Képviselőházi napló, 1906. XI. kötet • 1907. junius 21–julius 4.

Ülésnapok - 1906-181

36 ződött, lianem hogy ezen vasutak mint magánvállalat is, a magyar királyság és horvát-szlavón királyságok, az egész közösségnek vállalatát képezik. Az egyezmény 9. §-ában ezen vasutakat illetőleg világosan az mondatik, hogy azok közösügyet képeznek s ennélfogva az egyezmény 56. §-a szerint, hogy ha a vasutak közösügyet képeznek, legyen az magánvállalat, vagy akármi más, a mi nyelvünknek kell azokon kivétel nélkül hivatalos nyelvnek lennie. T. ház ! Van még egynéhány kérdés, a melyet itt Szterényi államtitkár ur fölemiitett, de megérintette azokat Kovács képviselő ur is. Az a kérdés, a mely engem nagyon érdekel, vonatkozik a honosok alkalmaztatására Horvát-Szlavón- és Dalmátországokban. Szterényi államtitkár ur czáfolni akarta azon kifogásokat, hogy Horvát-Szlavon- és Dalmátországban ki vannak zárva az alkalmaztatásból a közös szolgálatban, ö azt mondja, hogy ez távolról sem tendencziája a közös kormánynak és hogy ugy ő, mint Kossuth miniszter is, ezer módot fognak találni, hogy a mi gyermekeinknek lehetővé tegyék a közös hatóságoknál a szolgálat elnyerését, különösen pedig a vasutaknál. Azt mondja Szterényi államtitkár ur, csak tanuljálqmeg a magyar nyelvet ezek az ifjak és a mi honosaink, s akkor arra elég alkalmuk lesz. Lesz alkalmuk nagyon sok. Igen szép, hogy Szterényi államtitkár ur enynyire előzékeny Horvátországgal szemben és hogy nekünk ennyi alkalmat ad a magyar nyelv megtanulására, következésképen a szolgálat elnyerésére. De arra figyelmeztetem Szterényi államtitkár urat, — a ki egyben közös államtitkár is, figyelmeztetem őt én, a kinek semmi kifogása a magyar nyelv ellen, a ki magamat szintén exponáltam, a magyarok, horvátok és szerbek közti jó viszonyért, — hogy honosaink az egyezmény értelmében nem kötelesek ott a horvát vagy a szerb nyelven kivül semmi más nyelvet tanulni, hog}^ ha saját hazájukban kenyeret akarnak keresni, (ügy van! Helyeslés és taps a jobbközépen.) Más dolog volna, hogy ha honosaink Magyarországon keresnének állást. Akkor, uraim, egészen helyénvaló volna az államtitkár urnak ez a szeretete, ez az előzékenysége. De igy, ez a szeretet és ez az előzékenység csakis kihivás ránk nézve, és egy uj bizonyíték arra nézve, hogy mennyire jogosult a kedélyek felháborodása a mi körünkben ezen törvényjavaslat miatt. T. ház ! Kovács képviselő ur is — a ki, ugy látszik, azon magyarok közé tartozik, a kik a magyarok és a szomszéd nemzetek közti barátságos viszonyért himnuszokat zengettek — csatlakozott Szterényi államtitkár ur álláspontjához. De ő még tovább is ment, azt mondván, hogy az egyezménynek sem 9., sem 56., sem 57. §-ai nem kötelezik a vasúti hivatalnokokat arra, hogy Horvátországban horvátul és szerbül tudjanak, hanem, hogy ő nekik az egyezmény szerint is csak magyarul kell tudni ok. Kovács képviselő ur is magáévá tette Szterényi államtitkár urnak azon felhívását, hogy honosaink a magyar nyelvet tanulják meg csak azért, hogy saját hazájukban kenyeret találhassanak. Kovács képviselő ur azt is mondotta, hogy az egyezmény 46. §-a a honosok alkalmaztatásának kérdésében csak feltételesen helyezi kilátásba az alkalmaztatásukat, mert azt mondja, hogy a honosok csak lehetőség szerint alkalmaztatandók, még pedig csak abban az esetben, ha kvalifikáoziójuk van. Egyetértek Kovács úrral. Követeltessék a kvalifikáczió a mi honosainktól is, ha a vasúti szolgálatban alkalmazást keresnek. De az egyezmény 46. §-a nem gondolt oly kvalifikáczióra, a milyenre most Kovács és Szterényi urak hivatkoznak. Az 1868. évi egyezmény szerzői nem voltak ennyire sovinisztikus eszméktől áthatva, hogy abban az időben — a mikor a Horvát- és Magyarország közti tartós viszonyokat rendezni kellett — a szemük előtt lebegett Horvátország megmagyarositása. Ök az egyezmény 46. §-ában feltételül tűzték ki a szakszerű vagy technikai kvalifikácziót (Ugy van f) s azért van benne, hogy Horvátországban, ha ott nem volna elég szakszerűen kvalifikált ember, más országok fiai, magyarok, németek, francziák és mások alkalmazhatók legyenek. Azért nem uj dolog előttem, a mit Kovács ur mondott, hogy Magyarország területén is vannak emberek az állami szolgálatban, a kik nem magyar állampolgárok s a kik nem tudnak magyarul. Én ezt konczedálom, ez igy van az egész világon, mert a hol nincsenek meg az országban műszakilag képesített emberek, ott azokat az országon kivül kell keresni, és különösen áll ez azokra a szolgálatokra, melyek a nyilvános forgalmi érdekeket szolgálj ák. Hiszen nem vagyunk mi af gániaiak vagy sziámiak, hogy ezt ne tudnók felfogni. Mi tudjuk azt. hogy minden szolgálatban a kvalifikáczió kérdésében a végrehajtásnál bizonyos kivételes intézkedések szükségesek. Nem ellenezzük mi azt, hogy a vasutaknál a kvalifikáczió kérdésében a kormány kivételeket statuálhasson, hanem azt kívánjuk, hogy a mi jogos és törvényes kívánalmunk méltánylásban részesüljön, hogy elismertessék a mi nyelvünk joga, a mely azt a természeti, az emberi, vagy mint azt Wekerle mondja, az isteni igazság szerint megilleti. Én nem tudom ugyan, hogy Wekerle miniszterelnök ur, a ki a maga nevét a magyar parlamentarizmusban az egyházpolitikai javaslatokkal megörökítette, miként jut ahhoz, hogy mostan az isteni igazságra hivatkozzék. Ezt az ő vallásosságát én nem tudom megérteni, de azt kell mondanom, hogy a vasúti hivatalnokok kvalifikácziójának kérdésében nem szükséges nekünk fogalmakat alkotni az isteni, az emberi igazságról, hanem szigorúan a törvényhez kell magunkat tartanunk. A t. miniszterelnök ur, a ki közös miniszterelnök, elsősorban van hivatva arra, hogy a törvényhez tartsa magát, különösen, hogy megóvja az állami alaptörvényt. Ha pedig nézeteltérés keletkezik, a mint ez a vasúti hivatalnokok kvalifikácziójának kérdésében megtör-