfogás, hogy ha el is különítjük magunkat gazdasági tekintetben, de bizonyos előnyökben hajlandók vagyunk őket részesíteni, a kölcsönös méltányosságot hajlandók vagyunk érvényre juttatni ; mindig ez volt a felfogás, a mely azokról a padokról is hangzott, de a mely nem csorbítja a mi önálló rendelkezési jogunkat, a melyet mi minden korlátozás nélkül, mint jogi álláspontot fentartunk és minden csorbítás nélkül érvényesítettünk, mondom, a mikor az önálló rendelkezési jog elismerése mellett én a pragmatica sanctióra való hivatkozásban sem tulaj• donithatok annak messzebbmenő jelentőséget: akkor talán aggodalomra semmi ok nincsen. 11