Képviselőházi napló, 1906. XI. kötet • 1907. junius 21–julius 4.

Ülésnapok - 1906-181

42 Azt hiszem, hogy a képviselőház megengedi a tárgytól való eltérést. (Zajos felkiáltások a baloldalon : Nem engedjük meg ! Ötórás beszédeket hallgassunk ! Nem lehet!) Lorkovics Iván : A mi Kovácsnak és Szterényinek szabad, azt Pinterovicsnak nem szabad ! Brediceanu Koriolan : Kovács Ernőnek megengedték ! (Zaj.) Elnök : Kérem azokat, a kik megengedik a képviselő urnak, hogy a tárgytól eltérjen, méltóztassanak íelállani. (Megtörténik.) Kérem most azokat, a kik nem adják meg a tárgytól való eltérésre az engedélyt, szíveskedjenek íelállani. (Megtörténik.) Többség. A képviselőház tehát nem engedi meg a képviselő urnak, hogy a tárgytól eltérjen. (Éljenzés bajelöl: Felkiáltások a jobbközépeti: Bravó ! Zaj.) Lorkovics Iván : Más szabály érvényes a horvátokra és más szabály a magyarokra nézve ! Elnök (csenget) : Csendet kérek! Pinterovics Antal : T. ház ! Nagyon sajnálom, hogy nem adatott meg nekem az alkalom, hogy ugy beszéljek, mint gondoltam, hogy beszéljek, és a mint gondoltam, hogy beszédeinkkel talán elérni fogjuk a magyar királyság és a horvát királyságnak ebben a kérdésben való egyetértést. Nagyon sajnálom, mert azt tartom, hogy nem az az egyedüli kötelességünk, hogy ebben a pillanatban csakis és tisztán ezen törvényjavaslathoz tartsuk magunkat, hanem hogy az a kötelességünk is van itt, hogy arra a térre is kitérjünk és azt az álláspontot is tekintsük, a melyről a magyar szónokok beszéltek. De ha a t. ház ezt nekem nem engedi meg, akkor minél inkább fogok szorítkozni a tárgyra. T. ház ! Egy évvel ezelőtt, mikor először volt szerencsém itt beszélni, akkor egyrészt a horvátszerb koaliczió és másrészt a magyar koaliezió között fennálló hangulat jó és barátságos volt és mi azt a reményt tápláltuk, hogy azok az okok, melyek annyi éven át hivták ki az egyenetlenségeket az egyik és a másik nemzet között, az uj korszakban meg fognak szűnni. De ez a jó hangulat már egy kissé megzavartatott, midőn az ipar előmozditásáról szóló törvényjavaslat került a múlt évben a t. ház asztalára. Igaz ugyan, hogy konferencziákban egyik részről ugy, mint a másik részről a józanabb elemeknél az önök részéről sikerült akkor, hogy némely egyenetlenségeket kiegyenlítettünk és né mely sérelmeket eltávolítottunk, melyek már akkor a mi kárunkra irányultak. Uraim, sikerült, de ez az eset megmutatta, hogy az uj kormány érája alatt is Magyarországon tovább folytatták azt a káros gyakorlatot, a mely előbb uralkodott, t. i. azt a gyakorlatot, hogy sohasem vetettek ügyet a mi jogainkra, melyek az 1868. évi XXX. illetve I. t.-czikken alapulnak és hogy az anyagi érdekeket érintő határozmányoknál sohasem vették figyelembe Horvátország külön óhajtásait és külön érdekeit. Nagyon sajnálom, hogy Magyarország ép Horvátország között mindig arra kell kerülnie a dolognak, hogy minekünk, mint gyöngébbeknek, panaszkodnunk kell a miatt, hogy önök, mint erősebb tényező, minket mindenben háttérbe szorítanak. T. ház! Ezen kölcsönös viszonyunkat és állapotunkat szemlélve, azt látjuk, hogy önök olyan helyzetben vannak, melynél fogva azt gondolják, hogy már ma folytathatnak olyan politikát, a mely politika imperialisztikusnak neveztetik. Bn azt hiszem, — sérteni nem akarok — hogy a magyar nemzet még nem került arra az álláspontra, hogy a horvát nemzettel és a körülötte lévő többi nemzetekkel szemben ilyen politikát folytathatna. Sőt Magyarország érdekében volna, hogy tartózkodjék olyan cselekményektől, melyek folytán Horvátországban elégedetlenség kaphatna lábra és melyekkel Magyarország meg akarj-a mutatni a horvát és a körülötte lévő többi nemzetek felett túlerejét és túlhatalmát. A vasúti pragmatikáról előterjesztett javaslatból szintén kitűnik ez az imperialisztikus politika és az egy törvényes határozmányával sérelmet okoz Horvátországnak. Ez a pragmatika megint bizonyítéka annak, hogy önök Horvátországgal szemben nem változtatták meg politikájukat, hanem hogy azt tovább folytatták azon az utón, melyen az mai napig is ment, akármikor volt Horvátországról, a mi hazánkról, szó. Uraim, sok szónok, a ki előttem beszélt, szóvá tette a politikai mozzanatot s én remélem, hogy énnekem mégis meg lesz engedve ilyen mozzanatokat emliteni. Imperialisztikus politikájuk sikeressége czéljából sokkal nagyobb erőre, állami erőre, valamint sokkal nagyobb kulturális erőre volna szükségük. Ezzel az erővel önök nem bírnak s azért ezt az imperialisztikus politikájukat kell hogy fiaskó érje s azért én önöknek azt mondom, hogy önök az egyetértés és a béke érdekében olyan politikát folytassanak, mely a két nemzet között nem fog egyenetlenségeket támasztani. Szterényi államtitkár ur beszédében, ugy Kossuth miniszter ur ő nagyméltósága, a közlekedésügyi bizottságban a vasúti szolgálati pragmatikáról szóló törvényj avaslat tárgyalása alkalmával olyan indokokkal állottak elő, melyeket ezen javaslatban foglalt nyelvi határozmányokat igazolni akarják; minélfogva én nem tehetek mást, mint hogy ezen indokokra kiterjeszkedjem. Kossuth miniszter ur ő nagyméltósága a közlekedésügyi bizottságban társunk, Tuskán ur horvát követ javaslatával szemben, melylyel a horvát nyelvet a horvátországi vasutaknál is hivatalos nyelvül jogosultan követelte, a következő indokokat sorolta fel. Mindenekelőtt a magánvállalat álláspontjára helyezkedett, azután azt állította, hogy a vasúti tisztviselő egyáltalában nem köztisztviselő, hanem magántisztviselő s azután azt állitotta, hogy az egyezmény 57. §-a nem vonatkozik a vasutakra, valamint a 9. §. sem ; sőt azt is állitotta, hogy az 1868. évben egyáltalában nem voltak vasutak, minélfogva a 9. §. azokra nem is terjedhetett ki.