Képviselőházi napló, 1906. XI. kötet • 1907. junius 21–julius 4.

Ülésnapok - 1906-181

52 mondaná, hogy önöknek van igazuk, én akkor azonnal engednék. A szövetség, a melyben állunk, a szükség diktálja nekünk, és akkor, mikor az egyezmény köttetett, ezek a szükségek fennállottak. Á legnagyobb államférfiak, az ÖDÖk és a mi részünkről hangsúlyozták annak a szükségét, hogy szövetségben, közösségben kell lennünk egymással. A horvátok ebben a közösségben azzal a meggyőződéssel és önök iránt való azzal a bizalommal léptek, hogy önök ebben a közösségben igaz testvéreikként fognak mutatkozni és hogy azok önökkel ezen közösségben egyenlő jogokkal és kötelességekkel fognak birni. Az egyezmény nem mint a szimpátiának ténye köttetett meg. Horvátország, a mint ezt már mondtam, a közösségnek többet szolgáltatott ki, mint ez politikailag bölcs volt, de ez kiszolgáltatta abban a szándókában, — igy tartották ezt a horvát képviselők 1868-ban, — hogy a királyságok anyagi érdekei, hogy a mi nyelvünk ebbeií a közösségben teljesen biztositva lesz. Ez raison diétre volt, a mely miatt ez a közösség létesült és csakis addig fogjuk mi ezt a közösséget védeni, mig abban a mi jogaink is biztositva lesznek, de akkor, ha mi azt látjuk, hogy a mi anyagi érdekeink és a mi nyelvünk biztositva nincs, hanem, hogy azt elveszitjük, akkor ne követeljék tőlünk, hogy mi ezt a közösséget védelmezzük és azt tovább tartsuk fenn. T. ház! Még bizonyos mozzanatokra fogok kiterjeszkedni, melyekről itt szó esett, s melyeket más szónokok is emiitettek, ugy hogy feltétlenül szükséges, hogy a vasutaknál a magyar nyelv czikkelyeztessék be, mert a magyar állam maga építette ezeket a vasutakat és hogy azok az állam magánvállalatát képezik. Az egyik ur azt mondta, hogy a vasúti vállalat czégjegyezve van, és ezt annak a bizonyítékául hozta fel, hogy a vasutak magánvállalatot alkotnak. De jól mondta egyik társunk, hogy ha a vasutak mindjárt czégjegyezve is volnának, mint kereskedelmi czég, hogy az állam van ezen czég tulajdonosaként czégjegyezve, ebben az állami közösségben minekünk is van helyünk, s igy megint odajutunk, akármely szempontból is ítéljük meg az állami vasutakat, akár azok köz hivatalok, akár azok magánvállalat, mindig odajutunk el, hogy Horvátországban csakis a horvát nyelv a hivatalos nyelv. " A mi az egységes igazgatást illeti, szintén megmondom a magam gondolkodását. A magyar nyelvnek a vasutakon való használatát, a vagyon biztonságával, a forgalom biztonságával és a személybiztonsággal akarják igazolni. Ha egységes is a vasutak igazgatása annyiban, a mennyiben a közös vasutminiszterium alá tartoznak, mégis ebből nem következik, hogy a horvát területen ugyanannak a nyelvnek kellene hivatalos nyelvnek lennie, mely Magyarországon is az, mert a postánál és távirónál, az erdő- és pénzügyi hivataloknál is van egységes igazgatás, melyet közös minisztériumunk gyakorol, mindamellett ezeknek az állami intézményeknek Horvátország területén tiszteletben kell tartamok a horvát hivatalos nyelvet. Ha arra gondolnuk, hogy az egységes igazgatás, illetve a forgalom, személy- és a vagyonbiztonság követeli a vasutakon a magyar nyelvet, akkor azt mondhatom, hogy sem a forgalom biztonsága, sem a forgalom pontossága, sem a személy és a vagyonbiztonság horvát nyelven sem veszélyeztetnék, mert hogyha a horvát tisztviselő horvát nyelven sokkal fontosabb állami ügyeket láthat el, talán csak képes lesz a maga nyelvén a vasúti szolgálatot is ellátni, mert a műszaki jártasságot csak ugy szerezheti meg, mint akárki más. És ez megint egy kifogásuk, melylyel félre akarnak bennünket vezetni, hogy engedjünk attól az elvtől, a melytől semmi feltétel alatt nem érhettünk el. A közös igazgatás, illetve az egységes igazgatás nem parancsolja imperative, hogy ezen igazgatásban egynek kellene lennie a nyelvnek, mert Horvát-Szlavonországokban egy vasutigazgatóság létesítésével behozható volna a külön horvát igazgatás, a mivel kielégíttetnék az az álláspont, a melyen mi állunk. Az egységes, illetve, jobban mondva, a közös igazgatás nem kívánja a magyar nyelvet, az nem mehet el olyan messze, hogy Horvátország területén mindenki kizáratnék ki magyarul nem tud. Mi semmiképen sem járulhatunk ahhoz, a mit Vázsonyi képviselő ur mondott, midőn Ausztriára hivatkozott, a hol a német nyelv maga van a vasutaknál hivatalos nyelvül beczikkelyezve, de mégis mindenkinek meg van hagyva, a ki különféle nemzetiséggel jön érintkezésbe, hogy bírnia kell azoknak nyelvét. Ez semmiképen sem alkalmazható ránk. Az osztrák nemzetiségek nem állanak a központi hatalommal szemben abban a viszonyban, a melyben a horvát királyság áll Magyarországgal szemben, azok egy államnak a tartományai, mi pedig itt királyság vagyunk, mi külön politikai, nemzet, külön területtel vagyunk. (Ugy van!) Önök azt mondják, hogy a mi álláspontunknak eleget lehetne tenni azáltal, hogy az a hivatalnok, a ki a közönséggel jön érintkezésbe, és csakis ez a tisztviselő tudjon annyira horvátul, a mennyire erre a közönségre való tekintetből van szüksége. Mi ehhez semmiképen sem járulhatunk hozzá, de a mennyire a vasúti alkalmazottnak Horvátországba szüksége van, hogy a közönség miatt tudjon magyarul, vagy németül, annyit fog ő is tudni, és most tessék ezt megfordítani és azt mondani, hogy a horvát nyelv czikkelyeztetik be hivatalos nyelvül, a szükséghez képest pedig, azonban nem törvónynyel, követeltessék, egy más nyelvnek az ismerete is, republika, s ugyancsak ott leszünk. Ez a